Ki- és elbocsátások

Még nincs vége az idei évnek, de már borítékolható, hogy a nem-pénzügyi cégek kötvénykibocsátásai rekordot fognak dönteni. Az Economist szerint október végére a teljes kibocsátott mennyiség globálisan elérte a 3300 milliárd dollárt, ami megközelíti a 2009-es csúcsértéket. A 2009-es év abból a szempontból volt különleges, hogy rengeteg volt a késleltetett kibocsátás, miután a piac befagyott a 2008 őszi Lehman-kataklizmát követő hónapokban. Ehhez képest az ideiről, úgy látszik, az előrehozott finanszírozás éveként emlékezünk majd meg.

Nem jellemző ugyanis, hogy a megemelkedett vállalati forrásigény mögött szokatlanul ambiciózus beruházási vagy felvásárlási tervek állnának. Régi aranyszabály: az jut könnyen hitelhez, akinek nincs rá szüksége. A nagyvállalatok pénzügyi irányítása az évtizedek óta nem látott alacsony kamatszintet kihasználva próbálta az elmúlt évben növelni a cég adósságának futamidejét, hosszú távra rögzítve az alacsony kamatokat. A mennyiségi lazítás újabb és újabb köre után a kockázatmentesnek gondolt fejlett piaci államkötvények alacsony hozamszintje negatív reálkamatot ígér egyre hosszabb távra.

A Fed legújabb értékpapír-vásárlási programja nyomán a jelzálogpapírok kamatai az állampapíroké közelébe csökkentek, ez a folyamat pedig fokozatosan kiszorította a hozamot kereső tőkét a vállalati kötvények piacára. A gyenge, de nem rémisztő növekedési kilátások egyelőre nem kedveznek a részvénypiaci vagy más, reálgazdasági befektetéseknek, a befektetők viszont keresnek mindent, ami kamatozik. Bár abszolút értelemben alacsonyak az elérhető hozamok, a kockázatmenteshez viszonyított feláraknak még bőven van tere lefelé, mielőtt elérnék a válság előtti szintet.

A fejlett gazdaságok termelő szférájának sokat segít, hogy legalább a nagyvállalatok körében képesek így helyettesíteni a banki hitelezést. A kisvállalkozások, valamint a háztartások persze ott is nyögnek a forráshiánytól. A globális bankrendszer jövedelmezősége nagyon sokat romlott és részben még mindig romlik, tőkehelyzete pedig nem javul elég gyors ütemben ahhoz, hogy hitelezési hajlandósága visszatérjen a régi kerékvágásba. Ehhez a veszteségleírásokon túl nagymértékben hozzájárult a szigorúbb szabályozás, amely egyrészt a tőkekövetelményeket emeli, másrészt a befektetési banki tevékenységet korlátozza a rendszer ellenállóképességének növelése érdekében.

Emellett, nem függetlenül a jövedelmezőségi és tőkehelyzet romlásától, a banki forrásköltségek még mindig magasak, például a nem-pénzügyi vállalatok kamataihoz képest. Ezért van, hogy míg az Abbott Laboratories háza tájáról rekordmennyiségű, 15 milliárd dolláros kötvénykibocsátásról hallunk, addig a UBS-nél, amely az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató cég (volt) a világon, tízezer fős elbocsátásról szólnak a hírek. A fent leírt folyamat támaszt adott a fejlett gazdaságok vállalati kötvényeivel sok tekintetben rokon feltörekvő piaci kötvényeknek.

A hazai állampapírok hozama is kacérkodik a piac történetének legalacsonyabb szintjeivel. A banki hitelezés hiányát azonban nálunk nem pótolja a helyi vállalati kötvénypiaci aktivitás. A keresleti oldalról eleve hiányoznak a hosszú távú (például nyugdíjpénztári) megtakarítások. De a kínálati oldalon sem jobb a helyzet, elég, ha az E-Star kötvények elrettentő példájára gondolunk. Ebből az irányból tehát aligha várható megoldás a hazai reálgazdaság gondjaira. A nálunk működő multik anyacégei azonban ki vannak tömve pénzzel: tőlük remélhetjük a hazai beruházások fellendülését. Különben maradnak az elbocsátások.

A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője

Vitán felül áll, hogy napjaink legnépszerűbb befektetési eszközosztálya a vállalati kötvényeké. Orbán Gábor-->