Kitörési kísérlet

Feltétel nélküli alapjövedelmet adni? Sokan már a kifejezéstől hidegrázást kapnak: hogy lehetne valakinek a semmiért fizetni? Mások meg vészharangot kongatnak: az elszegényedés milliókat érint, tehát valóban a lét a tét. Valamit tenni kell.

A magyar kormány közmunkaprogramokba menekült. Jobb a semminél, de nem igazi megoldás. Kiszolgáltatottá teszi az embert, mert kiszámíthatatlan, mikor s kinek jut. És ami a lényeg: kiöli az emberből az ambíciót, elbizonytalanít, nem vezet vissza a saját jogon, saját tudással megszerzett munkához. Más megoldás kellene. Leginkább persze munka. Tisztességesen megfizetett munka.

Ilyen viszont kevés van. A válság alatt sok vállalatnál elbocsátottak, összevontak, egyre kevesebb embernek egyre többet kell dolgoznia. Sokan vannak munka nélkül, támogatás és remény nélkül. Pedig az európai értékekhez hozzátartozik a társadalmi szolidaritás, a rászorulók segítése, a szociális háló működtetése. A válság azonban éppen ezeket az értékeket gyengítette meg először. Ez az állapot visszahat a társadalom közérzetére, az pedig a gazdaság versenyképességére.

Patthelyzet van. Talán ezért érezte úgy egy magyar szakértői csoport is, hogy valami újat kell kitalálni a társadalom felrázására, a jövedelmek teljes átrendezésére. Ennek eredménye a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciójának kidolgozása, vagy ahogy röviden mondják: a létpénz bevezetése. Minden Magyarországon élő polgár megkapná ezt az államtól: a felnőttek havonta ötvenezer forintot, a gyerekek huszonötöt, a várandós nők pedig hetvenötezret, ami több mint hatezer milliárd forintos átrendezést igényelne a büdzsében. A teljes állami juttatási, támogatási rendszert totálisan át kellene rendezni, de még így is maradna egy jó ezermilliárdos fedezet nélküli tétel. Ezt az államnak magán kellene megtakarítania. Magyarországon? Ezt? Képtelenségnek tűnik.

És sorjáznak az ellenérvek. Például az, hogy a létpénz inkább összezavarná az embereket, és azt az érzetet keltené, hogy van ingyen ebéd, azaz munka nélkül is lehet jövedelemhez jutni. Akkor meg minek dolgozni, erőlködni? Meg az is, hogy ez az ötvenezer forint túl közel van a minimálbérhez, nem érné meg annyiért dolgozni, terjedne a feketemunka, a csalás. Ha pedig még magasabbra emelik a minimálbért, akkor meg a versenyképesség lesz oda, és az ismét csak emberek elbocsátásához vezetne. És egyébként is – hangzik a végső ellenérv –, ötvenezer forint semmire nem elég, abból nem lehet megélni.

Minden ellenérvben van igazság. A létpénz koncepciója csak egy kitörési kísérlet. Az elszegényedés miatt lecsúszó társadalom csapdájából. És ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a technikai-technológiai haladás a termelékenységet növeli, azaz kevesebb ember kell ugyanazon munkához, akkor biztosan ideje elgondolkodni, hogy mi lesz a jövőben. Jöhet a csökkentett munkaidő, a nem szokványos megoldások, de mindenkinél ez sem fog működni. A társadalmaknak kalkulálniuk kell a vesztesekkel is. Pontosan azért, hogy ne érezzék végérvényesen leszakadóknak magukat, hogy normatív módon biztosítva legyen a megélhetés. Ne könyörületből, hanem állampolgári jogon.

Egy ilyen megoldás valószínűleg jót tenne a társadalmi hangulatnak is. A kilátástalanság megöli az emberek lelkét, ambícióját, leépíti az agyat, belenyugvóvá, passzívvá tesz. Sok reménytelen helyzetű ember egy ország hangulatára is hatással van. Az ország is depresszióssá, rosszkedvűvé válik. Depressziós országban pedig nehezen képzelhető el versenyképes gazdaság. A létpénz – vagy valami hasonló megoldás – ennek megelőzésében segíthetne. Lehet, hogy rossz a koncepció. Arra azonban jó, hogy szembenézzünk a jelen és jövő kihívásaival. Nehéz lesz.