Növekvő szegénység mellett nem lehet tartós a fellendülés

A harmadik negyedévi, részletes bontású magyar GDP-adatok, illetve az Európai Unió többi tagországának szintén napvilágot látott növekedési adatai hízelgőek Magyarországra nézve. Nemzetközi összehasonlításban hosszú idő óta először tűnik fel viszonylag kedvező színben a magyar gazdaság: a 0,8 százalékos negyedéves GDP-növekedés az egyik legmagasabb az EU-tagországok között, csupán Romániában és Lettországban volt gyorsabb a növekedés. Minthogy országuk makropénzügyi sebezhetősége folytán a lett és a román lakosság is hozzánk hasonlóan drasztikusan megsínylette a válság periódusát, jó okkal lehet a most viszonylag kedvező növekedési teljesítményt mutató országok folyamatait részben természetes korrekciónak tekinteni. Kérdés viszont, hogy a magyar növekedési adat tartalmilag többet jelent-e ennél. Megalapozott lehet-e az optimizmus, miszerint mostantól tartós fellendülés jön?

Egy biztos: a költségvetési folyamatok alapján nem állítható, hogy a magyar gazdaság növekedését az államháztartás túlköltekezése okozná. Sőt, egyelőre inkább plusz fiskális mozgástér látszik év végéig: mivel előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerében novemberben 11,3 milliárd forintos havi többlet keletkezett, idei deficitcélja eléréséhez decemberben még további 250 milliárdos hiányt is megengedhet magának a gazdaságpolitikai vezetés. A kormányzati preferenciák ismeretében ebből az összegből például ki lehet stafírozni a takarékszövetkezeti alapot, és rendezhető az energiaszektor két döntően hazai tulajdonú nagyvállalatának, az MVM-nek, illetve a Molnak a pénzügyi helyzete is. A választások évének fiskális mérlegét persze még nem ismerjük, és a tapasztalatok arra intenek, hogy a magyar politika ilyen időszakban igen furcsa kanyarokat képes produkálni. Az viszont világnézeti hovatartozástól függetlenül állítható, hogy első három évében a mostani kormányzat az előző két ciklus vezetésénél lényegesen fegyelmezettebb makropénzügyi politikát folytatott. A kétezres évek második felével összevetve tehát a tartós növekedés előtt ma kevésbé tornyosulnak egyensúlyi, makropénzügyi eredetű akadályok.

A mostani növekedés viszont féloldalas, egyelőre szinte kizárólag államvezérelt. A GDP termelésében az ipar és a szolgáltatások teljesítménye stagnál, így a növekedés az állami megrendeléseknek köszönhetően végre lábadozó építőipar mellett alapvetően a mezőgazdaságnak tudható be. A felhasználásban a legfontosabb tétel, a lakossági fogyasztás szintén stagnál, a viszonylag jó külgazdasági teljesítmény mellett a közösségi fogyasztás és az állami beruházások táplálják a növekedést. A gazdaság nem állami szereplői tehát egyelőre kivárnak, a növekedési eredmények ellenére óvatosak, a lakossági szereplők többsége helyzetét bizonytalannak érzékeli. Erre jó oka is van a magyar népesség jelentős részének: az Eurostat héten közzétett, a szegénységi kockázatokat tartalmazó adatsora szerint Magyarországon kifejezetten sok a magas szegénységi kockázatú (anyagi értelemben nélkülöző, munkanélküliséggel sújtott vagy a jóléti ellátásokból kirekesztett) háztartások aránya, ami az elmúlt öt év során ráadásul 28,2 százalékról 32,4 százalékra nőtt, és immár 3,2 millió embert érint. A növekedés viszont csak a lakosság széles rétegeinek bizalma mellett stabilizálódhat, ami a szegénységi kockázatokkal sújtott háztartások arányának csökkenését feltételezi. A szegénységből való kiemelkedés fő csatornája a közoktatás lenne – csakhogy a legfrissebb PISA-felmérés adatai szerint a magyar közoktatás teljesítménye is romló. Márpedig növekvő szegénység és gyenge közoktatás mellett nem lehet tartós a fellendülés.