BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Erzsébet

Az Erzsébet-program az állam pénzéhségéről tanúskodik

2014.07.04., péntek 05:00

„Az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb kezdeményezés, amely az állam szociális érzékenységéről tanúskodik” – mondta a kormányszóvivő Zánkán a program eredményeiről és terveiről szóló sajtótájékoztatón. A kormánypárti képviselők pedig kijelentették, hogy az új Európai Parlamentben is megvédik az Erzsébet-programot. Talán a szociálisan érzékeny lenne az utolsó jelző, ami az Orbán-kormányról eszembe jut. Maga a miniszterelnök is gyakran beszél arról hazai és nemzetközi fórumokon, hogy a jóléti állam helyett munkalapú államot akar kiépíteni Magyarországon. Ugyanakkor Czibere Károly, az új szociális államtitkár a minap úgy fogalmazott: a szegénység elleni küzdelemben hazánk jobban áll az uniós átlagnál.

A sok állítás közül egyedül a kormányfőé tűnik igaznak. Az Erzsébet-program ugyanis nem az állam szociális érzékenységéről tanúskodik, hanem a pénzéhségéről. A cafeteriapiacot ugyanis gyakorlatilag államosították, az Erzsébet utalványnak éves szinten 120 milliárd forintos forgalma lett, és ennek eredményéből szervezik pár milliárd forintból a szociálturisztikai programot. A rendszer az alapítványi és cégháló miatt tökéletesen átláthatatlan, így legfeljebb csak el lehet hinni, hogy a forgalmazásából származó pénzügyi eredmény kizárólag szociális célokat szolgál.

A szociális konzultációval alátámasztott segély helyett közmunka elv pedig mára annyira magától értetődőnek tűnik, mintha semmi probléma nem lenne vele. Mit tesz az állam? Kivonja a forrásokat az oktatásból, versenyképtelen gazdasági környezetet teremt, majd a tudástól és a munkától megfosztott emberek százezreit közmunkára kényszeríti. Szociális érzéketlenségből hazánk nemhogy jobban áll az uniós átlagnál, de egyenesen az élmezőnybe tartozik.

Nem csodálom, hogy Zánkától Brüsszelig meg akarják védeni az Erzsébet-programot. Sokaknak hiányozna, és leginkább nem a gyerekeknek, akik remélhetőleg a kötelezettségszegési eljárás után is nyaralhatnak majd egy hetet a Balatonon.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.