Az Abenomics európai változata

Az Abenomics első eleme, más néven „nyila” a mennyiségi és minőségi lazítás (QQE) formájában megvalósuló erőteljes monetáris élénkítést jelenti, amely magába foglalja a magánszektor hitelezésének fellendítését. A második nyíl rövid távú költségvetési élénkítést tartalmaz, amelyet a deficit csökkentésére és az államadósság fenntarthatóvá tételére irányuló konszolidáció követ.

A harmadik nyíl pedig strukturális reformokat jelent, amelyek a kínálati oldal és a potenciális növekedés erősítését célozzák.
Most úgy tűnik – legalábbis az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Mario Draghinak a nemrégiben megrendezett Jackson Hole-i konferencián elmondott beszéde alapján –, hogy az EKB-nak hasonló tervei vannak az eurózóna élénkítésére. A „Draghinomics” első eleme a strukturális reformok felgyorsítására vonatkozik, amely ahhoz szükséges, hogy az eurózóna potenciális GDP-növekedését elősegítse. Az ilyen fontos reformok azonban csalódást keltően haladnak, néhány országban (például Spanyolországban és Írországban) több erőfeszítést tettek ez ügyben, míg más tagállamokban (például Olaszországban és Franciaországban, hogy csak két példát említsek) pedig kevesebbet.

Draghi azonban mára felismerte, hogy az eurózóna lassú, egyenetlen és vérszegény kilábalását nemcsak a strukturális problémák, hanem azon ciklikus tényezők is magyarázzák, amelyek jobban függnek az aggregált kereslettől, mint a szűkös aggregált kínálattól. Ebből adódóan a kereslet növelését célzó intézkedésekre is szükség van.

Ezt a helyzetet orvosolná a Draghinomics második nyila, amely csökkentené a fiskális konszolidációnak a növekedést hátráltató hatását, miközben fenntartaná az alacsonyabb deficitre és az adósság minél nagyobb mértékű fenntarthatóságára irányuló célt is. Továbbá, miközben az eurózóna perifériájának további konszolidációra lehet szüksége, az eurózóna magállamainak egy része, például Németország átmenetileg alacsonyabb adók és nagyobb fokú állami beruházások révén fiskális expanziót hajthatna végre a hazai kereslet és a növekedés élénkítése érdekében.

Az egész eurózónára kiterjedő infrastrukturális beruházási programok erősíthetnék a keresletet és csökkenthetnék a kínálati oldal szűk keresztmetszeteit.

A Draghinomics harmadik eleme – az Abenomics QQE programjához hasonlóan – mennyiségi és hitellazítás formájában valósul majd meg az államkötvények vásárlása és a magánszektor hitelezésének fellendítésének formájában. A hitellazítás hamarosan megkezdődik a célzott hosszú távú refinanszírozási műveletekkel, amelyek szubvencionált likviditást nyújtanak az eurózóna bankjainak cserébe azért, hogy azok élénkítik a magánszektorba irányuló hitelezést.

Mostanra Draghi azt is jelezte, hogy az inflációs kilátások hamarosan igazolhatják a Fed, valamint a japán és a brit jegybank által már alkalmazott mennyiségi lazítás (QE), vagyis az eurózóna tagországok államkötvényeinek nagymértékű vásárlásának elindítását. A QE program várhatóan 2015 elején kezdődik el.

A mennyiségi és hitellazítás a transzmissziós csatornákon keresztül kihathat az eurózóna inflációs és növekedési kilátásaira. A rövid és hosszú távú kötvények hozamai a magországokban és a periférián tovább csökkenhetnek (utóbbiban a kamatfelár is eshet), ami a magán és az állami szektor számára csökkenti a tőke költségeit. Az euró árfolyama is eshet, ami növelheti a versenyképességet és a nettó exportot, valamint az eurózóna tőzsdeindexei is emelkedhetnek. Ahogy a QE valószínűségének esélye egyre inkább nőtt idén, úgy emelkedtek az eszközárak is.

Néhány „héja” felfogású EKB-tisztviselő viszont aggódik amiatt, hogy a QE program gyengíteni fogja a kormányok megszorításokra és a strukturális reformokra vonatkozó elkötelezettségét. Defláció- és recesszióközeli helyzetben azonban az EKB-nak minden szükséges lépést meg kellene tenni, tekintet nélkül arra, hogy milyen kockázatok merülhetnek fel.
Továbbá a QE valójában csökkentheti a kormányok hozzáállásának lazulásából fakadó kockázatokat. Ha a QE és a lazább rövid távú fiskális politika erősíti a keresletet, a növekedést és a foglalkoztatást, akkor a kormányok nagyobb eséllyel alkalmazzák majd a politikai szempontból fájdalmasnak számító strukturális reformokat és a hosszú távú fiskális konszolidációt. Valójában a megszorítással és a reformmal szembeni társadalmi és politikai ellenállás erősebb, ha nem nőnek a jövedelmek, illetve nem bővül a foglalkoztatás.

Draghi helyesen mutatott arra rá, hogy a QE program abban az esetben nem hozza meg a várt hatást, ha a kormányok nem hajtják végre gyorsabban a kínálati oldal strukturális reformjait, illetve nem találják meg a helyes egyensúlyt a rövid távú fiskális rugalmasság és a középtávú megszorítás között.

Japánhoz hasonlóan a Draghinomics mindhárom nyilát el kell indítani annak érdekében, hogy az eurózóna fokozatosan visszatérjen a versenyképességhez, a növekedéshez, a munkahelyteremtéshez és a középtávú adósságfenntarthatósághoz mind a magán, mind az állami szektorban. Az év végére remélhetőleg az EKB hozzáfog ahhoz, hogy a maga részéről teljesítse feladatát, vagyis beindítja a mennyiségi és hitellazítást.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org