Fokozatos megszorítások

A hipotézis, amely szerint a megszorítások „önmegsemmisítő” hatást gyakorolnak, többféle formát is ölthet. Az erős hipotézis szerint az állami kiadások csökkentése a deficit növekedését idézi elő. Ez nyilvánvaló tévedés, hiszen a periféria-országokban a kiadáscsökkentés a deficit csökkenéséhez vezetett.

A hipotézis egy gyengébb formája szerint a kiadások csökkentése következtében nő a GDP-arányos államadósság, mivel a költségvetési megszorítások a GDP csökkenését idézik elő. Ez valóban fontos. Meg kell azonban különböztetni a rövid és a hosszú távú hatásokat. A tartósan 10 százalékos GDP-arányos deficit elkerülhetetlenül adósságrobbanáshoz, végül pedig államcsődhöz vezet. A túl gyors konszolidáció azonban – amikor a fiskális multiplikátor nagy – erős negatív hatást gyakorol a GDP-re. A költségvetési kiigazítás sebességének meghatározása tehát a fiskális multiplikátorok időbeli alakulásának elemzését teszi szükségessé.

Az elemzés tanulsága, hogy a fiskális kiigazításnak fokozatosnak kell lennie. A hirtelen, erőteljes megszorítás túl erős negatív hatást gyakorol a kibocsátásra. A kiigazítás halasztása ugyanakkor kockázatos stratégia, és ahhoz vezethet, hogy az adósság fenntarthatatlanná válik. Kulcsfontosságú tehát egy fokozatos megszorítási pálya meghatározása, amely országonként különböző lehet.

Fontos szempont, hogy miként hatnak a költségvetési kiigazítások a kamatokra, különösen a fiskális nyomás alatt álló országokban. Tanulságos Portugália példája. Május 4-én a portugál kötvények hozama 5,5 százalék volt, 3 héttel később, Vitor Gaspar pénzügyminiszter lemondásakor viszont 6,5 százalékra – egy időre 7 százalék fölé – emelkedett. A piac tehát nagyon negatívan reagált a fiskális kiigazítás programjával kapcsolatban felmerülő aggodalmakra – annak ellenére, hogy a szereplőknek valószínűleg eleve kételyeik voltak azt illetően, hogy Portugália eurózóna-tag akar-e maradni. Ha tehát szűk a fiskális mozgástér, akkor a megszorítások megszüntetése – mivel növeli az államcsőd valószínűségét – a hozamok erőteljes emelkedését idézheti elő.

Milyen következtetések vonhatók le mindebből? Először, a fiskális kiigazítás leállítása kockázatos stratégia. A pénzügyi piacok reakciója erős lehet, a finanszírozás drágulása negatívan hat a növekedésre és veszélyezteti az adósság fenntarthatóságát. Másodszor, a megszorítások végrehajtása politikai és társadalmi szempontból is nehéz feladat. Az eurózóna perifériáján még évekig tartó megszorításokra van szükség, ami – miként Portugália példája mutatja – alááshatja a politikai stabilitást. Ennek valószínűségét nagyban csökkentheti, ha átmenetileg kívülről is érkezik támogatás – azaz ha határozott lépéseket tennének a fiskális unió felé. A legutóbbi EU-csúcs döntése a fiatal munkanélkülieket segítő 6 milliárd eurós programról ebből a szemponból csalódás volt. A támogatás egy alternatív formája az állam- és a magánadósságok átstrukturálása lehet. Az OSI mellett Európának talán ki kellene dolgoznia egy rendezettebb adósság-rekonstrukciós keretet is. Harmadszor, a nyerő stratégia az, ha a fiskális mozgásteret hosszú távú, hiteles reformokkal szerzik vissza. Ezek a reformok lehetővé teszik a rövid távú megszorítások lazítását, kisebb negatív hatást gyakorolnak a növekedésre, az adósságot pedig fenntarthatóbbá teszik. Egy hiteles nyugdíjreform például rövidtávon csökkentheti a fiskális kiigazítás sebességét. Végül a kiigazításokhoz szükséges az eurózóna egészének erőteljesebb növekedése. A közös pénzt használó blokkban az állami beruházások volumene a recesszió miatt túl alacsony. A nagyobb fiskális mozgástérrel rendelkező országokban ezért több állami beruházásra lenne szükség.