Soros a budapesti zsidóüldözésről és az EU válságáról

Az euróválság azonban az uniót ettől radikálisan eltérő irányba fordította. A tagállamok ma két osztályba – az adósok és a hitelezők osztályába – sorolhatók, és a hitelezők irányítanak. Az utóbbiak közül a legnagyobb és legerősebb Németország, amely meghatározó pozícióra tett szert. Az adósok csak tetemes kockázati felárakkal tudják finanszírozni az államadósságukat, ami deflációs spirálba és versenyhátrányba taszította őket a hitelező államokkal szemben.

Mindezek mögött nem szándékos terv áll, hanem gazdaságpolitikai hibák sorozata. Németország nem törekedett domináns szerepre Európában, és vonakodik is azoktól a kötelezettségektől és terhektől, amelyek az ilyen pozícióval járnak. Ezt nyugodtan nevezhetjük az Európai Unió tragédiájának.

Van néhány új fejlemény, amely okot adhatna az optimizmusra. A hatóságok lépéseket tettek a korábbi hibák kijavítására: döntöttek a bankunió létrehozataláról, az EKB elindította kötvényvásárlási programját, a pénzügyi piacokat pedig megnyugtatták, hogy az euró fennmarad.
Ezeket a reménysugarakat sajnos kioltja az EU előttünk kibontakozó tragédiája. Németország változatlanul csak az euróövezet egyben tartásához szükséges minimális erőfeszítésre hajlandó, az EU lépései pedig csak erősítik a németek további engedményekkel szembeni ellenállását. Ez állandósítja a hitelezők és az adósok közötti megosztottságot.

Az EU-t, amelyet eredetileg a szolidaritás eszközének szántak, most a komor szükségszerűség tartja egyben, és ez nem jelent késztetést a harmonikus partnerség megteremtésére. A trend megfordításának egyetlen útja a szolidaritás szelleméhez való visszatérés.
Erre a célra nemrég elindítottam az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezést (Open Society Initiative for Europe, OSIFE). Abból a felismerésből indultam ki, hogy ott kell kezdeni, ahol a jelenlegi gazdaságpolitika a legnagyobb emberi szenvedést okozta: Görögországban, ahol különösen szívszorító a nagyszámú migráns és menedékkérő sorsa is.

Az ő szenvedésük nem választható el a görögökétől; ha a kezdeményezés csak a bevándorlókra korlátozódna, az tovább erősítené az idegengyűlöletet és a szélsőségességet az országban.
A megoldhatatlannak látszó probléma megközelítését nehezen tudtam elképzelni egy nemrégiben Svédországban tett látogatásom előtt, ahol Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójáról emlékeztek meg. Ott éledtek újra az emlékeim a második világháborúról, azokról a megrázkódtatásokról, amelyek nyomán végül létrejött az EU. Wallenberg volt az a hős, aki szülővárosomban, Budapesten svéd menhelyek felállításával számos zsidó életét mentette meg. A német megszállás idején apám szintén hős volt, aki segítette családjának, barátainak és sokaknak a megmenekülését. Ő tanította nekem, hogy a súlyos valósággal szembe kell szállni, nem pedig passzívan behódolni előtte. Ez volt az, ami az elgondolást adta.

Görögországban szolidaritási házakat hozhatunk létre, amelyek közösségiközpontok gyanánt szolgálhatnának a helyi lakosság számára, emellett élelmet és szállást kínálnának a bevándorlóknak. Utóbbiak ellátására közkonyhák már működnek, de ezek a civil kezdeményezések nem tudnak megbirkózni a problémával. A célom, hogy ezeket az erőfeszítéseket támogassam.

Az EU bevándorlási politikája összeomlott. A menekülteknek a belépési országban kell regisztráltatniuk magukat, a görög kormány azonban nem tudja feldolgozni a nagyszámú esetet. Mintegy 60 ezer kérelmezőt máris őrzött létesítményekben helyeztek el, embertelen körülmények között. Akik nem regisztráltatják magukat és az utcán élnek, azokat a neofasiszta Arany Hajnal párt huligánjai támadják meg.

Svédország prioritást rendelt a menekültügyhöz, Norvégia pedig aggódik a Görögországban élő menekültek sorsa miatt. Ily módon mindkét állam elsődleges jelölt lehetne a szolidaritási házak támogatására, de a kezdeményezést más országok is felkarolhatják. Az OSIFE kész támogatni ezt a kezdeményezést, és remélem, más alapítványok is hasonlóan vélekednek. Ennek azonban európai projektnek kell lennie, amelyet utóbb az uniós költségvetésnek is támogatnia kellene.

Jelenleg az Arany Hajnal politikai előnyöket kovácsol abból, hogy szociális szolgáltatásokat nyújt a görögöknek, miközben támadja a bevándorlókat. Az általam elindított kezdeményezés pozitív alternatívát kínál, mert szolidaritást teremtene az európaiak körében a görögök iránt, a görögök körében pedig a bevándorlók iránt.

Amint lehetséges, a szükségletek felmérésére OSIFE-csoportot küldök Görögországba, amely felveszi a kapcsolatot az ottani hatóságokkal és a segélyezésben már részt vevő szervezetekkel. Ezután ki lehet dolgozni egy tervet, amely széleskörű támogatást nyerhet. A célom annak az eszmének az újjáélesztése, amely szerint az EU-ban nemcsak a fegyelemnek, de a szolidaritásnak is érvényesülnie kell.

Copyright: Project Syndicate, 2012. www.project-syndicate.org

Az Európai Unió eredetileg olyasmi volt, amit a pszichológusok a képzeletet inspiráló „fantasztikus célként” emlegetnek. Jómagam a nyílt társadalom megtestesülésének tartottam, a nemzetállamok olyan társulásának, amelyben a tagok közös javak érdekében részben feladják a szuverenitásukat, és olyan uniót alkotnak, amely felett egyetlen nemzet vagy nemzetiség sem uralkodik.Soros György, a Sorod Fund Management elnöke-->