Akadálypálya kalandvágyó betegeknek

Nagy volt a várakozás, az izgalom és az aggodalom is, amikor 2011-ben az Európai Unió kiadta a betegek szabad áramlását lehetővé tévő irányelvét. Az unión belüli korlátlan munkavállalás következményeit látva sokan attól tartottak, fenekestül felfordul majd a tagországok egészségügye, ha 2013 októberében hatályba lép, és mindenki ott kezelteti majd magát, ahol kedve tartja. Mások pont ebben bízva gyógyulni vágyók tömegétől gyarapodó egészségturisztikai bevételeket vizionáltak. De az igazság vélhetően most is valahol félúton lesz.

Az irányelvet kidolgozó politikusok és szakértők józan ítélőképességének köszönhetően ugyanis a tagállamok meglehetősen tág teret kaptak arra, hogy korlátok közé szorítsák a külföldi gyógykezelések esetleges túlzott igénybe vételét, és ezzel az otthon befizetett – az egészségügy finanszírozásától függően – adó- vagy járulékforintok külhoni elköltését. Kis pénz, kis foci alapon Magyarország élt is a lehetőséggel, és az előzetes engedélyeztetési procedúrával, a kezelésiköltség-plafonnal meg az előfinanszírozással olyan szép akadálypályát épített ki, hogy október 25. után csak az megy majd új csípőért támogatással Bécsbe vagy Párizsba, aki ki akarja venni a tb-ből azt, amit itthon egyébként nem tud. Sajátos módon ugyanis míg a magyar magánkórházi kezeléshez semmiféle tb-támogatás nem jár, a külföldi gyógykezeléshez, ha azt indokoltnak tekintik, még magánintézményben is hozzájárul a magyar tb.

A jelenleginél is nagyobb lehet a betegáramlás viszont Nyugatról Keletre, ahol a páciens gyorsabban, a biztosítója pedig a belföldi áraknál lényegesen olcsóbban kaphatja meg ugyanazt az ellátást. Ebből a lyukas zsebű kórházak még akár profitálhatnak is, legalábbis, amíg élnek a mostani szabályok, amelyek szerint a külföldi betegek kezeléséből befolyó pénzek őket illetik.