EU-USA: A szabadkereskedelem csapdái

A kétoldalú kereskedelmi megállapodások újabban ismét az előtérbe kerültek. Nemrégiben kötötte meg például az EU és Kanada az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodást, amely várhatóan a TTIP alapja lesz. A kétoldalú tárgyalások előtérbe kerülése nem meglepő, hiszen sorozatban hiúsultak meg azok a törekvések, amelyek a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretén belül kívántak egy globális kereskedelmi megállapodást létrehozni. A WTO dohai fordulója azonban kudarcot vallott, és a tavalyi, Balin megkötött megállapodás is – annak ellenére, hogy azt sikerként próbálják eladni – csupán annyit tett, hogy megkönnyítette a vámok emelését.

A jelenlegi helyzet szerint főként a fogyasztóvédelem hatékonyságával kapcsolatos félelmek dominálják a TTIP-ről szóló tárgyalásokat. Gondoljunk csak a csirkékkel való eltérő bánásmóddal kapcsolatos vitákra. Az Egyesült Államokban a csirkehúst klórozott vízzel le mossák le, Európában viszont antibiotikummal tömik a jószágokat még életük során. Csak abszurdként lehet jellemezni azt, hogy az európai gyártók arról győzködik a fogyasztóikat, hogy a korábbi eljárások nem voltak megfelelőek a fogyasztók szemszögéből.

A valóságban az USA-ban jóval magasabb minőségű és szigorúbb a fogyasztóvédelem, mint az EU-ban, ahol az Európai Bíróság Cassis de Dijon ügyben hozott ítélete szerint a legalacsonyabb standardokat alkalmazó ország rendelkezései alapján határozzák meg a minden tagállamban érvényes minimum standardokat. Az amerikai élelmiszerbiztonsági- és gyógyszer-felügyeleti hatóság viszont a legmagasabb termékstandardokat követeli meg, ami azt jelenti, hogy a TTIP révén az európai fogyasztók magasabb minőségű termékekhez olcsóbban juthatnak majd hozzá.

A kereskedelmi könnyítések fő kedvező hatása, hogy lehetővé teszik azt, hogy az egyes országok olyan területekre specializálódjanak, ahol a leginkább versenyképesek. Ahogy Ralph Ossa a National Bureau of Economic Research kutatóintézet számára készített egyik tanulmányában kimutatta: ha Németország nem férne hozzá a nemzetközi piacokhoz, akkor az ország lakosságának életszínvonala a jelenleginek a felét érné el. A TTIP az Ifo gazdaságkutató munkatársa, Gabriel Felbermayr számítása szerint a német életszínvonalat 3-5 százalékkal növelheti.

Ezen kedvező hatások azonban távolról sem biztos, hogy bekövetkeznek. A kereskedelmi könnyítések fő kockázata az, hogy a kereskedelem torzul. A vámok két ország közötti csökkentése azt okozhatja, hogy a fogyasztók nem keresik majd a harmadik ország olcsóbb termékeit. Ha a fogyasztók megtakarításai nem múlják felül az ország vámbevételeinek esését, akkor végeredményben a jólét mértéke csökkenhet.

Ennek elkerüléséhez olyan szabályozásra van szükség, amely az országok szélesebb köre, mint például Kína vagy Oroszország számára lehetővé teszi, hogy azonos feltételekkel részt vehessenek a kereskedelem-könnyítés folyamatában. Valójában sem gazdasági, sem politikai értelemben nem lenne tanácsos, ha egyfajta „gazdasági NATO” jönne létre, amely olyan országokat, mint Oroszország és Kína kizárna sorai közül. Ehelyett ezen országokat is be kellene vonni a tárgyalásokba.

A másik fő kockázatnak a befektetések védelme számít. A dolgok jelenlegi állása szerint az rendben van, hogy az EU-nak felelősséget kell vállalnia abban az esetben, ha a saját egészségügyi és környezetvédelmi előírásai de facto kereskedelmi akadályként funkcionálnak. Az autók széndioxid-kibocsátását korlátozó uniós irányelvek például olyan iparpolitikai intézkedésnek tekinthetők, amelyek a kis francia és olasz autók gyártóit védik. A befektetések védelme viszont határt szabna az ilyen visszaéléseknek.

Az viszont már nem fogadható el, hogy a külföldi befektetők EU-szintű védelmet kapjanak, ha egy adott tagállam nem képes teljesíteni kötelezettségét, különösen az adósságszolgálat terén. Egy ilyen lépés – ahogy azt Norbert Häring, a Handelsblatt munkatársa nemrégiben kifejtette – azt jelentené, hogy a TTIP átalakulna egy olyan mechanizmussá, amely közösségiesítené az EU-n belül adósi kötelezettségeket.

Az EU-szintű befektetés-védelmi garanciák mesterségesen csökkentenék a hitelkamatok szintjét, és így arra bátorítaná a hitelfelvevő tagállamokat, hogy még több adósságot halmozzanak fel, ami valójában kiiktatná a tőkepiacok önkorrekciós mechanizmusát. Ez pedig az európai adósságkatasztrófa újabb fejezetét nyitná meg, amelynek következményei jóval meghaladnák a TTIP kedvező hatásait.

Kétségtelen, hogy a TTIP jelentősen tudná erősíteni a gazdasági teljesítményt az Atlanti-óceán mindkét partján. De ez semmit sem érne, ha a megállapodás a hátsó ajtón keresztül egyben arra is lehetőséget adna, hogy megvalósuljon egy egyfajta európai adósság-közösségiesítés, ami valójában az eurókötvényekhez hasonló helyzetet eredményezhetne.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org