Biztos szégyellik magukat a hitelminősítők, hogy bóvliban tartanak

A hitelminősítők szakértői valószínűleg nem olvasták a „Magyarország jobban teljesít” plakátokat, amikor Budapesten sétáltak, hiszen mindhárom vállalat ugyanazt mondta az országról. Bóvli. Bóvli. Bóvli. Pedig Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is felszólította őket, hogy kezdjenek felminősítési tárgyalásokat. A megbeszélések nem sikerülhettek túl jól.

A Fitch Ratings a múlt héten „BB+” kategóriában tartotta Magyarország adósminősítését, stabil kilátással. Ez egy szinttel áll a befektetésre ajánlott kategória alatt. A stabil kilátás arra utal, hogy nem kell félni további leminősítéstől, de egyelőre az a „veszély” sem fenyeget, hogy befektetésre ajánlják az országot. Nem ennyire kedvező a helyzetünk a másik két hitelminősítőnél. A Moody’s „Ba1” besorolást tart érvényben – ami egyenértékű a Fitch „BB+” szintjével –, viszont a további leminősítésre is esélyt adó negatív kilátást rendelt a minősítéshez, amit meg is erősített novemberben. A Standard & Poor’s egy szinttel lejjebb, „BB” kategóriába sorolja Magyarországot, és az októberi felülvizsgálat során is otthagyta a negatív kilátást a minősítés margóján. Vagyis az S&P-nél két szinttel van a befektetési sáv alatt a magyar adósság, és további leminősítésen gondolkoznak.

Biztosan szégyellik magukat a hitelminősítők, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megüzente nekik, hogy így tegyenek, ha bóvliban tartják Magyarországot. Hiszen vannak vevők az állampapírjainkra, nem a gonosz IMF hitelez minket, aki be akarja dönteni a gazdaságot, hanem például a Templeton. Ők meg biztosan nem spekulánsok.

Pedig annyi érvet lehet felsorolni a felminősítésre. A GDP 3 százaléka alatt áll a hiány, csökkenget az államadósság, egyre többen dolgoznak Magyarországon, és a gazdaság is növekedési pályára állt. Ez azonban nem elég a hitelminősítőknek, hiszen a költségvetési deficit az óriási bankadóval, az ágazati különadókkal, a tranzakciós illetékkel, és egyéb trükkös intézkedésekkel került a kulcsszint alá. Az államadósság annak ellenére áll a GDP 80 százaléka körül, hogy a kormányzat begyűjtötte a 3 000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont, ami a GDP 10 százaléka körüli összeg. Ennek pedig érzékelhető adósságcsökkenést kellett volna eredményeznie. És leginkább csak azért dolgoznak többen, mert a kabinet rendkívül gyorsan pörgeti fel a közfoglalkoztatási programot. Meg vagy 100 ezer külföldön dolgozó magyar is javítja a statisztikát. De legalább az időjárás ellen megnyertük a harcot – vagy magunk mellé állítottuk, ezt majd a gazdaságtörténészeknek kell eldönteniük –, hiszen a GDP a mezőgazdaságnak köszönhetően idén növekszik.

És akkor még alig érintettük a kiszámíthatóságot. Mert hiába szépül a statisztika, ha az Alkotmánybíróság jogköre szűkül, ha visszamenőlegesen 98 százalékos – újabban 75 százalékos – különadót vetnek ki, ha szélnek eresztik a független Költségvetési Tanács stábját, ha újraosztják a szerencsejáték-piacot, ha utcára kerülnek a régi trafikosok, ha az új Alaptörvényt módosítgatni kell, és akkor, ha folyamatosan korrekciós kényszer alatt áll a büdzsé. És hiába csökken a rezsi (majd harmadszorra is) akkor, ha a hanyatló energiaipari beruházások mellett a szektor állami átvétele sejlik fel.

Még jó, hogy a gazdaságpolitika másik ágát, a monetáris döntéshozókat nem lehet kiszámíthatatlansággal vádolni. Megmondják ők mindig, hogy vágni fogják a kamatot, így nem nehéz megjósolni a rövid távú lépéseket. Már csak az foglalkoztathat néhány „spekulánst”, hogy a kamatvágás közepette gyengélkedő forint – a 300 körüli euró – milyen kockázatokat rejthet, ha Ben Bernanke (utódjának) helikopteréből kifogy az üzemanyag.

Annak is örülhetünk, hogy a keleti nyitás sikerült. Az adósminősítésünk ugyanis már nincs túl messze Banglades, Grúzia, Jordánia, Mongólia, vagy éppen Törökország besorolásától. De hogy még Bulgáriát és Romániát is jobb adósminősítéssel látják el, hát tényleg szégyelljék magukat ezek a hitelminősítők.