Ezért nagyon sok az adó

Még a legegyszerűbb adó- és járulékrendszer is bonyolult. Az ilyen típusú egyszerűsített összesítések arra jók, hogy a laikus polgár is megértse, arányaiban hol állunk az Európai Unió országai között a közterhekben. S miután a 28 országból csak három – Ausztria, Franciaország és Belgium - van mögöttünk, azt mondhatjuk, hogy rosszul. A Foundation for European Reform és az Institut Économic Molinari (IEM) közös elemzése egyben rámutat: Magyarországon az egykulcsos személyi adó bevezetésével 2010-hez viszonyítva idén 21 nappal előbb jött el az adószabadság napja. Van tehát fejlődés, nem?

Az adó- és járulékterheket mindenhol sokallják az emberek. Talán még Cipruson is, ahol pedig a leghamarabb, március 21-én teljesülne az éves adó- és járulék befizetés. Elvileg, természetesen. A legtöbb EU-tagországban júniusban jött el a teoretikusan számított adószabadság napja. Valószínűleg nem ez határozza meg, hogy általában milyen az emberek hangulata, közérzete. Magyarországon például az elégedettség-, meg boldogságmutatók azt jelzik, hogy elégedetlenek vagyunk az életünkkel.

Ennek csak egy eleme, hogy hónapról hónapra azzal szembesülünk, a bruttó és a nettó bérek között óriási a különbség. Innen nézve érthető, hogy a kormány ragaszkodik a rezsicsökkentésnél ahhoz, hogy a fogyasztóknál maradó összeget havi bontásban is, meg összesítve is tüntessék fel a szolgáltatók. Lássuk már be, nemcsak elvesz tőlünk az állam, de vissza is juttat. Belátjuk. És továbbra is elégedetlenek vagyunk.

Az adó- és járulékterhek ugyanis a közszolgáltatásokra mennek, így az állami bürokrácia fenntartására is. Az új kormányban a 10 miniszter mellett több mint negyven államtitkár, s száz körüli helyettes államtitkár van. Ez utóbbi biztosan új csúcs a bürokráciában. Az adóból költenek a fizetésükre, autóikra, telefonszámláikra és persze, íróasztalukra, számítógépükre, és még ki tudja, milyen egyéb juttatásra. Lehet, hogy ezzel sem lenne baj, ha azt érzékelnénk, flottul megy minden, ekkora apparátus fél kézzel megold minden problémát. Van ember arra, hogy a törvénytervezeteket alaposan előkészítsék, egyeztessék, s már egy kiérlelt tervezet kerüljön a képviselők asztalára. Ehhez képest az első jelentősebb lépés egy új adó bevezetése volt – képviselői indítványként terjesztették be a médiaadót. Pár hete történt mindez, a szakma tiltakozása ellenére. S egyeztetés nélkül. Kapkodva. Azóta már módosították. Hogy is van ez? Duzzad az apparátus, a munkát viszont más végzi el? Ez is ott van, amikor úgy érezzük, a túl magas adónak nem megfelelő az ellentétele.

Elégedetlenséget érzünk mostanában – pontosabban már jó ideje, de egyre nyomasztóbban – az egészségügynél is: pedig az oda fizetett járulékok nem fedezik a költségeket. Nem vennénk rossz néven, ha az adókból nagyobb összeg csoportosulna át ide, mert aki mostanában kórházba kerül, szembesül az ott dolgozók reménytelenül nagy leterheltségével, s ezzel a saját gyógyulása kilátásaival is. Kevés az orvos, aki van, az is túlterhelt, fáradt, rosszul fizetett. Aki tehette, külföldre menekült, jóval nagyobb jövedelemért. Az egészségügyben régen rendezni kellett volna a béreket. S ha bárki azt hiszi, túlzottak a katasztrofális állapotokról szóló hírek, nézze meg egy ügyeletes kórház egyetlen estéjét. Sokkoló lesz!

És akkor az oktatásról még nem beszéltünk. A központosított tantervek lemerevítették a rendszert, eltűnőben a tanárok kreativitása. A hatalomnak kiszolgáltatott, rosszkedvű pedagógusok nem fognak innovációra, gondolkodásra nevelni. Nem is kell, elég az egyen tananyag bemagoltatása.

A szándék jó volt – legyen esélyegyenlőség az oktatásban, ám a bevezetett módszerek a színvonalat lefelé nivellálják. Javítani akartunk, nem?
Tehát sok az adó? Igen. Így sok. Így nagyon sok.