BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
üzemanyag

Autózni kell, de nem mindegy, mennyiért

2014.07.15., kedd 05:00

Többet autózunk, mint egy éve. 2014 első felében 5,3 százalékkal több benzint és dízelt adtak el a hazai piac nagy részét lefedő Magyar Ásványolaj Szövetség tagjai, mint 2013 azonos időszakában. A bővülés a gazdaság erősödésére utal, hiszen elsősorban az áruszállításban és a tömegközlekedésben használt gázolaj forgalmazása lendült be.

Az értékesítés bővülése emellett a jólét növekedését is mutathatja, még akkor is, ha csak a statisztikákból értesült sorsa jobbra fordulásáról a magyar lakosság nagyobb része. Kisebb része ugyanis egyre ritkábban tankolt 95-ös benzint abba az autójába, amelyhez 98-ast írtak elő, vagy már eleve olyan járműcsodát szerez be, amelynek a tankja vicsorogva rántja magára a sapkáját, ha nem prémiumbenzint, vagy -dízelt kínáló üzemanyag-pisztollyal közelednek hozzá.

Amiatt is fogyhatott több üzemanyag, hogy a forgalmazók sem ülnek ölbe tett kézzel. Árkedvezményeket kínálnak, szuper termékeket fejlesztenek ki, mindenféle más árucikkekkel és szolgáltatásokkal, hűségkártyákkal és ezek kombinációival csábítják és próbálják megnyerni az autósokat. Végül talán a rezsicsökkentés hatását sem szabad lebecsülni. Amit megtakarítunk a gázon, azt elköltjük a gázpedálon. Elsősorban benzines autókban, vagyis a gázolajat égető gazdaság ettől függetlenül továbbra is düböröghet.

Mégis jelentősen árnyalja a képet, hogy akkor is több üzemanyag fogy, ha ugyanazt a távolságot egyre öregebb autóval tesszük meg. A hazai gépjárművek átlagéletkora tavaly közel 12 évre változott a három-négy évvel korábbi, 9 évesről, az új autó eladások pedig megcsappantak. Az idén dőlnek az országba a használt import autók, és végre új autóból is több érkezett. Nem tudni, az autók átlagéletkor-változása hogyan hatott az üzemanyag-forgalomra. Vélhetőleg szerényen, a továbbiakban pedig remélhetőleg inkább csökkenést fog kiváltani. Autózni ugyanis kell, de nem mindegy, mennyiért.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.