Fogy a magyar

Nem csupán olyan világot élünk, amikor a malacoknak már nincs kedvük megszületni, már a szülni képes, malacot vállaló kocák is egyre kevesebben vannak. Ez a népesedési probléma az adatok szerint egyre aggasztóbb, pillanatnyilag semmi jele annak, hogy a közeljövőben malacvisítás verné fel a falvak csendjét.

Az osztó-szorzó termelők által szinglilétre kényszerített kocák tehát egyre ritkábbak. Egyre kevesebb kocára egyre kevesebb sertés, és egyre gyengébb hústermelés jut, a zsugorodó hazai húsiparon belül úgy tűnik, csak a milliárdokat elcsaló feketeágazat hízik. Szomorú összkép ez akkor, amikor minden megtermelt forintra, minden munkahelyre szükség lenne vidéken. Amíg azonban ez a helyzet, nem szabad meglepődni azon, hogy a hungarikumnak tartott hústermékek német húsból készülnek. Sőt, azon sem, hogy egyre inkább német, szlovák, ilyen-olyan maga a termék is, amit a pultra tesznek, és nem is feltétlenül rossz minőségű.

A szomorú nem az, hogy ananásztermelésben nem vagyunk jók, hanem az, hogy abban sem, amiben valamikor azok voltunk. Más aratja le helyettünk a babérokat, más keres a globális húskereslet folyamatos növekedésén. Utóbbit fontos lenne tisztázni, még művelt barátaim is gyakran hiszik azt, hogy azért kevesebb a sertés, mert környezetükben mindenki csak csirkemellett eszik.

A valóságban az élelmiszerre, így a sertéshúsra is egyre nagyobb az igény, ezért mi már nem termeljük. Mi akkor termeltük, amikor globális túlkínálat volt belőle, igaz, akkor Moszkva mindent megvett.

Van azért növekedés is, a marhaállomány nő. Az exportképes szarvasmarhákat néhány éve nagyon keresték a törökök, és más keleti népek. Aztán elkezdtünk Romániából, meg innen-onnan behozott marhákat magyarként eladni nekik, a törökök megtudták, és akkor valahogy nem telefonáltak többet.
A lúdállomány most nagyon növekszik, talán majd ezt is elrontjuk valahogy.