Ilyen szegények lennénk?

Az európai átlagos lakossági költés 38,9 százalékát kitevő hazai adat, annak fényében, hogy a hivatalos vásárlóerőparitáson számított hazai GDP az EU átlag 66 százalékát teszi ki, dermesztőnek tűnik. Igaz, nem teljesen azonos országokról van szó, a 66 százalékos GDP-arány az EU átlagára érvényes, míg a 38,9 százalékos vásárlóerő 42 európai ország átlagához viszonyított. Miután a 42 európai ország átlagos GDP-je valószínűleg az EU átlagánál jóval kisebb, így a magasabb átlaghoz mérten a hazai vásárlóerő még a közöltnél is kisebb néhány százalékponttal, mintegy 35-36 százalékra tehető.

A valóságos vásárlóerő-paritáson számított hivatalos EU statisztikák szerint az EU-átlag 66 százalékát kitevő hazai GDP-hez a lakosság ugyancsak vásárlóerőn viszonyított fogyasztása az EU átlag 61 százaléka. Annak ellenére, hogy a GDP és a lakossági fogyasztás különböző tartalmakat és megközelítéseket testesít meg, nemzetközi összehasonlításban arányai meglehetősen stabilak, hiszen a lakossági fogyasztás normális és kiegyensúlyozott gazdasági viszonyokat feltételezve a GDP 80 százaléka körül alakul. Nehéz elképzelni és alapos bizonyításra szorul, hogy ha a fejlettségi mutató az EU-átlag kétharmada, hogyan lehetséges az EU átlagos lakossági fogyasztásának hazai mutatója annak alig több, mint egyharmada.

A fejlettségi szintet reprezentáló GDP és a vásárlóerő időszakonként és országonként is jelentősebb eltéréseket mutathat. Az eltérések egyik lehetséges oka, hogy a GDP felhasználása – fogyasztásra illetve beruházásra – arányaiban jelentősen módosulhat. Nálunk az elmúlt évtizedben, különösen annak első felében a GDP-felhasználás inkább a lakossági fogyasztás javára tolódott el. Befolyásolja az arányokat az eladósodás, illetve felhasználásának mikéntje. A válság előtti években a gyorsuló hazai eladósodás döntően a lakossági fogyasztás bővülését hozta. A lakossági fogyasztás tehát a GDP-nél gyorsabban növekedett, ám a beruházási ráta a külső eladósodottság növekedése ellenére 17-18 százalékra süllyedt. A válság után a lakossági fogyasztás a megszorítások hatásaként a GDP visszaesésénél is erőteljesebben csökkent, miközben a beruházások aránya érdemben nem változott.

A GDP és a lakossági reálfogyasztás eltérő alakulását magyarázhatja a cserearány-mutató változása. Az elmúlt 8-10 évben a külkereskedelmi cserearányunk 6-7 százalékkal romlott, tehát ma ugyanazon értékű importért 6-7 százalékkal több exportot kell teljesíteni, amely a belföldön felhasználható GDP-t csökkenti. Jelenleg az 1 százalékos cserearány-romlás a belföldön felhasználható GDP-t ugyancsak 1 százalékkal mérsékli. Módosíthatja a lakossági fogyasztás GDP-hez viszonyított arányát, a megtakarítások és a hitelfelvétel-törlesztés egyenlegének változását.

Az említett és még sok más tényező magyarázza, hogy Magyarország esetében a megtermelt GDP-től az itthon felhasználható és a lakossági jövedelmek egyaránt elmaradnak a GDP mutatójától. Ez látszik az EU statisztikában is: az EU-átlaghoz képest 66 százalékos GDP-szinthez jelenleg csak 61 százalékos fogyasztási szint tartozik. A gazdasági fejlettségünkhöz képest 5 százalékponttal elmaradó lakossági vásárlóerő tehát többé-kevésbé magyarázható, de a nyilvánosságra hozott tanulmányban közölt az EU-átlag 35-36 százalékra becsülhető lakossági fogyasztásunk megmagyarázhatatlan.

Kétségtelen, a válság óta lakosságunk teljes fogyasztása, vásárlóereje alacsony szintre csökkent, de az EU által közreadott és a felmérésből adódó közel 30 százalékpontos eltérés nem a valós helyzetet tükrözi, valószínűleg a piaci forint/euró árfolyam és a forint tényleges vásárlóereje közötti szakadékról árulkodik.