A megszorítás nem ad teljes megoldást - véli a harvardi professzor

Bár számos magyarázat létezik arra, hogy miért húzódik el ennyire az eurózóna kilábalásának folyamata, az azonban egyértelmű, hogy ebben nagy szerepet játszik a jelentős méretű magán-, illetve közadósság. A háztartások és a pénzügyi intézmények bruttó adósságállományának mértéke a nemzeti jövedelem arányához viszonyítva ma nagyobb, mint volt a pénzügyi krízis előtt. A nem pénzügyi társaságok adósságának mértéke csupán elenyésző mértékben csökkent. Az államadósság szintje pedig nagymértékben emelkedett a banki mentőcsomagok és az adóbevételek erőteljes, recesszió okozta visszaesése miatt.

Emellett az eurózóna dél-európai tagállamai, mint például Olaszország és Spanyolország a Kína okozta erősödő versenyt sínylette meg a textil- és könnyűiparban. Továbbá ahogy a válság előtti hitelboom elfedte a strukturális problémákat, úgy a válság utáni hitelszűke jelentősen felerősítette a lejtmenetet.

Való igaz, hogy a német növekedés jórészt annak köszönhető, hogy az ország egy évtizeddel ezelőtt eldöntötte, hogy fájdalmas gazdasági reformokba kezd, különösen a munkaerő-piaci szabályozás terén. A német vezetők úgy gondolják, némileg joggal, hogy ha Franciaország és Olaszország hasonló reformokat hajt végre, akkor azok csodát tehetnének gazdaságuk hosszú távú növekedése terén.

Akkor mi a helyzet Portugáliával, Írországgal és különösen Spanyolországgal, amelyek mindegyike a válság óta jelentős lépéseket tett a reformok irányába? Mindhárom ország kétszámjegyű munkanélküliséggel küzd, miközben siralmasak a GDP-növekedési adataik. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb Fiscal Monitor című kiadványa pedig egyértelművé tette, hogy mindegyikük jelentős adósságproblémákkal küzd.

Az adóssághelyzet ördögi körben tartja az országokat. A különösen magas állami és magánadósságok leszűkítik az államok mozgásterét, és kétségtelenül lassabb növekedéssel járnak együtt, ami megnehezíti az adósságcsapdából való kikerülést.

Az igaz, hogy nem lehet minden adóssághelyzetet egy kalap alá venni, és komoly érvek szólhatnak a hitelfelvétel mellett, ha az magas termelékenységű infrastrukturális beruházásokat finanszíroz. Európát számos ázsiai ország jelentős mértékben megelőzi a szélessávú hálózatok kiépítésében. Az észak-európai országokat kivéve a villamosenergia-hálózatok jelentős mértékben szétaprózódtak, így komoly erőfeszítésekre van szükség azok integrálásához. Így megindokolható, ha a hosszú távú növekedés biztosítása érdekében növeljük az adósságot különösen egy alacsony kamatkörnyezetben. Hasonló érvelést lehet felhozni az oktatás, például Európa alulfinanszírozott egyetemeinek fejlesztése érdekében is.

A növekedést erősítő beruházásokon túlmenően azonban a nagyobb állami ösztönzésekkel szemben már árnyaltabb megközelítés szükséges. Brad Delong és Larry Summers szerint egy nyomott gazdaságban a hitelfelvétel rövid távú bővítése önmagában finanszírozható, még ha ezek a kiadások a nem közvetlenül emelik a hosszú távú potenciált. Ezzel szemben Alberto Alesina és Silvia Ardagna azt állítja, hogy egy nagy és nem hatékony kormányzattal rendelkező gazdaságban az állami apparátus csökkentését célzó adósságstabilizáló intézkedések elősegíthetik a növekedést.

Elismerem, hogy ebben a témában nem számítok szakértőnek, mégis úgy vélem, hogy mindkét álláspont szélsőséges. Általában véve, sem a megszorítás, sem a keynesi ösztönzés politikája nem tudja segíteni az országokat az adósságcsapdából való kikerülésben. A történelem során azonban más intézkedések, köztük az adósság-átütemezés, az infláció és a vagyonadók különböző formái jellemzően jelentős szerepet töltöttek be.
Nehéz elképzelni, hogy az európai országok miként tudják elkerülni az adósságkezelési eszközök igénybevételét, különösen az eurózóna-periféria törékeny gazdaságainak helyreállítása során. Az Európai Központi Bank (EKB) „bármibe is kerül” garanciája valójában elégséges ahhoz, hogy segítse a rövid távú ösztönzés finanszírozását, azonban az nem oldja meg a hosszú távú fenntarthatósági problémákat.

Valójában az EKB-nak hamarosan szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a strukturális reformok és a fiskális megszorítás nem ad teljes mértékű megoldást Európa adósságproblémáira. Az EKB októberben és novemberen közli a banki stressztesztek eredményeit. Miután számos bank az eurózóna-tagállamok jelentős értékű állampapírjával rendelkezik, így a tesztek eredménye nagymértékben attól függ, hogy az EKB miként értékeli az országkockázatokat.

Ha az EKB durván alábecsüli ezeket a kockázatokat, akkor a hitelessége jelentősen romolhat. Ha pedig túl őszintén tárja fel azokat, akkor előfordulhat, hogy egyes perifériaországok bajba kerülhetnek, és az északi tagállamoktól kell majd segítséget kérniük. Remélni lehet, hogy az EKB nyíltan beszél majd a problémákról. Legfőbb ideje ugyanis annak, hogy az egész eurózóna perifériája számára nyújtandó adósságkönnyítés lehetősége szóba kerüljön.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org