A rezsicsökkentés szociálisan igazságtalan

A „rezsiköltségek” ellen meghirdetett kormányzati szélmalomharc olyan gumicsont, amellyel a közelgő választások hamis politikai üzenetei jól eladhatók. Közgazdasági értelemben ugyanakkor a rezsi fogalma sokféle összefüggésben használatos, általános kategóriaként viszont nem igazán.

A kormányzati kommunikáció nemes egyszerűséggel 10 százalékos rezsiköltség-csökkentésről beszél, pedig az érintett energiaszolgáltatások a teljes lakossági költségek csupán nagyjából 6 százalékát adják. A különböző megközelítések alapján a hazai átlagos fogyasztó rezsiköltség-aránya a teljes fogyasztás 45-50 százalékára tehető, miközben a lakosság döntő hányadának nem igazán van „szabadon elkölthető jövedelme” – a legszegényebb 1/3-nak lényegében a teljes költése rezsijellegűnek tekinthető. Az intézkedés azért antiszociális, mert a kevés áramot és földgázt használó legszegényebb családok – félmillió háztartásban nincs vezetékes gáz – ebből a nemzeti ajándékból alig részesülhetnek, miközben a legmagasabb jövedelmű 20 százalék élvezi a 100-120 milliárd forintra becsülhető tehercsökkentés 2/3-át.

Az EU által szorgalmazott és hazánkban is bevezetett hálózatiszolgáltatás-liberalizáció szerint az egyetemes szolgáltatás maximális díját kormányzati előírások alapján határozzák meg. A kormánynak eddig is jogában állt az indokoltnál kisebb áremelkedést életbe léptetni. A jelenlegi gazdasági rendszerváltást az mutatja, hogy 12 órával azután, hogy a miniszterelnök felvetette a 10 százalékos árcsökkentés lehetőségét, az illetékes miniszter indokoltnak és lehetségesnek ítélte azt. Az energiaszolgáltatás árait befolyásoló külső és belső tényezőkben bekövetkezett változások többlépcsős felülvizsgálata elmaradt. Politikai döntés született tehát, függetlenül a szolgáltatások tényleges költségváltozásától. A hazai kormányzati adminisztráció nagy dicsőségére a lakossági árképzés hatósági szabályozási rendszerét úgy módosították, hogy az teljesítse a politikai indíttatású 10 százaléos árcsökkentést. A kormány tehát nem a valóságot többé-kevésbé hűen tükröző céltáblára lő, hanem fordítva: a lövés helyére helyezte a céltáblát. Azt hiszem, ezzel a megközelítéssel a kormányzat átlépett a Rubikonon. A lakossági energiaszolgáltatás területén a valós, elismert költségeknek a továbbiakban nincs szerepe: a politikai érdekek rövidtávon fölülírják a gazdasági szükségszerűségeket.

Az új árszabályozás készítői is felismerték, elismerték, hogy az egyetemes szolgáltatásárak 10 százalékos mérséklésének nincs meg a gazdasági alapja, ezért a lakossági árakban eddig szereplő költségeket – például hálózati költségeket – részben vagy egészben a nagyfogyasztók rovására csoportosították át. A nagyfogyasztók eddig is az indokoltnál nagyobb költséget viseltek, versenyképességük, jövedelmezőségük így tovább fog gyengülni. A lakosság persze – közvetlenül és rövidtávon – nem érzékeli, hogy az árcsökkentés előnyeit esetleg a foglalkoztatás és a bérek visszafogottabb alakulásában, az infláció nyomás erősödésében stb. duplán fogja megfizetni. Az árcsökkenés hatását ugyanis teljességgel ellentételezi majd a gazdaság egészében erősödő inflációs nyomás.

Az energiaszektorban bekövetkezett rendszerváltással nem lenne baj, ha a gazdaságunk számára létfontosságú és egyre drágább energiával való értelmes, hatékony gazdálkodást segítené elő. Bevallva vagy nem bevallva azonban választásokra kacsingató közérzetjavításról van szó, üveggyöngyöket osztogatunk, amit később drágán kell megfizetni. A történelemből nem tanulunk, a közelmúlt fájdalmas történései ismétlődni látszanak.

Hegedűs Miklós, A szerző a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője-->