A magyar politika több nekiveselkedéssel végleg megszünteti a lakossági devizahitelt. Hét év óta a hatalom jogszabályi tiltásokkal, diktált árfolyamokkal, magánszerződések átszerkesztésével mélyen belenyúl a privát szférába és a gazdasági viszonyokba. A sok százmilliárd forintos vagyoni átrendezések végső számláját még nem látjuk, a teher nagy része a tisztességtelen üzleti gyakorlatban államilag elmarasztalt bankszektorra jut. Nehéz felmérni, hogy miként formálta át társadalmunk gazdasági világképét, értékrendjét, várakozásait, a piaci intézményekbe vetett bizalmát a politikai aktivizmus. Mindezt azért, hogy magyar polgár ne adósodjon el más országok devizájában.
Eközben félmillió fölé nőtt azon magyarok száma, akik kivándoroltak, jórészt Nyugat-Európába, hátrahagyva támogatandó rokonokat, kapcsolatokat, kötődéseket. Százezrek rendszeresen kijárnak munkát végezni, főként az euróövezet országaiba. A fizetési mérleg statisztikáinkban már jelentős tétel a magyar vendégmunkások hazautalása. Nyugatról pedig turizmus, munkavállalás és más üzleti aktivitás keretében milliók jönnek, és költenek euróban fogorvosra, nőgyógyászra, ingatlanra, a legkülönfélébb szolgáltatásokra. E mozgások eredőjeként hazánkban milliók használják naponta az eurót.
Amint a viccek zöme csak a csecsemőknek új, a deviza mindennapos jelenléte is csak azoknak újszerű, akik nem éltek itt a korábbi évtizedekben. Harminc éve a német márka és az osztrák schilling volt a leggyakoribb parallel valuta a dollár és a svájci frank mellett. A „dolláros boltokban” olyat vehettünk, amit forintért nem árusítottak: skót viszkit és Fa szappant. Első nyugati autómat, egy Golfot, magam is a legálisan tartott keményvalutás számlámról vásároltam még 1990 előtt.
Mindezt érdemes feleleveníteni, hogy lássuk: a magyar gyakorlatba mélyen beépült a deviza használata. Igaz, hosszú időkig nem nyújtottak magánszemélynek devizában lakáshitelt (forintban sem), ám az árfolyamváltozás fogalmával és gyakorlati következményeivel széles rétegek megismerkedtek megtakarítóként. Majd jött a rendszerváltozás menetében a liberalizálás, a kétezres évek legelején pedig beköszöntött a tartósnak kinéző négy százalékos gazdasági növekedés. Ebben az optimista néhány évünkben esett meg, hogy a zömében külföldi tulajdonú bankok kampányszerűen kezdték terjeszteni devizás hiteltermékeiket.
Nem akarom itt a szerecsent mosdatni, csak emlékeztetek, hogy 2002 körül úgy nézett ki: hazánk véges időn belül áttér az euróra. Már az első Orbán-kormány a korai átvételben látta a magyar nemzeti érdeket (szerintem helyesen), a rákövetkező kormány pedig az eurózónába való belépés konkrét dátumát is megnevezte. Amikor tehát – jó magyar szokás szerint túlzó lendülettel, a figyelmeztető hangok negligálásával – nekilendült a külföldi pénznemek használta, még szó sem volt a céldátum tologatásáról, majd annak feladásáról. Pénzügyi szabadságharcról, az unióból való „óvatos kihátrálás” latolgatásáról meg pláne nem.
De hagyjuk a zavaros ideológiákat, és csak a kemény tényeket nézzük. Tíz éve logikus volt az hosszú távú euróhitelezés gondolata (de többletkockázatot hordozott a svájci vagy japán pénznem), ám akkor is csak azoknál, akik a jövedelmi viszonyaikból fakadó „természetes hedging” miatt nyugodtan eladósodhattak. Mára a migrációs folyamatok révén hazánk sokat hasonult a térség országaihoz, amelyekben a vendégmunkások hazautalásai és a családi cégek devizaügyletei miatt széles körben lett objektív alapja az euróhitelezésnek.
A devizában való megtakarítást ma is forszírozza az állam, lásd a prémium euró államkötvény reklámját („több mint üzlet”). Ha megtakarítóként államilag engedélyezett az árfolyamkockázat vállalása, akkor – alkalmas ügyfélkörben – a hitelfelvevőt sem kell ügyefogyottnak nézni. Szóval talán mégsem a termékkel volt a baj, hanem azzal, ahogyan a devizahitellel bántak a felelősséget ma sem vállaló szereplők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.