Megkötött kezek

Az MNB és a PSZÁF dolgozata teljes hasonlóságot mutat, egyaránt megállapítva: gazdasági növekedés hiányában a pénzügyi szektor sem tud fejlődni, viszont így maga sem tud a hitelezés felpörgetésével hozzájárulni a GDP növekedéséhez. A helyzet érdemi változásához – a szabályozás megváltoztatásával – az államnak is lépnie kell.
Ez a helyzetkép a folyamatokat valamennyire is figyelők számára persze semmi meglepőt nem tartalmaz.

A bankok – és más pénzügyi szolgáltatók is – 2008 óta a válság hatásaival küzdenek, amelyekre a magyar gazdaságpolitika is rátesz egy-két lapáttal. Recesszió vagy stagnálás mellett kell működniük, miközben portfóliójuk romlik, az elvben jövedelmet termelő új kihelyezéseket pedig a bizonytalan helyzet miatt nem erőltetik.
A baj csak az, hogy a helyzet javulására rövid távon nem látszik semmiféle remény. A kormány, amint lyuk keletkezik a büdzsében, különadóival a magát állítólag degeszre kereső bankszektort találja meg először, folyamatosan megszegve korábbi ígéreteit.

A bankokkal kapcsolatban emellett a retorika is változatlan: „nem jutnak pénzhez a vállalkozások, mert nem akarnak hitelezni a szolgáltatók”. Ilyen körülmények mellett naivitás lenne feltételezni, hogy kedvezőbb irányba fordulna a politikai hozzáállás.

Mindezek tükrében nem nehéz látni a közeljövőt: a több szállal is megkötött kezű pénzügyi szektor továbbra is marad takaréküzemmódban, igyekezvén kimazsolázni a még úgy-ahogy használható üzleti területeket. Jó hír viszont, hogy kimenni valószínűleg így is nagyon kevés szereplő fog a piacról: kár, hogy nem eladó bankokból, hanem vevőkből van hiány.