Tartós stagnálásra ítélve

Miközben az Atlanti-óceán mindkét partján a vezetők azt állították, hogy tanultak a japán leckéből, azonnal elkövették ugyanazokat a hibákat. Most Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter figyelmeztet az elhúzódó stagnálás veszélyeire.

Fél évtizeddel ezelőtt arra mutattam rá, hogy fundamentális értelemben az amerikai gazdaság már a válság kitörése előtt rossz állapotban volt. Csupán a laza szabályozási környezet és az alacsony kamatszintek okozta eszközár-buborék miatt tűnt úgy, hogy a gazdaság stabil lábakon áll. A felszín alatt számos probléma rejtőzött.

Ezek a növekvő egyenlőtlenség; a feldolgozóipar helyett a szolgáltatásokon alapuló gazdaságra történő átalakulás igényelte strukturális reformok elmaradása; a tartós globális egyensúlytalanság; valamint a munkahelyteremtő, termelékenységet növelő beruházások finanszírozása helyett inkább a spekulációt választó pénzügyi rendszer.

A politikai döntéshozók válságra adott válasza nem kezelte ezeket a problémákat, sőt, néhányukat felerősítette vagy újakat kreált, és ez nemcsak az USA-ban történt így. Ennek eredményeként számos országban nőtt az eladósodottság mértéke, miután a GDP zuhanása miatt elmaradtak a költségvetési bevételek. Továbbá mind az állami, mind a magánszektorban elmaradó beruházások azt eredményezik, hogy a fiatalok generációja tölt el éveket munka nélkül.

Az Atlanti-óceán mindkét partján a GDP várhatóan jóval gyorsabban nő majd idén, mint tavaly. De mielőtt a megszorításokat alkalmazó politikai vezetők pezsgőt bontanának, és ünnepelnék magukat, meg kellene vizsgálniuk azt, hogy ez a politika milyen, szinte helyrehozhatatlan károkat okozott.

Minden hullámvölgy valójában egyszer véget ér. A helyes politikát az jellemzi, hogy a hullámvölgyek kisebbek és rövidebb ideg tartanak, mint ahogy amúgy azokra jellemző lenne. A sok kormányzat által folytatott megszorítási politika azonban ezeket a hullámvölgyeket mélyebbé és elnyúlóbbá tette, ami hosszan tartó következményekkel jár együtt.
Az egy főre jutó, inflációval kiigazított reál GDP értéke alacsonyabb az észak-atlanti térség legtöbb országában, mint 2007-ben volt, a görög gazdaság pedig a becslések szerint 23 százalékkal csökkent.

A legjobban teljesítő európai állam, Németország is csak szerény 0,7 százalékos átlagos éves növekedési rátát tudott felmutatni az utóbbi hat évben. Az amerikai GDP még mindig 15 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, mint amit akkor ért volna el, ha folytatódik a válság előtti mérsékelt növekedési pálya.

De még ezek a számok sem mutatják be teljesen, hogy mennyire rossz a helyzet, mivel a GDP nem egy megfelelő mérőszám erre. Jóval jobb ad képet a valós helyzetről az, hogy mi történt a háztartások jövedelmével. Az amerikai medián reáljövedelmek nem érik el a negyedszázaddal ezelőtti, 1989-es szintet. A teljes munkaidőben dolgozó férfiak medián jövedelme most alacsonyabb, mint volt több mint 40 évvel ezelőtt.
Egyes közgazdászok szerint el kell fogadnunk azt az új realitást, hogy a hosszú távú termelékenység növekedésének mértéke jóval alacsonyabb lesz, mint amilyen az elmúlt évszázadban volt.

Tekintettel arra, hogy a közgazdászok három évre szóló előrejelzéseik mennyire nem felelnek meg a valóságnak, senkinek sem szabad hinnie egy olyan kristálygömbnek, amely a következő évtizedre ad előrejelzést. Az azonban egyértelműnek tűnik, hogy amíg nem történik változás a kormányok politikájában, a kiábrándultság korszakának hosszú időszakában maradhatunk.

A piacok nem képesek az önkorrekcióra. A fent említett fundamentális problémák még rosszabbá válhatnak, sok esetében ez már be is következett. Az egyre nagyobb mértékű egyenlőtlenség még jobban gyengíti a keresletet, és a legtöbb országban, köztük az USA-ban a válság még inkább súlyosbította az egyenlőtlenséget.

A legfontosabb tényező pedig az, hogy a piacok soha nem voltak abban jók, hogy maguktól gyorsan elérjenek strukturális átalakításokat. Az agrárium helyett a feldolgozóiparon alapuló gazdaságra történő átmenet például egyáltalán nem volt problémamentes, jelentős társadalmi torzulások és a nagy gazdasági világválság kísérte azt.

A mostani időszak sem más, bizonyos értelemben még rosszabb is a helyzet: azokat a szektorokat, mint az oktatás vagy az egészségügy, amelyeknek növekedniük kellene a polgárok szükségletei és igényei alapján, hagyományosan közpénzből finanszírozzák. Ahelyett, hogy a kormányzatok segítenék az átalakulást, a megszorításokkal akadályozzák azt.

Azokat a nehézségeket, amelyekkel most nézünk szembe, azonban nem a gazdaság kérlelhetetlen törvényei idézték elő, amelyekhez csak alkalmazkodni tudunk, mint ahogy egy természeti katasztrófa esetén. Ez nem egyfajta vezeklés, amit a múlt hibáiért kell megfizetnünk, habár az elmúlt három évtizedben uralkodó neoliberális politikának van köze a jelenlegi helyzethez.

A nehézségeink valójában az eddig alkalmazott hibás politika következményei. Lenne ezekre megoldás, csak nem találunk rá azokra az elit önelégedettsége miatt, akik jövedelme és részvényportfólióinak értéke ismét növekedni kezdett. Csak közben másoknak, úgy tűnik, hozzá kell szokniuk a folyamatosan csökkenő életszínvonalhoz. Sajnos, ők vannak többségben.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org