Bérek és beruházások

Bár egy éve az európai gazdaság a fellendülés szakaszába lépett, a defláció árnya hosszabb ideje rávetül erre a törékeny helyzetre. Sokak számára ez előrevetíti egy Japánéhoz hasonló, évtizedes stagnálás forgatókönyvét is. Az EU azonban – törékeny szerkezete miatt – valószínűleg nem viselne el egy ilyen kínkeserves korszakot. Ezért mindent meg kell tenni nemcsak a stabilitás, hanem a dinamikusabb fellendülés érdekében is.

Ez a fiskális és monetáris politikára, valamint a szerkezeti reformokra egyaránt vonatkozik. Ami a monetáris politikát illeti, az Európai Központi Bank hosszabb ideje iránymutató szerepet játszik a többelemű gazdaságpolitika kidolgozásában, ő maga azonban csak késve követte tettekben is az aktívabb szerepvállalást, amit meghirdetett. Mert nagy különbség van aközött, hogy a központi bank mindent kimond annak érdekében, hogy elkerülje az euró szétzilálódását, vagy használja is a praktikus eszközeit a konszolidáció érdekében.

A deflációs csapda elkerülésében nagyobb szerepe van a beszédnél a tényleges intézkedéseknek, amelyek által a tényleges infláció közelebb kerülhetne a 2 százalékos célhoz, a munkanélküliség pedig gyorsabban csökkenhetne. A monetáris politikán túlra tekintve fontos megállapítani, hogy a tagországok egészen eltérő mozgástérrel rendelkeznek.

A többlettel rendelkezők többet tudnak tenni azért, hogy nőjenek a bérek és bővüljenek a beruházások, vagy másképpen mondva: lendületet kapjon a kereslet és a munkahely-teremtés. Az EU gazdasága nem működhet azon az alapon, hogy a deficites országok belső leértékelésre kényszerülnek, míg a többlettel rendelkezők egyre csak nagyobb többleteket céloznak meg.
Az Európai Bizottság már egy éve – amikor még Rehn töltötte be a gazdasági és monetáris ügyekért felelős alelnöki posztot – szóvá tette a nagy német többlet ügyét, és szorgalmazta azt, hogy Németország tegyen valamit ennek csökkentésére. Ez nem azt jelenti, hogy a bizottság Németország versenyképességét akarná veszélyeztetni, hanem inkább azt, hogy a német versenyképesség gyümölcseit a további növekedés érdekében lehessen hasznosítani.

Az EU távozó és újonnan érkező vezetői egyaránt látják, hogy többet kell tenni a növekedés érdekében. A tavaszi EP-választások óta körvonalazódik egy új, 300 milliárd eurós beruházási program. Ehhez hasonlót az EU még nemigen gyártott, talán nem is látott, viszont mindenki nagyon várja. El kell kerülni azonban azt, hogy a beruházásból egy üres jelszó váljék, amely néhány hét, hónap alatt könnyen elkopik.

Beruházások hallatán sokan azonnal infrastruktúra-fejlesztésre gondolnak, de az EU recessziótól sújtott, dél-európai területein egész biztosan nem ez a kilábalás receptje. Ott sokkal inkább a növekedésre képes vállalatok számára kell tőkét juttatni, míg éppen a többlettel rendelkező országok azok – beleértve Németországot is – amelyekben az infrastruktúra-fejlesztés feladatai aktuálisak; legyen szó hidakról, utakról vagy akár szélessávú internetről.

A beruházások zászlóra tűzése azért is érdekes most, mert ezzel az EU túllép azon a várakozáson, amely egy-két évvel ezelőtt még a bankunióhoz fűződött. Az arról szólt, hogy a bankunió által a pénzügyi rendszer rövid idő alatt gatyába rázható, és lendületbe jön a reálgazdaság finanszírozása, felgyorsul a válságból való, fenntartható és munkahelyeket is teremtő kilábalás. Ezek az áttételek azonban ma még nagyon lassan működnek – ha működnek –, ezért van szükség gyorsításra. Ha sikerül a programot tartalommal megtölteni, a bankunió után ez egy „Beruházási Unió” létrehozásához is elvezethet.

A beruházásélénkítés szükségessége mellett kevés szó esik arról, hogy a bérek alakulása is meghatározó szerepet játszik a fennálló egyensúlytalanságok kiküszöbölésében. A külső kereslet lanyha és sok esetben biztonságpolitikai problémákkal is terhelt. Az egyenlőtlenségek az elmúlt három évtizedben folyamatosan nőttek, miközben a dolgozói szegénység a válság alatt kifejezetten akuttá vált.

Ez a helyzet minden korábbinál jobban megvilágítja, miért fontos eszköz a minimálbér minden egyes országban, és miért számít történelmi lépésnek a minimálbér bevezetése Németországban. Látszólag kicsi, és kétségkívül megkésett lépés ez, de valószínűleg hasonlóaknak kell még követni annak érdekében, hogy az Európában felhalmozódott egyenlőtlenségek és egyensúlytalanságok orvosolhatók legyenek.

Persze, tudvalevő, hogy az EU legversenyképesebb gazdaságaiban – azok többségében – nincs, illetve idáig nem volt minimálbér. Ezek azonban nem azért versenyképes gazdaságok, mert nincs minimálbér, hanem azért, mert nagyon erős a szociális párbeszéd. Ez teszi nélkülözhetővé a kötelező a minimálbért (Svédországban, Ausztriában, és idáig Németországban), és ez a forrása a legtöbb innovatív és rugalmas gazdaságpolitikai megoldásnak is, amelyekből a versenyképesség táplálkozik.

A pénzügyi válságnak még messze nincs vége Európában. Nem mindegy azonban, hogy milyen diagnózis alapján keressük a megoldást. Az eurózónát tekintve elsősorban keresleti válságról kell beszélni, amelynek elhárításához új eszközökkel kell bővíteni a beruházásokat és segíteni az alacsony keresetek emelkedését.

Újabb és újabb lépéseket kell tenni a valutaunió megerősítése, reformja érdekében is, hogy a fellendülés ne ad hoc megoldásokra, hanem tartós pillérekre épüljön. Mindezek nélkül az európai fellendülés továbbra is vérszegény maradhat, és a félkész valutaunió pedig hosszú távon is fékje, nem pedig elősegítője lesz a gazdasági növekedésnek.