Ilyen kormányra van szüksége Európának?

Az EU megfelelő működése megköveteli, hogy egyetlen egy érdekcsoport (bal- és jobboldal, Kelet- és Nyugat-Európa) se érezze úgy, hogy nem vették figyelembe szavát. Az új Európai Bizottság elég erősnek tűnik, miután a 28 biztos közül húszan töltöttek be korábban kormányfői, miniszterelnök-helyettesi, vagy miniszteri posztot.

A legtöbb figyelmet azonban az EU három csúcspozíciójának (az Európai Bizottság, az Európai Tanács elnöki, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztjának) betöltése kapta. A bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker a brüsszeli testület első olyan vezetője, aki pártcsaládjának EP-választási győzelme alapján kapott megbízást. A brüsszeli belső körök harcedzett politikusaként Juncker a legjobban tudja, miként kell kibékíteni a szembenálló érdekeket. Ezt a képességét be is bizonyította a biztosi posztok elosztásánál.

Az Európai Tanács elnökének kijelöléséhez hosszas tárgyalássorozatra volt szükség, ami végül Donald Tusk lengyel kormányfő megválasztáshoz vezetett el. Bár Tusk egy jól hangzó pozíciót kapott, az Európai Tanács elnöke valójában nem dönt semmiről. Fő feladata, hogy az uniós tagországok vezetőinek ülésein elnököljön. A posztot betöltő politikus befolyása azon képességén múlik, hogy miként tudja meghatározni azt az agendát, amiről a tárgyalásoknak szólniuk kell, és miként tudja a kompromisszumok elérését elősegíteni.

Az Európai Tanács korábbi elnöke, Herman van Rompuy belga ex-kormányfő esetében igen hasznosnak bizonyult az a tapasztalat, amelyet hazájának egymással vitázó koalíciói közötti egyeztetések során szerzett meg. Ezt akkor tudta kamatoztatni, amikor az euróválság idején a tagországok vezetőit kellett meggyőznie arról, hogy döntéseket hozzanak. Tusknak valamilyen szinten hasonló dolgot kell elérnie, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg milyen kihívások (köztük az ukrajnai orosz agresszió, a terrorizmus közel-keleti térnyerése, illetve a stagnáló uniós gazdaság) érik Európát.

Az EU-t érő legközvetlenebb kihívás esetében, amelyet Oroszország jelent, Tusknak eltérő érdekű országok vezetőivel kell a közös döntést kialakítania. Vannak országok, amelyek közvetlen veszélyt éreznek (mint például hazája), és vannak olyanok, amelyek számára az Oroszországgal meglévő gazdasági kapcsolatok nagyobb súllyal esnek latba, mint az európai biztonságot érő bármilyen fenyegetés, amelyet amúgy is távolinak tekintenek. Az jelenti talán a legnagyobb azonnal kihívást számára, hogy közvetlenül tudjon egyezetni a Tanács tagjaival, főként angolul. Ezt megválasztásakor rögtön el is ismerte.

Federica Mogherini olasz külügyminiszter uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek való kinevezését széles körben vitatták, arra alapozva, hogy korlátozottak a vezetői tapasztalati a külügyek terén. Az Ukrajna elleni augusztus végi de facto orosz támadás óta azonban kormánya megváltozatta álláspontját Moszkva vonatkozásában, és Mogherini arról próbálta meggyőzni számos kritikusát, hogy igen jól ismeri azokat a problémákat, amelyek Európát érik (egyetemi szakdolgozatát például a politikai iszlámról írta).

De képes lesz-e a vezetői szerepet ellátni? Az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) egy hatalmas bürokrácia, amelyet megfelelően kell kezelni, hogy az hatékonyan működhessen. Bár az EEAS vezetőjét az EU külügyi főnökeként szokták említeni, Mogherinit azonban inkább vezérigazgatónak lehet nevezni, miután a fontos döntéseket a tagállamok vezetői hozzák meg, amikor az Európai Tanács ülésein tanácskoznak. Fő gyengeségének így a vezetői tapasztalatok hiányát említhetjük.

De találni egy pozitív jelenséget, még ha rejtetten is Mogherini kinevezésében. Az a tény, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi is olasz, nem volt akadálya Mogherini megválasztásának. Ez azt jelzi, hogy az EKB elnöki posztját nem azon tisztségek közé sorolják, amelyet nemzeti kvóták alapján osztanak ki, és Draghi nemzetiségét nem tekintik olyan tényezőnek, amely bármilyen módon befolyásolhatja döntéseit.

Az uniós intézmények vezetőinek politikai vállalkozónak kell lenniük, ha nyomot akarnak hagyni maguk után a történelemben. Döntéshozatali erejük korlátozott, azonban gyakran alakíthatják a döntési kereteket, és szövetségeket hozhatnak létre az európai integráció meglévő határainak kiszélesítésére. Az EU új csúcsvezetői közül eddig egyik sem remekelt ebben a tekintetben. Ez nyilvánvalóan elnyerte a tagállamok vezetőinek tetszését.

Az EU csúcsvezetőinek kinevezési folyamatának legkijózanítóbb üzenete az, hogy a tagállamok vezetői nem szeretnének olyan politikust az EU csúcspozícióiban látni, aki „berúgná a motort”, és tovább mélyítené az integrációt. Kevés előrelépés lesz így a Római Szerződésben megfogalmazott „egyre szorosabb unió” irányába. Ez megkönnyebbülést hozhat azok számára, akik Nagy-Britanniában – illetve más tagországokban is – tartanak Brüsszel dominanciájától. Egyben ez kiábrándíthatja azokat, akik abban reménykednek, hogy Európa – a bajlódó gazdasága és csökkenő népessége ellenére – egy meghatározó globális szereplővé válhat.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org