Bod Péter Ákos: Inkább egy üzleti szolgáltatót adhatna a jó tündér

A sokféle módon értelmezhető makrogazdasági adatok mellett végre egyértelműen kedvező üzleti hír érkezett: az indiai Apollo Tyres Heves megyében 400 millió eurós beruházásra készül. Ekkora projektekről keveset hallhattunk újabban, általában is lecsökkent a produktív tőkebeáramlás. Inkább azt latolgatták, hogy melyik hitelintézet vagy kereskedelmi cég fog kivonulni innen.

Most csaknem ezer új állást ígérnek: a munkahellyel szűkösen ellátott vidéken ez bizony figyelemre méltó. Igaz, az egy foglalkoztatottra jutó állami direkt és közvetett támogatás akkora összeg, amelynek a harmada is nagyot lendíthetne egy kisvállalatnál. Ám nyilván rá kellett ígérni (csakúgy, mint annak idején a Hankooknál) a regionális versenytársra, Szlovákiára, amely időközben egy főre jutó GDP-ben, bérszintben, valamint az egy ledolgozott órára jutó munkatermelékenységben szép lassan elénk került, az országkockázatot nem is említve.

De ne fanyalogjunk, hiszen nagy szüksége van gazdaságunknak a pozitív üzleti hírekre. Az évi újabb félmillió tonna feldolgozott gumi révén hazánk valóban gumiipari középhatalommá válhat. Az viszont nem magától értetődő, hogy ez a „hatalmi pozíció” jót tesz-e a gazdaságunknak vagy sem. Az egy iparágtól való függés ugyanis önmagában kockázat. Már így is túlméretezettnek tekinthető a járműipar részaránya, márpedig az abroncsgyártás ugyan vegyipari jellegű tevékenység, de piaci ciklikussága hasonló az autóiparéhoz. Azt is látni kell, hogy erősen energiaigényes gyártásról van szó: egy újabb nagyméretű abroncsipari kapacitás tovább fokozza a gázfüggőségünket. Történetesen Oroszországtól való függőségünket.

Egy kis, illetve közepes méretű gazdaságban – mint a mienk – már egyetlen nagyberuházás is „regionális nagyhatalommá” teszi a célország adott gazdasági ágát. Ha egy logisztikai monstrum vagy egy gyógyszeripari világcég fejlesztőintézete, netán még két méretes üzleti szolgáltató (SSC) települt volna ide, akkor most arról cikkeznének az újságok, hogy hazánk logisztikai- illetve gyógyszernagyhatalom, vagy az üzleti szolgáltatások „Detroitja”. Megjegyzem, az utóbbi gazdasági ágban már most igen jól állunk: az SSC-k informatikai, pénzügyes, jogi, HR-es és egyéb szakemberek tízezreit foglalkoztatják Budapesten és az országban máshol is; igen jelentős hozzáadott értékkel, magyar viszonylatban tisztes keresetekkel, csekély környezeti terheléssel.

De nem ilyen tudásigényes cégek települtek le. Sőt, a kormányzat eleve a hagyományos iparfogalomnak megfelelő ágazatokat látszik preferálni. A „munkaalapú társadalom” szlogenjét nehéz struktúrapolitikailag értelmezni, de a szóhasználat egy fél századdal korábbi korszak ideológiájára hajaz. A mai iparfogalom nagyon más, mint néhány évtizede, az újraiparosításnak csak sajátos körülmények között van értelme. Adott üzleti tevékenységnél elsősorban a hozzáadott értéknek és a tovaterjedő hatásnak kell számítania, és nem annak, hogy mi az ágazati besorolása.

A magyar érdek az, hogy a nagyobb hozzáadott értékű (és általában az üzleti ciklus hullámzásainak kevésbé kitett, az adott lokációhoz jobban kötődő) tevékenységek telepedjenek le és fejlődjenek nálunk. Azt is kimutatták már többen, hogy gazdaságunk szerkezetében egyáltalán nem kicsi az ipar, azon belül a feldolgozóipar részaránya. Vagyis nálunk nincs nyomós ok az úgynevezett újraiparosítás erőltetésére, szemben az olyan országokkal, amelyek a győzedelmes globalizáció évtizedeiben valóban elvesztették a hazai ipart. Ha kérhetnénk a jó tündért: inkább egy ezerfős üzleti szolgáltatót vagy hasonló nagyságú kutatóintézetet pottyantson le nálunk, semmint még egy gumigyárat.