A látszatra sem adnak: kiterjesztik a kormányzati ellenőrzést

Az IMF tárgyalásokat kísérő politikai pengeváltások, de még a Janics Natasa „kivásárlási ára” körüli viták sem tudták feledtetni az üzleti világ döntéshozóival a kormánynak azt a javaslatát, amely – az október 28-án benyújtott új változat elfogadása esetén – arra jogosítaná fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy azoknak a vállalkozásoknak bizalmas adatait vizsgálhassa, amelyekben az állam 25 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkezik. (Ez a jog a magántulajdonos kisebbségi részvényeseket továbbra sem illeti meg.)

Az üzleti titok biztosította védelem jogszabállyal való kiiktatása okkal kelt félelmet a piaci szereplőkben: a Kormánynak alárendelt szervezet olyan információkra tehet szert, amelyekből egy állami tulajdonú versenytárs is profitálhat. A T/8890. szám alatt tárgyalt indítvány kapcsán az elemzések – kellő pragmatizmussal – elsősorban az esetleges aktuálpolitikai motivációt próbálták felderíteni. A kommentátorok kevesebb figyelmet fordítottak arra, hogy az elgondolás megvalósulása összeegyeztethetetlen a piacgazdaság olyan alaptételeivel, amelyek mellett az állampolgárok a rendszerváltozáskor éppúgy hitet tettek, mint az Európai Unióhoz történt csatlakozásról döntő népszavazás során.

Miről is van szó? Eltérően az állam-szocialista évtizedek polgári jogi szabályozásától, egy plurális elveket követő gazdaságban, ahol jellemzően a társaságok közötti verseny a legfontosabb hatékonyságjavító eszköz, az állam elsődleges dolga, hogy megállapítsa a korrekt küzdelem törvényi feltételeit, és pártatlan hatóságai révén őrködjön azok betartása felett. Ha mintegy kivételképpen, állami tulajdonú vállalat lép a versenypiacra, tudomásul kell vennie, hogy üzleti tevékenységével összefüggésben nem tarthat igényt az állam közhatalmi eszközökkel történő „közbenjárására”, nem húzhat hasznot abból, hogy tulajdonosa írja a törvényeket.

Hasonlóképpen tilalmazzák a fejlett kapitalista jogrendszerek (az Európai Unió tőkepiaci előírásai is), hogy az állam – „saját” jogszabályára hivatkozva – ún. aranyrészvény kibocsátásával szerezzen a többi részvényeshez képest előjogokat. Az olvasó bizonyára emlékszik rá, hogy az Európai Bizottság 2007-ben, a „lex Mol” kapcsán Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásban fejtette ki álláspontját: a közösségi jog szempontjából igazolhatatlan, hogy az állam törvényalkotási monopóliumát üzleti pozícióinak erősítésére vegye igénybe.

A Kehi hatáskörének kiterjesztése – eltérően a szavazatelsőbbségi részvények alkalmazására alapozott korábbi konstrukciótól – már a jogi látszatra sem ad. A kormányutasításra eljáró szervezet ugyanis nem részvényes, nem a Kehi képviseli az államot a vegyes tulajdonú társaságokban. Sokatmondó a tervezetnek az a rendelkezése, amely kimondja, hogy a Kehi a „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” polgári pert indíthat valamely ellenőrzött társaság magánjogi szerződése miatt. Magyarán: a kormány akkor is beavatkozhat a túlnyomórészt magántulajdonban álló vállalkozások belső ügyeibe, ha az általános eljárási normák azt nem tennék lehetővé. A törvényhozó célja könnyen kikövetkeztethető: a Kehi a magánautonómia uralma alá tartozó piaci viszonyokat úgy vonná – legalábbis részben – ellenőrzése alá, hogy az esetleges szembeszegülést bírsággal és az adószám felfüggesztésével készül megtorolni.

A törvényjavaslat indokolása a „közpénzekkel való gazdálkodás fegyelmének megszilárdítása” fontosságára hivatkozik. Az érvelés azonban hitelesebb lenne akkor, ha az új Polgári Törvénykönyv tervezete (T/7971. számon olvasható) egyértelművé tenné, hogy az állam nem akadályozhatja meg a közérdekből nyilvános adatok megismerését a hivatalok és többségi állami tulajdonú társaságok álságos titokvédelmi érdekére hivatkozással.