A kormány már sejti, hogy a saját pofonjába fog beleszaladni

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Az idézet Einsteintől származik, és jelen pillanatban Magyarországon sajnálatos módon egészen időszerű.

Rövid időn belül ugyanis immár harmadszor hoz olyan döntést a kormány, amelyhez körmeszakadtáig ragaszkodik, pedig egészen nyilvánvalóan megalapozatlan, átgondolatlan és nem mellesleg alkotmányellenes.

A bírák nyugdíjazása, majd az előzetes választási regisztráció után most a közszférában dolgozók kényszernyugdíjazását akarja lenyomni a torkokon, pedig már sejti, hogy – legalábbis az egészségügyieket illetően – a saját pofonjába fog beleszaladni.

Akár bohózathoz is hasonlíthatnánk, ami a kényszernyugdíj kapcsán az elmúlt röpke egy hónap alatt történt, ha nem emberek tízezreinek megélhetéséről lenne szó. Emberekéről, akik az egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó nyilatkozatok közepette követni sem tudják, mi történik körülöttük, mi lesz velük. Elvileg felelős kormányzati szereplők szájából hangzott el pár nap leforgása alatt: „nem lesz ágazati mentesség” (Szócska Miklós), „az orvostársadalom mentesüljön a kötelező nyugdíjazás alól” (Lázár János), „februárban mentességet adhatnak az orvosoknak és szakápolóknak” (Balog Zoltán). Maga a kormányfő pedig imigyen szóla: olyan szintre kell emelni a nyugdíjukról lemondó orvosok fizetését, hogy ne csökkenjen a jövedelmük.

Lehet, hogy ebben a méltatlan helyzetben, amikor még a saját államtitkáruk is megpróbálja elbagatellizálni a problémát azzal, hogy „nem is érint olyan sok embert, mint amiről a sajtóhírek szólnak”, az egészségügyi érdekvédőknek is az eddigiektől egészen eltérő taktikát kellene választaniuk. Mondjuk minden idős orvost, ápolót felszólítani: vonuljon nyugdíjba. Hogy a döntéshozók egyszer és mindenkorra megjegyezzék: a végtelenségig nem lehet büntetlenül őrültséget csinálni.