Arrogancia és improvizáció helyett következetes határozottság kell Európában

Magyarország sikere is az, hogy a lengyel miniszterelnököt jelölték az EU tagországainak vezetői csúcsszervezetük, az Európai Tanács élére – nyilatkozta Szijjártó Péter. Örüljünk hát együtt vele! Mert a jelek szerint tíz év tagság után az „új” tagországokat is érettnek ítélték a „nagyok”, hogy ilyen fontos pozíció betöltésére jelöljenek embert. Valami hasonló történhetett tíz éve is, amikor a francia–benelux–német szentháromság egy portugál, José Manuel Barroso kezébe adta az Európai Bizottság vezetését.

Szijjártó Péter azon kijelentésével kapcsolatban mégis kétségeink vannak, hogy Donald Tusk jelölésével „a Magyarországot is magába foglaló visegrádi együttműködésnek, a közép-európai térségnek most már a gazdasági súlya mellett a politikai súlya is jelentősen megnőtt.” Nem csak azért, mert ezt a Donald Tuskot méltató mondatot Orbán Viktor szájából szerettük volna hallani, de azért is, mert az elmúlt években több olyan mondat volt, amelyet a magyar miniszterelnök helyett lengyel kollégájától hallottunk. Kormányfőként nem csak országa geopolitikai szerepét tudta következetesen képviselni – elég csak az ukrajnai konfliktus különböző fázisaiban elhangzott kijelentéseire gondolni –, de a középhatalmi tekintély kiépítésében a Kaczynski-testvérek miatt kialakult negatív képet gyorsan levetkőzve tudott sikereket elérni az európai színtéren. Az sem mellékes, hogy a 2004-es uniós csatlakozás idején a nyugat-európaiak munkáját elorozó „lengyel vízvezetékszerelő” képét nem országimázs-javítással sikerült levetkőzni Varsóból, hanem a lehető legnehezebb módon: tudatos gazdaságpolitikával hazacsábítva a korábban 20 százalék körüli munkanélküliség miatt kivándorlókat.

Arrogancia és improvizáció helyett következetes határozottság – valami ilyesmit lehet elvárni egy kormányfőtől és az Európai Tanács jövendő elnökétől is. Ha Tusk erre képes lesz Brüsszelben, az remélhetőleg valóban sikert hoz Magyarország számára is.