Újratervezés

Néhány kivételesen drágán fenntartott – és sokat kritizált – szervezetet leszámítva a szféra nagy általánosságban a pénzhiányról szól. Aki civil munkára adja a fejét, az persze tisztában van ezzel, a karitatív munka már a középkorban sem fizetett jól.  A társadalomról alkotott felfogásunk azóta nagyot változott. Manapság az állam számos olyan feladatot felvállal, amit évszázadokkal ezelőtt nem, és amelyhez jó esetben egy civilizált társadalom ragaszkodik. A válság persze relativizálta ezt is, manapság sok fontos dologról kell a kormányoknak – így a magyar kormánynak is – kimondaniuk: nincs rá pénz.

Azáltal, hogy az állam – némileg érthető módon – kivonul bizonyos feladatok ellátásából, a korábbiaknál is nagyobb felelősség hárul a civilekre és az egyházak által végzett karitatív jellegű munkára. A válság persze őket is érinti, kevesebb bevétellel és több kiadással kell végezniük munkájukat.

Magyarországon azonban a helyzetet az adójogszabályok változása is súlyosbítja: a válsággal együtt járó nehézségeket tetézi, hogy a civilek egyik fő bevételi forrása, az szja-ból szerezhető rész is drasztikusan csökkent. A több feladat mellé tehát most jóval kevesebb pénz társul.
Természetesen a nagy szervezetek – egy-egy ügyes és drága kampány révén – ezután is talpon maradnak, ám a kisebbeknek sorsdöntő időszak a mostani.

Szerte az országban működtetnek iskolákat, idősotthonokat, kulturális szerveződéseket, közösségi klubokat vagy szenvedélybetegeket támogató kisebb egyesületeket. Munkájukkal apró hajszálrepedéseket tömnek be a társadalom építményén. Ha eltűnnének, az menthetetlenül a helyi közösségek erodálódásához vezetne. Mivel az államtól több támogatásra nemigen számíthatnak, ki kell találniuk, hogyan szerezzenek új forrásokat a talpon maradáshoz. Nagy feladat, annyi biztos.