BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
devizahitel

Tankkal ment az ügyfél az OTP-be

A bíróságok mozgástere korlátozott, ezért nem optimista a devizahiteles perekkel kapcsolatban Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A hitelintézetet az orosz–ukrán konfliktus is kedvezőtlenül érinti, az ukrajnai veszteségek is beláthatatlanok még.
2014.08.28., csütörtök 05:00

– A devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos perekről mi a véleménye?
– A mi keresetünket, ahogy más bankokét is, formai okok miatt elutasították. Újra be fogjuk adni a keresetet, és kíváncsiak várjuk a bíróság döntését.

– Az elsőfokú tárgyalásokon eddig történt eseményeket követi?
– Érdemi tárgyalás eddig nem történt, a beadványok formai megfelelését tárgyalták, így eddig nem lehet sok véleményem. Kíváncsian várom az első érdemi döntést.

– Mennyire pesszimista? Az OTP elég komoly céltartalékot képzett a várható veszteségekre.
– Szeretek mindig a legrosszabbra készülni, mert ahhoz képes csak kellemes meglepetés jöhet. Eléggé korlátozza viszont a törvény is a bíróságok mozgásterét akár a rendelkezésre álló időt, akár azt figyelembe véve, hogy mit vizsgálhatnak az egyes szerződéseknél. Ilyen szempontból nem vagyok optimista.

– A devizahitelek forintosításával kapcsolatban mire lehet számítani?
– Erről mostanában kevesebbet hallottunk. Nem hallottam, hogy a kormány szándéka ezzel kapcsolatban változott volna, de nem tudjuk, milyen formában és határidővel valósul majd meg.

– Az OTP az év végére milyen eredményt vár?
– Tőzsdei cég vagyunk, eredményvárakozást csak minden tőkepiaci szereplő számára elérhető módon tehetünk közzé, de az eddigi számokból látható, hogy az év végére veszteséget várunk.

– Ehhez az oroszországi és ukrajnai helyzet mennyit tesz hozzá?
– Ezek sem segítenek, főleg, hogy egybecsúsznak a hazai történésekkel. Ukrajnában veszteséget szenvedünk el, hiszen a Krímben lévő fiókokat és ügyfélbázist gyakorlatilag elveszítettük, Kelet-Ukrajnában volt, hogy az „ügyfél” tankkal érkezett a fiókba. Beláthatatlan még az ukrajnai veszteség, de a jó szokásainkhoz híven ott is konzervatívan tartalékoltunk. Az OTP tőkéje elegendő lesz.

– Ezer gyereket szeretnének patronálni a Csányi Alapítványnál, mennyire hátráltatják ezt a kormány különböző intézkedései, amelyek a vállalakozásait sújtják?
– Sem a devizahiteleseket érintő intézkedések, sem a területalapú támogatások csökkentése nem változtatja meg a céljaimat, úgy látom, a saját magánvagyonomból továbbra is tudom növelni az alapítvány által támogatott gyerekek létszámát.

– Miért éppen a hátrányos helyzetű gyerekeket támogatja? Van ennek személyes oka?
– Nemcsak támogató, hanem alapító vagyok a Csányi Alapítványban. Vidéken nőttem fel, nem gazdag családban, láttam, milyen hendikeppel kerültem én is Budapestre középiskolába. Sok barátom is hasonló nehézségekkel küzdött. Ezért gondoltam úgy, hogy oda kell figyelni azokra a gyerekekre, akik igazi tehetségek, később kiváló szakemberekké válhatnak, de a körülményeik akadályozhatják a tehetségük kibontakozását. Így jutottunk el az alapítvány ötletéhez, amely már kilenc éve sikeresen működik.

Negyedével csökkenhetnek a terhek

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei. A politikus az M1 Ma reggel című műsorában nyilatkozott erről. Aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, 323 ezer forint körüli összeg jár vissza az árfolyamrés miatt, és további 835 ezer forintot kaphat, ha az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelennek bizonyulnak. A bíróságokhoz 79 kereset érkezett ennek kapcsán, ezek közül 40-et utasítottak el formai okokra hivatkozva. Jogerős ítéletek Rogán szerint legkorábban decemberben születhetnek, a törlesztőrészletek csökkenése jövő januárban vagy februárban következhet be.


A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.