Csúcson a foglalkoztatás és a szegénység

Két éve nem látott ütemben emelkedett a Világgazdaság mutatószáma, bár a Gyorsulási Irányadó közel 1,2 százalékos növekedésében közrejátszott az is, hogy tavaly októberben majdnem kétszer ekkorát esett az index. Folyamatosan javulnak a makrogazdasági adatok is. Az inflációs főindexet a kormányzati intézkedések leszorították, a költségvetési hiány a GDP 3 százaléka alatt áll, a gazdaság lassan növekedésnek indul.

Ám a maginfláció a 3 százalékos jegybanki célszint felett mozog, az alacsony költségvetési deficitért a vállalatok és a háztartások fizetnek nagy árat, a GDP-növekedés pedig nem kis részben a tavalyi év utolsó hónapjaiban látott kiábrándító teljesítménynek tudható be.

Ennek tükrében felettébb érdekes, hogy a munkanélküliség – ha lassan is, de – folyamatosan csökken. A munkanélküliségi ráta 10 százalék alatt áll, miközben majdnem 4 millió honfitársunk dolgozik. A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint jelenleg. A képet némiképp árnyalja, hogy nem mindenki Magyarországon dolgozik. A KSH már több mint 95 ezer (kevesebb, mint egy éve) külföldön dolgozó magyart tart számon, és 150 ezer közmunkás is javítja a statisztikát. Aki pedig nem vállalja a közmunkát, az felkészülhet arra, hogy törlik a munkakeresők közül.

Különösnek tűnhet, hogy a foglalkoztatási csúccsal párhuzamosan – a Tárki tanulmánya szerint – a rendszerváltás óta nem látott mértékű ma a szegénység is. Az ellentmondás azonban rögvest eltűnik, ha figyelembe vesszük az esetenként részmunkaidőben dolgozó közfoglalkoztatottak minimálbér alatti fizetését, valamint a szegények és a gazdagok közötti szakadékot jelző Gini-mutató utóbbi években látott emelkedését.

Adam Smith, akit a közgazdaságtan atyjának tekintenek, úgy vélte, hogy nincs társadalom, mely virágzó és boldog lehetne, ha tagjainak nagyobb része szegény és nyomorult. Hallgatni kellene rá.