BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kávé

Keserű befektetés?

Az arabica kávé az elmúlt 12 hónapban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a tavaly nyár eleji 180 centről a kurzus nem fölfelé indult, hanem zuhanásba kezdett. Több tényező utal arra, hogy az idén megfordulhat a trend.
2013.06.27., csütörtök 05:00

Rossz szájízzel tekinthet vissza az, aki egy éve úgy döntött, hogy az arabica kávé mellett teszi le voksát az árutőzsdén. Az akkori árfolyam – 180 cent – „agyonnyomottnak” tűnt, és a befektetők többsége úgy vélte, hogy a nélkülözhetetlen feketét két dollárért is fogják még mérni a tőzsdén.

A nyereség helyett azonban a feketeleves érkezett meg. A Brazíliában 2009 és 2010 között telepített cserjék 2012-re termővé fordultak, aminek eredményeként az elmúlt két évben rekord szintre emelkedett a betakarított kávébab mennyisége, és ez érzékenyen érintette a raktárszintek alakulását is.

Ezek után nem meglepő, hogy a múlt héten sokan várták a washingtoni mezőgazdasági minisztérium termésprognózisát. A szaktárca kimutatása alapján az idei évben már csökkenhet a kávé kínálati oldala. Ennek oka egyrészről a termésciklusban rejlik, ugyanis a hozamszint a növény esetében kétévente változik. A 2011/2012-es és 2012/2013-as évben az ültetvények többségében a magas terméshozam ciklusában voltak, amit a következő két idényben – 2013/2014 és 2014/2015 – alacsony terméshozam követ. Egyrészről ennek köszönhető a csökkenés. A másik fontos ok, hogy a legfontosabb brazil termőterületen – Minas Gerais – a fagy és szárazság komoly károkat okozott az ültetvényeken.
Számokban kifejezve ez a következőt jelenti: míg tavaly a dél-amerikai országban 56,1 millió zsák (egy zsák 60 kilogramm) termett, addig 2013-ban már „csak” 53,7 milliós mennyiséggel számolhatunk. Az USA mezőgazdasági minisztériumának elemzői 2013-ra 146 milliárd zsák termést valószínűsítenek, 4,4 milliárddal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés nem jelentős, de sok befektetőnek fellélegzést hozhat.

Emellett spekulálhatunk a raktárszintek nagymértékű csökkenésére is. Ezt két tényezőre építjük. Egyrészt fontos, hogy a kiváló minőségű árucikknek számító arabica jelenleg olyan alacsony árfolyamon forog a határidős árutőzsdén, hogy ezt „badarság” lenne, ha a feldolgozóipar nem használná ki. Így aztán számíthatunk arra, hogy hamarosan bővülhet a termény iránti kereslet, ami a lassan csökkenő kínálati oldallal együtt árfelhajtó tényezőként jelenhet meg a piacon.

A másik tényezőt a devizapiacon fedezhetjük fel. Az elmúlt pár hónapban a brazil reál 10 százalékkal értékelődött le a dollárral szemben, ami jelentős többletbevételhez juttathatja a gazdálkodókat, ha úgy döntenek, hogy a jelenlegi árfolyam mellett értékesítik a termést. Ezzel pedig felkészülhetünk arra, hogy Dél-Amerikában hamarosan apadhat a raktárszint – márpedig erre két éve nem volt példa.

A tényezők egy irányba mutatnak. A cserjék jelenleg az alacsonyabb terméshozamú időszakban vannak, ennek köszönhetően a betakarítást követően csökkenő kínálattal kell számolnunk. A gyenge reál és alacsony kávéár mellett a kereslet bővülhet a piacon, aminek következtében a készletek szintje is csökkenhet. Nem lenne tehát meglepő, ha az év második felében fordulat bontakozna ki a piacon, és a jelenlegi 120 centes szintekről felfelé venné az irányt a „gyarmati termék” árfolyama, és év végére megközelítené a 150 centet.

Arra, hogy ebből a piaci fordulatból profitálhassunk, több lehetőség is adódik. Mindenekkelőtt rendelkeznünk kell egy árupiaci brókercégnél befektetési számlával és egy kényelmes – megközelítőleg 5000 dolláros – kezdőtőkével. Innentől már csak a kockázati tűrőképesség szab határt a kereskedéshez. A spekulánsok számára kiváló terepet jelent a határidős árutőzsde, ahol egy kontraktus kávé esetében egy cent elmozdulás 375 dollár értékváltozást von maga után. A konzervatívabb befektetőknek a tőkeáttétel nélküli kereskedés ajánlott, ETF – tőzsdén kereskedett alap – formájában.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.