Balról jövő szirénhangok

Vasárnapig úgy tűnt, 2013 őszén Angela Merkel kényelmesen megnyeri a német szövetségi választásokat, és némi korrekcióval folytatja lassú tempójú válságkezelő programját hazai és európai szinten. A német gazdaság pedig szépen lépdel a szolidan sikeres és kiszámítható úton tovább. Nos, hacsak hajszállal is, de Alsó-Szászország tartományi választásán a baloldal, az SPD és a Zöldek koalíciója győzött. Ettől még nem lett Peer Stein-brück szociáldemokrata kancellárjelölt az őszi favorit, sőt, az első vélemények szerint inkább Steinbrück ellenére jött össze a baloldali győzelem. De azon mégiscsak érdemes elgondolkodni: mi lenne, ha?

Angela Merkel népszerűsége stabilan magas, ami természetesen összefügg a német gazdaság állapotával. A viszonylag jó mutatók az előző kormányok (köztük Merkel előző nagykoalíciója) reformpolitikájának is köszönhetők, amely képes volt össztársadalmi egyetértéssel szociális kiadáscsökkentésre és tartalékolásra. Idénre már csak 0,3 százalékos növekedést várnak a Deutsche Bank elemzői, de még ha az európai környezet mínuszba húzza is a németeket, a választók szeptemberig ebből vajmi keveset éreznek majd. A munkanélküliség 7 százalék körül jár, és ameddig a német termékeket megveszik Kínában és másutt, ez a szint stabil tud maradni. Panaszra tehát nincs ok. Alsó-Szászország mégis figyelmeztet: víziók, önálló témák kellenek, amelyek megmozgatják a választói bázist.

Az SPD is sokáig nyögött, míg végül ilyesmivel előrukkolt. Mozgástere a válságkezelésben és az Európa-politikában aligha volt, a merkeli úttól eltérni túl nagy rizikót jelentett volna. Sokáig mintha nemzeti egységkormány irányította volna Németországot. Aztán az SPD hirtelen megtalálta baloldali arcát. Ettől az európai gazdaságért aggódók azonnal hideglelést kaptak, de a párt a politikai csatatéren felkeltette vele a figyelmet. Az eredeti szociáldemokrata elképzelések arról szóltak, hogy a magas jövedelmek, a tőke és a vagyon erősebb adóztatásával bejövő összegek egy részéből oktatásra és infrastruktúrára költenének, kisebb részüket pedig az államadósság csökkentésére fordítanák az „elvtársak” – ahogyan máig nevezik egymást az SPD-párttagok. Az adóemelés terve kitart: a vagyonadó újbóli bevezetése 10 milliárd eurót hozhatna évente, a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsának 42-ről 49 százalékra emelése 5 milliárd eurót. Emellett a tranzakciós adó bevezetése, az osztalékadó emelése és bizonyos adóprivilégiumok eltörlése vár arra, hogy áprilisban bekerüljön a választási programba. A baloldali kiadási tervek azonban fejlődnek. Előbb a családi pótlék emelése a rosszabbul keresők körében havi 184-ről 324 euróra, a fiatal szülők 30 órás munkahetének bevezetése – a kieső jövedelmet az állam kompenzálná –, a lakbéremelés mértékének korlátozása szintén állami kompenzációval és végül ostorcsapásként az SPD új nyugdíjkoncepciója, amely szerint például már 45 szolgálati év után teljes nyugdíj járna, a 67 éves általános nyugdíjkorhatár bevezetését pedig elhalasztanák. Mindezt tetézi a 8 és fél eurós minimális órabér – nos, az SPD-ben szinte sorjáznak az ötletek az elképzelt pluszbevételek többszörösének elköltésére. Ez persze zene a választói tömegek füleinek, sokan csábultak el most is a szirénhangok hallatán.

Így hiába indult borzasztóan Peer Steinbrück kancellárjelölti kampánya (kevesellte a kancellári fizetést, horribilis összegekért tartott előadásokat, a ThyssenKrupp felügyelő-bizottsági tagjaként egy ülésen alacsonyabb energiaárakat ígért az acélkonszernnek), a párt baloldali fordulatát most meghallották Alsó-Szászországban.

Fel van adva a lecke: Merkelnek úgy kell választást nyernie, hogy nem megy bele a demagógiaháborúba, Steinbrücknek pedig úgy kell kampányolnia, hogy ha véletlenül nyer, ne kelljen az ígéretek miatt szétvernie a jól működő német válságkezelést.