A saját tudásunkat megtartjuk magunknak, de a másét is akarjuk

A KPMG Akadémia, a Pannon Egyetem és a Tudatos Vezetés közös felmérésében a válaszadók 95 százaléka állította, hogy azért osztja meg tudását másokkal, mert segíteni szeretne nekik. Ez meglepően magas számnak tűnik annak fényében, hogy a tudásra a legtöbben saját vagyonukként tekintenek.

A megkérdezettek hatvanhat százaléka abban is bízik, hogy mások olyan ismeretekkel rendelkeznek, melyre később nekik is szükségük lehet. A mintában szereplők mindössze fele értett egyet azzal az állítással, hogy azért osztja meg tudását, hogy értékes szakemberként ismerjék el. A legerőteljesebb motiváció a kérdőíves felmérést tekintve tehát az altruizmus és a kölcsönösség.

A fenti eredményeket kutatócsoportunk meglepőnek találta, amelyek részben saját tapasztalatainkkal sem voltak megegyezőek. és az interjúkban megkérdezett szakemberek is osztották kételyeinket. Volt olyan meglátás, hogy az emberek úgy szeretnének gondolni önmagukra, hogy segítőkészek. Ezt megerősíti az a vélekedés, hogy a válaszadók bár inkább ezt tartják helyesnek, nem feltétlenül az önzetlen segítségadás gyakorlatát követik.

Az utóbbi években komoly fejlődésen mentek keresztül a tudásmegosztást serkentő módszerek és eszközök: az informatika, a humánfejlesztés, új szervezeti formák kialakítása, a coaching típusú vezetés vagy éppen a tudásmegosztó kultúra fejlesztése területén. Érdemi áttörés ennek ellenére nem tapasztalható. Sőt, mintha cinizmus uralná időnként a tudásmegosztással kapcsolatos gondolkodásunkat. Saját tudásunkból – az általunk is hangoztatott jelszavak ellenére – igyekszünk megtartani magunknak annyit, amennyit csak lehetséges, ugyanakkor mások tudására úgy tekintünk, mintha az a sajátunk lenne.

Megkérdeztük felmérésünk során azt is, hogy miért nem akarják megosztani az emberek a tudásukat, vagyis melyek lehetnek a tudásmegosztással szembeni ellenállás okai. A válaszadók mindössze egyharmada hiányolja az elismerést, és csak 21 százalék várna érte anyagi ösztönzést. A legjellemzőbb válasz a pozícióféltés (66 százalék), a bizalomhiány (41 százalék), valamint az volt, hogy nem tartják fontosnak (41 százalék).

A kérdőíves felmérés eredményeit öt felső vezetőnek, illetve menedzsmentprofesszornak is megmutattuk. Egyik interjúalanyunk a furcsa adatokra a választ a vállalat és az alkalmazott közötti viszony radikális megváltozásában látja. Egy-egy állásra óriási túljelentkezés és verseny van. Folyamatosak az átszervezések, kiszervezések és leépítések. Ez azt eredményezi, hogy az alkalmazottak csak azt osztják meg, amire kötelezik őket, vagy ami a számukra nagyon hasznos eredményre vezet. A tudást saját vagyonnak tekintik.

Számomra a felmérés legelgondolkodtatóbb tanulsága, hogy eddig nem foglalkoztunk a tudásmegosztás etikai aspektusaival. Elvárjuk például a munkatársaktól, hogy minden információt vigyenek be a különböző szofisztikált rendszerekbe, miközben nem garantáljuk számukra a cégnél a hosszú távú lehetőségeket, és nem biztosítjuk, hogy ne más arassa le a megosztott tudásból kinövő babérokat. Egy másik példa: elvileg javasoljuk, hogy az emberek vegyenek részt különböző szakmai közösségek munkájában, és talán észre sem vesszük, hogy nem biztosítunk erre nekik sem időt, sem lehetőséget. A számos etikai dilemmából említsünk még egyet: követelményeket állítunk az emberek felé a tudásmegosztásra vonatkozóan, de nagyon kevés időt fordítunk a személyes példaadásra vagy a kérdéseik, kételyeik átbeszélésére. Meggyőződésem, hogy az ilyen és hasonló kérdések őszinte megválaszolására kell a legtöbb energiát fordítanunk a közeljövőben.