Erőt a magyar gazdaságpolitika is mutat: a szavak erejét

Magyarország olyan rugalmas hitelkeret-megállapodást szeretne kötni az IMF-fel, amilyet a valutalap Lengyelországgal is kötött – ismételte el századszor is a tárca nélküli miniszter. Szögezzük le tehát százegyedszer: a szóban forgó konstrukció feltétele – egyebek mellett – a „nagyon erős gazdasági fundamentum”. Lengyelország, amellyel az IMF 2009-ben írt alá ilyen megállapodást, erről úgy tett tanúbizonyságot, hogy az EU-ban egyedüliként elkerülte a recessziót. Az, hogy a stabilan alacsony infláció is jó pontnak számít, említésre sem érdemes.

Erőt persze a magyar gazdaságpolitika is mutat: a szavak erejét. Ha ezt az erőt egy kis washingtoni import-hitelesség megtámogatná, hosszabb távon csodákra lehetnénk képesek. Az iróniát félretéve: az ország megítélése akár már középtávon is javulhatna, Magyarország talán újra fölkerülne a potenciális befektetők alaposan megfogyatkozott klubjának egyre szelektívebb világtérképére.

Mert vajon mit gondolhat egy magyarországi nagyberuházás lehetőségeiről az a befektető, aki figyelemmel kísérte az elektronikusútdíj-tender kutyakomédiáját? Vajon mit ért meg az „átlátható magyarországi viszonyok” allegóriájaként is felfogható vircsaftból, mindenekelőtt abból, ami az elmúlt néhány nap eseményeihez vezetett? A győztes szombaton – többek között „nyomásgyakorlásra” hivatkozva – visszalépett, és még aznap bejelentkezett egy konzorcium, amely korábban éppen a szűk határidőkre hivatkozva dobta be a törülközőt. Giró-Szász András hétfő reggel mindenkit megnyugtatott: a rendszer időben elkészül, a várt adóbevétel nincs veszélyben. A kormányszóvivő kijelentette: az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által meghirdetett és elbírált közbeszerzés győzteséről nem más, mint a miniszterelnök és a szaktárca „tette világossá”, hogy „nem tudott megfelelni bizonyos feltételeknek”. Sokan szeretnénk, ha néhány részletet valóban „világossá tettek” volna.