A rezsicsökkentés ugyanolyan fontos témája a kormánynak, mint amilyen korábban a bankok megadóztatása és egyéb különadók kivetése volt. Ugyanis a lépésekkel az volt a cél, hogy a válság éveiben a pofátlanul extra profitot termelők osztozzanak a teherviselésben, ne csak a nép vállát nyomja a teher. Az Európai Unióval akkor is meg kellett vívnia a csatát (mondjuk egyszerűbben: a szabadságharcot) a kabinetnek, mint ahogy a mostani előrejelzések szerint egész évben kemény brüsszeli küzdelemre van kilátás.
A rezsicsökkentés hatásos fegyver a multik ellen, és jó sok szavazatot be lehet zsebelni a választásokon, annyit legalábbis valószínűsíthetően, mint amennyit a rezsivédelmi aláírásgyűjtéskor össze lehetett szedni. Mivel a kampányidőszak mostanság már nem néhány hónapban, hanem valójában az egész kormányzati ciklus idejére szól, a rezsicsökkentésbe jó korán, még 2012 decemberében belefogott az Orbán-kormány. Jelenleg a harmadik etapnál tartunk, amelynek szintén van vokscsalogató hatása. Hiszen az újabb áram-, gáz, távhő-árcsökkentést az április utáni hónapokra időzítenék, amihez nyilván az kell, hogy a kormány ismét bizalmat kapjon a rezsiharc folytatására is, hiszen ellenzéki oldalról néhányszor már bemondták, hogy a csökkentést nem támogatják. Nehéz kérdés.
A választópolgárok többsége ugyanis a saját zsebén érzi, hogy mennyit kell fizetnie, és mennyi marad nála. Makro adatok nemhogy nem foglalkoztatják az embereket, de nem is igen tudják, hogy miről beszélnek nekik a politikusok. Közgazdászok fejtegetései helyett is sok minden mással foglalkoznak – nincs ebben semmi meglepő. Azt pedig, hogy mit jelent a nonprofit, még a szakkérdésekben valamivel jártasabb kisebbség sem kapisgálja. Nem a választópolgár felelőssége, hogy évtizedekre szóló döntést hozzon, neki elég teher, hogy négy évente a fülkék függönye mögött ikszel, lesz, ami lesz. Még nem tartunk ott, hogy az ígéretek benyelése helyett, a választó hosszú távon gondolkodjon. Ha azt hallja, hogy az Orbán-kormány előtti időkben tizenötször emelték az energiaárakat, míg Orbánék már harmadjára csökkentik, akkor azon már eltűnődhet, aki akar.
A politika a maga módján a mai napig kellően szemérmetlen. Ha az első Orbán-kormány például még azon fáradozott, hogy leépítse az oroszországi kapcsolatokat, most mintha mi sem történt volna (Viktor fordulás) üzletel a Kremllel, elsősorban a kulcsfontosságú energiaszektorban (olaj, gáz, atom) keresi az oroszok kegyeit. A választók egy része ezen is elgondolkodhatna, de nincs mérlegelési helyzetben, mert fogalma sincs, hogy Moszkva mitől lett ismét jó partner (és jó partner-e egyáltalán), míg Brüsszel, a kemény fejű bürokratáival miért piszkálja folyamatosan Budapestet.
Hónapok óta halljuk a tervet, hogy a nonprofit energiaszolgáltatásé és energiaszolgáltatóké a jövő. Az indok a lakossági jólétének növelése mellett az ország versenyképességének megtartása, sőt, ennél is több: Európa versenyképességének megőrzése. Hiszen az Egyesült Államokban, Oroszországban, Indiában az európainál jóval alacsonyabbak az energiaárak, így olcsóbban termelnek, a piacon így háttérbe szorulhatnak a drágábban termelő európaiak. Vagyis nem egyenlőek a versenyfeltételek. Szóval létezik helyzet, amikor a versennyel gond van. Akkor viszont nincsen, amikor az energiaszolgáltatásban a központi árképzéssel kizárnák a versenyt, mert a számok azt mutatták, hogy a cégek a versenyhelyzetben nem árat csökkentettek, hanem a multi gondolkodásnak megfelelően és összejátszva, árat emeltek. Ebből arra következtethetünk, hogy porosak a közgazdasági tankönyvek, a válság és az Orbán-kormány újra írná azokat. Tényleg új fejezetekre van szükség?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.