Gazdasági sikereken át a nacionalista célok felé

Abe Sindzónak küldetése van – milyen ultranacionalista politikus is lenne misszió nélkül? A japán miniszterelnök azonban nem annyira nemzetieskedő lózungokkal, hanem az elmúlt évtizedek legradikálisabb gazdaságpolitikájával állt ki választói elé, és aratott sikert a múlt vasárnap rendezett felsőházi választásokon. Honfitársai pedig láthatóan vevők voltak erre a retorikára: a mostani győzelem azt jelenti, hogy a következő választásokig, várhatóan három évre stabilizálhatja hatalmát, ami nagy szó egy olyan országban, amely az elmúlt hét évben hat kormányt fogyasztott el.

De hogyan is győzte meg a japánokat a Liberális Demokrata Párt vezére, aki december óta foglalja el a kormányfői széket? Először is elhitette velük, hogy érdemes a pénzüket használni. A hosszú évek óta deflációval küzdő országban ez a növekedés kulcsa lehet, hiszen a deflációs kilátások a fogyasztási hajlandóságot is a padlóra küldték.

Az állam jó példával járt elöl: a jegybank két százalékra emelte inflációs célját, pénzt pumpál a gazdaságba, és őrült tempóban – a japán GDP tizedét kitevő 50 ezer milliárd jenre – növelni kezdte állampapír-állományát, amivel mellesleg az államadósság jelentős része is a kezébe kerül.
Mindez egyelőre működik: a gazdaság a tavalyi recesszióból növekedésbe fordult, az első negyedévben 3,5 százalékos évesített bővülést produkált. A növekedést a negyedik hónapja emelkedő export is pumpálja, ám itt arról sem lehet megfeledkezni, hogy a jen december óta 25 százalékkal gyengült a dollárral szemben. Az alacsonyabb árfolyam viszont komoly kockázatot jelent: amíg az export a tegnap közölt adatok szerint júniusban éves alapon 7,4 százalékkal bővült, az import ugyanebben az időszakban 11,8 százalékkal emelkedett, így mára csaknem kétmilliárd dolláros külkereskedelmi hiánytól szenved az ország.

Ennek van egy mindenki számára érthető következménye: a fukusimai erőműbaleset óta atomenergia nélkül működő ország energiaszükségletének fedezése jóval többe kerül. Lehet, hogy Japán nem a 129 millió közgazdász országa, ám a vasárnapi eredmény azt mutatta: lakosai belátták, akármennyire is ódzkodnak a nukleáris energiától, arra szükségük van, ahogy azt – még ha nem is túl hangosan – Abe is megfogalmazta programjában. Az elkötelezett környezetvédőknek egyelőre be kell érniük azzal, hogy a kormány ígéretet tett az alternatív energiaforrások és az ezzel kapcsolatos kutatások finanszírozására. Ez is része az Abe nevével fémjelzett gazdaságpolitika, az Abenomics másik pillérének, a gazdaságélénkítő programnak. A kormány tavasszal százmilliárd dollárt meghaladó összeget költött az említett energetikai, illetve infrastrukturális nagyberuházásokra – mindez a remények szerint a magáncégek beruházási hajlandóságát is növeli majd.

Arra azonban semmi biztosíték nincs, hogy ez a remény számokban realizálódik. Ha nem, akkor Tokiónak a mostani, a fejlett világban már így is elképzelhetetlenül magas, a GDP 240 százalékához közelítő államadósságnál és a 10 százalékos deficitnél is nagyobb teherrel kell megküzdenie.

A probléma feloldására még Abe Sindzó sem tudja a választ. Legalábbis erre utal, hogy a gazdasági program harmadik pillére a strukturális reformok nevet kapta, és nagyjából annyira konkrét, mint egy dél-európai EU-tagállam munkahelyteremtő programja. Fontos eleme a mezőgazdaság, az egészségügy, az energiaszektor és a társasági adórendszer reformja, egyéb lépések a beruházási környezet javítása érdekében, illetve a csendes-óceáni térségben formálódó szabadkereskedelmi övezetben való részvétel.

A Washington által kezdeményezett partnerség kedvező hatást gyakorolna a japán exportőrökre. A vámtarifák leépítése azonban komoly érvágást jelenthet azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik – a reformprogram hatásaként – amúgy is veszítenének a támogatások csökkenése miatt.

Ez talán már a reaktorok újraindítását még elnéző japánoknak is sok lenne. Az Abenomics valódi határa pedig nem a gazdaság átalakításának egy szintjénél húzódik majd, hanem sokkal inkább a nacionalista retorika határozza meg. Nem kell a távoli jövőbe tekinteni: a japán export két legnagyobb kihívását jelenleg a kínai növekedés lassulása és a Pekinggel fennálló konfliktus jelenti. Abe pedig azon túl, hogy kampánya középpontjába a gazdasági reformokat helyezte, sokat nem tesz a feszültség enyhítése érdekében.

Elemzők azt is veszélyforrásként értékelik, hogy a kormányfő és pártja a gazdaság fellendítésére nem feltétlenül célként, inkább hatalma megszilárdításának eszközeként tekint. Magyarul: a parlament két házában kétharmados többséget szeretnének, hogy megvalósíthassák átfogó alkotmánymódosítási terveiket.

A kétharmadról most éppenhogy lecsúszott az LDP és koalíciós partnere, a buddhista Új Komeitó: a felsőházban a helyek 63 százaléka az övék, míg az alsóházban december óta már 67 százalék. Így az alkotmánymódosítás egyelőre ábránd marad, ami vélhetően megnyugtatja Japán szomszédjait. A tervek között ugyanis nem csak az szerepel, hogy az alkotmánymódosításhoz legyen elég a két ház abszolút többsége, de az is, hogy felülvizsgálják a preambulumot, annak is a hadsereg fenntartását és háborúban való részvételt tiltó kilencedik cikkét. Abe Sindzó a békeklauzula felülvizsgálatát az észak-koreai feszültséggel indokolja, ám egy esetleges NATO-tagság vagy egy Csendes-óceáni védelmi szövetség vélhetően nem enyhítené a Kínával fennálló viszonyt.