A beruházások megmenthetik Európát?

A beruházások politikai szempontból kedvelt ügynek számítanak. A beruházások ösztönzésének kérdése egyesítheti a keynesiánusokat és a kínálatélénkítés pártolóit, illetve az állami költekezés és a magánszektor támogatóit. Emellett a történelmi kitekintésben is alacsonynak számító hosszú távú kamatszintek is kétségtelenül különösen kedvező lehetőséget nyújtanak új beruházások finanszírozására.

De ez nem automatikusan eredményezi azt, hogy a kormányoknak állami infrastrukturális projektekre kellene fordítaniuk az olcsó pénzt, vagy erősíteniük kellene a magán beruházásokat azzal, hogy az amúgy is kedvező piaci feltételek mellett további ösztönzőket nyújtanak. Egy olyan időszakban, amikor a magán jövedelmek csökkennek, az állami források szűkösek, és jelentősek az adósságterhek, akkor megfontoltnak kell maradni, ha a beruházások ösztönzéséről van szó.

Még a látszólag ésszerű projektek is visszafelé sülhetnek el: néhány éve a megújuló energiaforrások ösztönzése a napenergia szektorban makrogazdasági kihatású buborékot eredményezett. Bár az üvegházhatású gázok kibocsátását természetesen csökkenteni kell, azonban a viszonylag nem hatékony megújuló energiaforrások jelenlegi generációját nem kellene erősíteni a jóval költséghatékonyabb technológiák fejlesztésének kárára.

Emiatt bármilyen beruházás-ösztönzés elindítása előtt nagyon fontos annak megvizsgálása, hogy vajon a lassú európai növekedés a rendellenesen alacsony tőkeellátottságot tükrözi-e. Az adatok ezt sugallják: 2007 és 2013 között a beruházások 18 százalékkal estek vissza, szemben az USA-ban mért 6 százalékos csökkenéssel. Dél-Európában a beruházások szó szerint eltűntek, még Németország is csak idén éri el a válság előtti szintet.

De ez aligha ad teljes körű magyarázatot, miután a válság előtti hatalmas ingatlanpiaci beruházások elkerülhetetlenné tették a jelentős mértékű kiigazítást. Még általánosabban szólva, a beruházások alakulása a gazdasági növekedést követi: a cégek csak akkor bővítik kapacitásaikat, ha megfelelő szintű a kereslet termékeik iránt. A recesszió szinte mindig a beruházások aránytalan visszaesését okozza.

Ezen okok miatt, annak meghatározása, hogy az alacsony beruházási ráta az oka vagy a következménye a lassú növekedésnek, nem olyan egyszerű, mint ahogy az elsőre látszik. Az erősítő és visszahúzó tényezőket figyelembe véve, a DIW német gazdaságkutató intézet úgy véli, hogy a hiányzó beruházások kérdése valós problémának számít. Az eurózónában ennek mértékét a DIW a GDP mintegy 2 százalékára, azaz 200 milliárd euróra teszi. Ez egy jelentős összeg, amely azt mutatja, hogy a politika beavatkozására van szükség.

Ez felveti a következő kérdést: mi gátolhatja a beruházásokat, és mit lehet tenni ezen akadályok felszámolására? A válasz egy része a szabályozást érinti, például a hatékony energiatermelés és –megőrzés terén történő beruházásokat a klímapolitika jövőbeni irányával kapcsolatos bizonytalanság veti vissza. Az is hasznos lenne, ha nemzeti szinten jól megtervezett, stabil programok szolgálnák a fűtéshatékonyság fejlesztését. Még általánosabban véve, a szabályozás kiszámíthatósága létfontosságú a magán beruházások számára.

A válasz egyben részben pénzügyi természetű is. Európában a válság előtti ingatlanpiaci boomot az Észak-Európából Dél-Európába irányuló meggondolatlan hiteláramlás fűtötte. Ezt aztán a hitelracionalizálás időszaka követte, a bankok csökkentették túlterhelt mérlegüket, és kerülték a kockázatvállalást. Továbbá a tőke a bajban lévő perifériáról visszaáramlott Észak-Európába. Ennek eredményeképpen egy kis spanyol cég számára szűkös, illetve drága a hitelkínálat.

Emiatt azonnali lépésekre van szükség. A rövid távú megoldásokon túl a fő prioritásnak a megtakarítások szerte Európában történő újbóli áramlásának kell lennie, de most a saját tőke, és nem banki betétek, kölcsönök formájában. Ennek eléréshez egy megfelelő szabályozási és adózási keretrendszerre van szükség. Megfelelő módon hivatalos intézmények is részt vehetnének ebben. Különös módon, az Európai Beruházási Bank, az EU pénzügyi szerve, csak arra van felhatalmazva, hogy hiteleket és garanciákat nyújtson, tőkebefektetéseket nem tehet meg. Erre megoldást kellene találni.

Végezetül, van néhány terület, ahol a nemzeti kormányok közvetlenül léphetnek fel. Az infrastrukturális projektek jó példának számítanak, feltéve, hogy az irántuk való jelenlegi érdeklődés nem csak annyit jelent, hogy újraélesztik a több költséggel, mint haszonnal járó nagy beruházások iránti európai vonzódást.

Elegek lesznek ezek a lépések? Nehéz ezt megmondani. Az EU-nak most azzal kell szembenéznie, hogy megtalálja az egyensúlyt a beruházások ösztönzésének, illetve annak szükségessége között, hogy megfontolt maradjon, különösen ami a közpénzek kezelését illeti. Junckernek pedig a maga részéről, megfelelő elhatározottságot és ítélőképességet kell felmutatnia.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org