Halál a gépekre?

Az ipari forradalom kezdetén észak- és közép-angliai textilipari munkások spontán fellázadtak, amely során gépeket romboltak le, és gyárakat gyújtottak fel. Azért tiltakoztak, mert szerintük a gépek bérük csökkenését, munkájuk elvesztését okozta. A számítógépek mostani térhódítása a ludditákat juttatja eszembe.

A ludditák nevüket, illetve inspirációjukat Ned Luddról, a talán nem is létező szövőmunkásról kapták, aki állítólag 1779-ben hirtelen felindultságában két szövőgépet tett tönkre. Robert Calvert 1985-ben egy dalt írt róla, amelyben ez is szerepelnek: „Azt mondta társainak: Halál a gépekre! / Amelyek tönkreteszik jövőnket és álmainkat”.

A ludditák rombolása 1811-1812-ben érte el tetőpontját. A kormányzat nagyobb sereget küldött az érintett térségek helyőrségeibe, mint amekkora erőkkel Wellington tábornok rendelkezett az ibériai félsziget ellenőrzéséért Napóleonnal szemben vívott háborúban. Több mint száz ludditát akasztottak fel, vagy vittek Ausztráliába. Végül helyreállt a rend, a gépek nyertek: a ludditák pedig az ipari forradalomról szóló történelemben csupán egy lábjegyzet lettek.

A történelemkönyvekből tudjuk, hogy a ludditák az emelkedő árak és a csökkenő bérek jellemezte időszak áldozatai voltak, amely éhhalállal fenyegette őket egy olyan társadalomban, ahol a jóléti ellátások szintje minimális volt. A ludditák azonban a gépeket okolták balsorsukért.

Az új gépek sokkal gyorsabban tudták a fonalat szőni, mint a saját műhelyükben dolgozó legképzettebb takácsok. Az inasok és a saját eszközök karbantartásának költségei nem változtak, a termékeik árai azonban csökkentek, így végül több tízezer család szegényedett el.

Sorsuk kiváltott bizonyos együttérzést, azonban érvelésük nem: a jövő a gépi termelésé, és nem a régi kézműves iparé volt. Thomas Paine (XVIII. századi politikus – a szerk.) azt mondta, hogy minden gép áldásnak tekinthető, mert bár átmenetileg munkanélküliséget okoz a technológiailag előrehaladó szektorokban, hosszú távon azonban a gépesített termelés teljes foglalkoztatást és magasabb béreket eredményez.

Eleinte ezt a nézetet vallotta David Ricardo, a XIX. század legbefolyásosabb közgazdásza is. A politikai gazdaságtan alapelvei című művének harmadik kiadásában, 1817-ben azonban beillesztett egy fejezetet a gépekről, ami irányváltást hozott addigi álláspontjában. Ekkor ugyanis azt állította, hogy az emberi munkaerő gépekkel való felváltása igen káros a munkásosztály számára. „Ugyanaz a tényező, amely az ország nettó bevételeit növeli, egyszerre feleslegessé teszi a népességet” – írta. Ennél sivárabb jövőképet nem fogalmaztak meg a közgazdaságtanban. Ricardo ortodox követői azonban nem tulajdonítottak ennek az elméletnek nagy jelentőséget, a mester ritka tévedései közé sorolták. De tényleg az?

A pesszimista érvelés szerint, ha egy óránként öt dollárba kerülő gép ugyanakkora mennyiséget tud előállítani, mint egy óránként tíz dollárba kerülő munkás, akkor a munkaadó csak akkor érdekelt a munkások foglalkoztatásában, ha a költségek ugyanazok, vagyis ha a munkás bére óránkénti 5 dollárra csökken. Miután a gépek egyre produktívabbá válnak, így a bérek tovább esnek a zéró felé, és így válik feleslegessé a népesség – szól az elmélet.

Végül nem ezen elmélet szerint alakultak a dolgok. A GDP-n belül a munkaerő részesedése változatlan maradt az iparosodás korszaka alatt. A pesszimista érvelés nem vette figyelembe, hogy az áruk költségeinek csökkenésével a gépek növelték a munkások reálbérét – aminek köszönhetően többet tudtak vásárolni. Emellett a munkatermelékenység növekedése lehetővé tette, hogy a munkaadók több bért fizessenek.

Mindamellett az utóbbi 30 évben a bérek aránya a nemzeti jövedelemben csökkent, köszönhetően a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzorai, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee által „második gépkorszaknak” nevezett időszaknak. A komputerizált technológia mélyen áthatotta a szolgáltatási szektort, ellátva olyan munkákat, amelyeknél addig az emberi tényezőt és a kognitív funkciókat nélkülözhetetlennek tartották.

A kiskereskedelemben például a WalMart és az Amazon a fő példái annak, ahogy az új technológia csökkentette a dolgozók bérét. Miután a számítógépes programok ezeknél a munkáknál helyettesíthetik az embereket, és a számítástechnika terén további fejlődésre számíthatunk, így semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy szolgáltatóipar jó részében feleslegessé váljon az emberi munkaerő.

Azért lesznek olyan tevékenységek, amelyek igénylik majd az emberi munkaerő szakértelmét, azonban az is teljesen igaz, hogy minél több dolgot tudnak a számítógépek elvégezni, annál kevésbé lesz szükség az emberekre. A munka háttérbe szorulása jóérzéssel és nem balsejtelemmel kell, hogy eltöltsön minket, társadalmunk azonban nem alkalmas arra, hogy feleslegessé válásunkat pihenéssé alakítsuk át.

Ez a ludditákat juttatja eszembe, akik azt állították, hogy miután a gépek olcsóbbak voltak a munkásoknál, azok alkalmazása csökkentette a béreket. Az olcsósággal szemben a szakértelmet hozták fel érvként. Közülük a legtájékozottabbak számára az is egyértelmű volt, hogy a fogyasztás a reáljövedelmektől függ, és a csökkenő reáljövedelem árt az üzletnek. Legfőképpen az volt világos számukra, hogy a gépek okozta problémák megoldását nem a laissez-faire csodaszerekben (az állam háttérbe vonulásában és a piac térnyerésében – a szerk.) kell keresni. A ludditák számos kérdésben tévedtek, mégis talán többet érdemelnek egy lábjegyzetnél.

Copyright: Project Syndicate, 2014.

www.project-syndicate.org