A 22-es csapdája?

A nemzetközi adóelkerülés és a pénzügyi bűncselekmények elleni küzdelem jegyében módosítaná újra az EU a pénzmosás elleni irányelvet. A cél, hogy láthatóvá váljon, ténylegesen kik állnak azok mögött a homályos nemzetközi adó- illetve üzleti struktúrák mögött, amelyek sokszor adócsalást vagy pénzmosást lepleznek. Bár az adóbevételek növelése miatt az európai kormányok is érdekeltek a transzparencia erősítésében, az uniós tervezet körüli viták felszínre hozták számukra a nemzetközi összefogás csapdáit.

Az adóelkerülés és a pénzügyi bűncselekmények elleni harc nagy áttöréseként értékelte az európai közvélemény, hogy 2014 tavaszán az Európai Parlament első olvasatban támogatta a pénzmosás elleni irányelv módosító tervezetét. A javaslat annak akar gátat vetni, hogy olyan cégeken, alapítványokon és más jogi entitásokon folyassanak át jelentős vagyonokat, amelyek mögött álló személyek kiléte, „a tényleges haszonhúzó” nem ismert. Az ilyen tranzakciók ugyanis sok esetben adócsalást, pénzmosást, korrupciót lepleznek. Egyes becslések szerint több száz milliárd dollár lehet az az összeg, amit illegálisan ilyen nemzetközi céghálózatokon, különleges adóstruktúrákon folyatnak át.

A tervezet ezért egy olyan publikus nyilvántartás létrehozását célozta, amely a tényleges haszonhúzók információit tartalmazza. Bár már ma is léteznek nemzeti hatáskörben nyilvántartások, amit például bankok, adótanácsadók vagy ügyvédek vezetnek, azok nem nyilvánosak, és csak abban az esetben adják ki a hatóságoknak az adatokat, ha nyilvántartás vezetői gyanús esetet észlelnek. Az uniós tervezet szerint viszont a tagállamok által központilag vezetett és EU-szerte összekapcsolt adatbázis előzetes regisztrációt követően bárki számára elérhető lenne.

Bár a nagyobb transzparencia célkitűzésével szinte minden európai döntéshozó egyetért, a tervezetet komoly politikai viták övezték. Míg az Európai Parlament a nyilvántartás teljes nyilvánossága mellett foglalt állást, a nemzeti kormányok érdekeit megjelenítő Európai Tanács ennél árnyaltabban közelítette meg a kérdést. A nagyobb átláthatósághoz fűződő nyilvánvaló állami érdekek mellett azt is figyelembe kellett ugyanis venniük, hogy az intézkedések esetleg befektetőket riaszthatnak el attól, hogy EU-n belül kezdjenek beruházásokba.

A vitára az Európai Tanács és az Európai Parlament december 16-i megállapodása tett pontot, ami sokak számára keltett csalódást. Azt a megállapodás kritikusai is elismerik, hogy a ma még homályos üzleti struktúrák valóban átláthatóbbá válnak majd. A megegyezés alapján ugyanis létrejöhet a haszonhúzók jegyzéke, amelyhez nem csak a hatóságok férhetnek hozzá, hanem „bárki, aki legitim érdeklődését alá tudja támasztani”, így például az oknyomozó újságírók is. Kimaradnak azonban ebből a jegyzékből a bizalmi vagyonkezelők, amelyekről a tervek szerint vezetni fognak ugyan nyilvántartást, de az nem lesz a nyilvánosság számára elérhető. Ez a nagyobb átláthatóságért küzdő csoportok szerint újabb kiskaput hoz létre, nagyban gyengítve a kezdeményezés eredeti céljait.

Ez a vita is arra világít rá, hogy milyen kényes egyensúlyra kell figyelni a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelemben. Egyik oldalról az adóbevételek miatt érzékeny nemzeti kormányok is kemény fellépést sürgetnek a költségvetést megrövidítő ügyeskedőkkel szemben. A másik oldalról azonban a költségvetési bevételek növelésében legfontosabb szerepet játszó adópolitika és a befektetőknek biztosított különböző előnyök lehetőségét is korlátozza a nemzetközi adóelkerülés elleni fellépés.

Első ránézésre a kormányok helyzete a 22-es csapdájára emlékezetet, de ennek megítélésénél az elmúlt időszak fejleményeit is figyelembe kell venni. Nem csak az Európai Unión belül, de a G20-ak és az OECD égisze alatt is jelentős munka folyt az elmúlt évben. Ennek egyik eredménye az OECD modellegyezmény haszonhúzó fogalmának pontosítása és kibővítése vagy a BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) akcióterve, amely a nagyvállatok adóköteles jövedelmének alacsony adókulcsú országokba való átterelése ellen kíván fellépni. Ezek a fejlemények pedig egyértelműen a nemzetközi adóelkerülés elleni összefogás javára billentik el a mérleget.