BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
államosítás

Megbukott államosítás

2013.10.07., hétfő 05:00

Éppen egy éve annak, hogy államosították a babakötvényt, azóta start számlát a gyerekek számára már csak a Magyar Államkincstárnál nyithatnak a szülők. Az intézkedés hátterében nyilván valami ilyesmi állhatott: nehogy már az egyébként is utálatos bankok kezeljék ezeket a számlákat, meg amúgy is jobb lenne, ha állampapírban tartanák a babák pénzét.

Az eredmény: a számlanyitások száma a negyedére esett vissza, a kincstári számlákon mindössze 2 milliárd forintnyi névértékű állampapír és 370 millió forintnyi készpénz halmozódott fel. A szülők nem vitték át a hitelintézeteknél vezetett számláikat az államhoz, és az a lehetőség sem mozgatta meg a fantáziájukat, hogy 2006 előtt született gyerekeiknek kedvezményes számlát nyissanak. Pedig a kincstár jó kondíciókat kínál, és sok családnál volna igény arra, hogy a nagyobbacska gyerek jövőjére is takarékoskodjanak.

A bukást mégis sejteni lehetett már előre is, csak el kellett volna beszélgetnie valakinek a kormányból egy vidéki kisgyerekes anyukával. Akkor megtudta volna, hogy egy karon ülő csöppséggel a sarki takarékban még csak megnyit az ember egy számlát, amire havonta néhány ezer forintot utalgat, de hiába fontos az öngondoskodás, eltölteni egy fél napot azzal, hogy elutazzék a megyeszékhelyre számlát nyitni, már nem éri meg neki. A benzin is drága, a gyereket sincs kire hagyni.
A kis összegű, rendszeres megtakarítások véleményem szerint könnyebben eladhatók, ha egy helyi pénzügyi intézmény népszerűsíti a lehetőséget. Hiába igyekszik a kincstár kirendeltségeket nyitni, és viszi fesztiválokra a babakötvényt, ez láthatóan nem elég. Könnyen lehet viszont, hogy ha meghagyták volna a számlanyitás lehetőségét a piaci szereplőknél, most virágozna a start számla. Egy év után a kormánynál is ideje lenne levonni a történetből a tanulságokat, és az öngondoskodás elősegítése érdekében esetleg ismét kinyitni ezt a piacot.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.