A nyugdíjkassza is meginoghat a kivándorlás miatt

Nincs új magyar exodus! – hangzik a megnyugtató mondat. Felgyorsult a kivándorlás üteme! – így a másik, kevésbé megnyugtató tétel. Az előbbi egy Tárki-tanulmány adataiból levont következtetés, a második a KSH nyilvános számaiból. Egy bizonyos időpontban egyszerre lehet igaz mindkettő állítás. A kérdés csupán az, mi a tartós tendencia. Mi van e jelenség mögött: puszta kalandvágy, a tapasztalatszerzés igénye, majd tervezett visszatérés, vagy egy olyan társadalmi-gazdasági közeg, amely taszít, elüldöz. Olyanokat is, akik inkább itthon maradnának. De nincs munka, s hosszú távon se biztatóak a kilátások. Élni pedig kell, s megélni is jó lenne.

A kérdésekre nincs válasz. Még azt sem lehet pontosan tudni, inkább a képzettek, vagy az alulképzettek távoztak. Amíg ez kiderül – nyolc délkelet-európai ország egy közös kutatásban fel kívánja tárni a migráció társadalmi-gazdasági hátterét –, addig érdemes a pillanatnyi tényekkel számolni. Magyarországról 230 ezer kereső ember távozott. A KSH az úgynevezett tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárok száma alapján ennyi kivándorlóról tud 2012-re vonatkozóan. A korábbi gazdasági miniszter még félmillió távozóról beszélt, nagykövetségi források alapján. A kettő között lehet az igazság, több százezer polgár hiányozhat a társadalom-gazdaság különböző pontjain. Az egészségügyben érezhetően romlott a szolgáltatás színvonala, a kivándorolt orvosok-egészségügyi dolgozók bérét a rendszerváltás utáni több mint húsz évben sem sikerült társadalmi fontosságuknak, hasznuknak és képzettségüknek megfelelő szintre emelni. Így ma előfordulhat, hogy egy korszerű kórház sürgősségi osztályán ügyeletben egyetlen orvos néz szembe a soktucatnyi váratlanul odaszállított beteggel, akik 5-6, esetenként 10 órát is kénytelenek várakozással tölteni. Ezek a látható, már érezhető károk. Vannak azonban ma még kevésbé látható, ámde kalkulálható veszteségek is. Vegyük a kiinduló példát, a nyugdíjkasszát. Ott ma már sok százezer ember nem fizet nyugdíjjárulékot.

Ideje hát lassan számolni: mi van akkor, ha ez a kivándorlási hullám egyre magasabbra csap, és a befizetett nyugdíjjárulék összege tartósan elmarad a tervezettől? Mivel Magyarországon felosztó-kirovó rendszer van, azaz a ma dolgozóinak járulékából fizetik a ma nyugdíjasainak járandóságát, hiány keletkezhet a kasszában emiatt is. Sőt. Mivel a nyugdíjasok száma a nyugdíjkorhatár emelése ellenére nő, az aktív keresőkre egyre több eltartott jut. Normális menetben is. Lassan a nem normális helyzettel kell számolni. De természetesen nemcsak nyugdíjjárulékból lesz kevesebb, a külföldön dolgozók az adót is ott fizetik. A sor folytatható azzal, hogy hol költik el a fizetésüket, azaz hol élénkítik ezzel a gazdaságot, hol születnek meg a gyerekek, azaz hol nő a népesség.

Persze, a másik oldalon könnyebbség, ha a külföldre távozóknak nem kell állami juttatásokat adni például a gyerekek után, vagy nem veszik igénybe az állami támogatással fenntartott egészségügyet, vagy nem jogosultak munkanélküli segélyre. Nyugdíj esetében meg az a haszon, hogy a kint végzett munka után itthon nem jár nyugdíj. Majd, egyszer. Ezt is számításba lehet venni. Ám nagy valószínűséggel a végeredmény azt mutatja majd, hogy minden kivándorló magyar polgárral a veszteség oldal lesz nagyobb. Nemcsak pénzügyi megközelítésből. A kényszer-kivándorlás demoralizál, rossz közérzetet teremt. Az itthon maradóknál is.

Rosszkedvű, befelé forduló, kiábrándult országban nem jön a sikerhez szükséges teljesítmény. Ahhoz kell a hit, a bizalom, a „minden rossznak egyszer vége lesz” optimizmusa. Ha ez megvan, akkor visszatérnek a „kitántorgók”, és itthon termelik a GDP-t, meg fizetik a nyugdíj-járulékot is. Hogy a témánknál maradjunk.