Három részre szakítva a választás után

Aki meg akarja érteni Magyarországot, annak érdemes tanulmányoznia a Maslow-piramis szintjeit, figyelnie a társadalmi különbségeket, és aztán ránézni a választás részletes számadataira. Például arra, hogy Budapest közepén miért vörös félholdról beszélhetünk, miért nem vörös D betűről.

A pesti oldalon a kertvárosi részeket kivéve két körzet volt csak, amit a Fidesz megnyert. A Belvárost itt ki is hagyhatjuk a számításból, azt úgy rajzolták meg, hogy Rogán Antalnak gyakorlatilag lehetetlen volt vesztenie, de az, hogy épp a VIII-IX. kerületben nyert a Fidesz, sokat elmond a magyar valóságról. Két hagyományosan inkább balra húzó kerületet szerzett meg a kormánypárt, Budapest legszegényebb részeit. Ez az a környék, ahol a rezsi néhány ezer forintja valóban számít, jól mutatva, mennyire igaz az a sablonossá elcsépelt mondás, hogy a Fidesz a rezsicsökkentéssel nyerte meg a választást.

Hasonló a helyzet az ország többi részén is. Ott sokkal inkább az MSZP és a Jobbik második helyért folytatott versengésén látszik, milyenek a helyi gazdasági állapotok. A néhány nyugati körzet, ahol előretört a Jobbik, más téma, azok klasszikusan jobboldali területek, ahol aki a Fideszben csalódik, jobb eséllyel fog inkább egy másik jobbos pártra szavazni, mint a szocialistákra. Mindenhol máshol világos: ahol nagyobb a szegénység, a Jobbik lett erősebb, ahol pedig jobban meg lehet élni, ott inkább az MSZP lett második.

Márpedig Magyarországon vidéken élni alapvetően rossz. A társadalmi statisztikák árulkodóak: a munkanélküliség magasabb, az átlagbérek alacsonyabbak, a vidéki legszegényebb egytized számára még mindig kívánatos állapot volna az, amilyenben a budapesti legszegényebb tíz százalék él. Olyan problémák ezek, amelyekkel kormányon sem a Fidesz, sem az MSZP nem tudott igazán mit kezdeni. A Jobbik választ kínál minderre, ráadásul könnyen fogyasztható választ. Olyat persze, amely a gyakorlatban már számtalanszor megbukott: a nemzeti bezárkózás gazdaságpolitikája már nem egyszer bizonyult félelmetes zsákutcának középtávon is. De aki éhes, az nem gazdaságtörténeti tankönyvek olvasgatásával fogja tölteni az idejét.

A baloldal ezzel szemben olyan kérdéseket húzott elő a kampányban, amely már azokat foglalkoztathatja, akik kicsit jobb körülmények közt élnek. Jó-e az a nemzetközi politika, amit a kormány csinált? Rendben van-e Paks ügye? Védhető-e a magán-nyugdíjpénztári befizetések államosítása? Lehet-e szeretni az egykulcsos adót? Mit kezdjünk a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontásával? Olyan témák ezek, amelyekről beszélni kell, és van bennük védhető jobb- és baloldali álláspont is – csakhogy ezzel az fog foglalkozni, akinek a napi szintű megélhetése biztosított. Hogy ez hol valósul meg (főként a Dunántúlon és Budapesten), azt a jobbos nyugati határvidéket kivéve jól mutatják a második helyezettek térképének piros foltjai.

Nem lehet azt feltétlen elvárni persze, hogy egy párt egyszerre szóljon a jobban élőkhöz és a legszegényebbekhez. De a két kör helyzete, és a kérdések, amik őket foglalkoztatják, mára annyira eltávolodtak, hogy már szót érteni egymással is nagyon nehéz. Vegyük aztán ide bátran a határon túliak eredményeit: a Fidesz 95 százalékot ért el köztük, ami demokráciákban egészen megdöbbentő fölény. Nem túlzás valószínűleg azt mondani, hogy a szimbolikus nemzetpolitikájuknak köszönhető ez, vagyis egy olyan téma jön itt számításba, ami jelenleg sem a jobban, sem a rosszabbul élők körében nem elsődleges a határon belül. Más világok, más problémák élnek egymás mellett, mégis egymástól szinte megközelíthetelenül távol. Ez pedig az egész ország számára vetít narancs, piros vagy árpádsávos helyett sötét jövőképet.