Magyarországon évekig az volt a probléma, hogy túlságosan gyorsan emelkedtek a fogyasztói árak. A rendszerváltást követően 20 százalék feletti áremelkedési ütem sem volt ritka, a vágtató infláció azonban 2000-es évekre egyszámjegyűvé vált. Magyarországon azonban ezt követően sem valósult meg az alacsony inflációs környezet, pedig a központi bank sokszor szigorú monetáris politikával igyekezett alacsonyan tartani az áremelkedési ütemet. Az adóemelések és a fiskális alkoholizmus azonban mindig keresztülhúzta az MNB számításait.
A központi bank még 2005-ben tűzte ki a 3 százalékos inflációs célját (ezt 2007-re kellett volna elérni), amit szinte soha nem tudott teljesíteni. (Noha az inflációs célkövetés rendszerét már 2001-ben bevezették, addig évente határozták meg az elérni kívánt áremelkedési ütemet.) Az árstabilitás szempontjából egy százalékpontos eltérést még elfogadhatónak tart a jegybank, de az elmúlt nyolc évben így is csak egyszer, 2011-ben alakult a célsávban az infláció.
Még a világgazdasági válság után, a kereslet nagymértékű visszaesése után sem sikerült elérni az inflációs célt, noha kétségtelen, hogy valamelyest mérséklődött áremelkedés üteme. Drasztikus változás 2013-ban történt, amikor 1,7 százalékra csökkent az infláció az előző évi 5,7 százalékról. Az alacsony áremelkedést a kormány csodafegyvere, a rezsicsökkentés okozta.
A szabályozott árak sorozatos mérséklésre még most is lefelé húzza az árindexet, így alakulhatott ki, hogy 2014-ben 0,2 százalékkal csökkentek az árak. Ennél alacsonyabb árindexre utoljára 1968-ban volt példa, ám akkor közel sem piaci folyamatok alakították az inflációt. Igaz, ha a 2014-es fogyasztói árindexet nézzük, akkor itt sem beszélhetünk piaci folyamatokról: az árakat leginkább a rezsicsökkentés húzta lefelé, miközben a legnagyobb emelkedés a dohánytermékeknél látható, amelyeknek az árrését a trafikok létrehozása után emelték.
Ugyan az inflációs célt nem sikerült elérnie az MNB-nek, az vigasztalhatja a jegybankárokat, hogy rajtuk nem múlt semmi. A rezsicsökkenés, majd az olajárak hanyatlása miatt kialakult alacsony infláció ellen nem tudtak sok mindent tenni. Két év alatt 490 bázisponttal csökkentették a kamatot, és más monetáris élénkítéseket is bevetettek, vagyis mindent megtettek, amit tudtak az infláció emelése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében.
2007-ben, amikor először el kellett volna érni a 3 százalékos inflációs célt, kísértetiesen hasonló folyamatok játszódtak le az MNB inflációs céljának elérése szempontjából. Akkor is az energiaárak játszották a főszerepet, hiszen az olajárak robbanása és a háztartási energia közel 25 százalékos emelkedése miatt volt elérhetetlen a cél.
Vagyis nem túl könnyű 3 százalék közelében tartani az inflációt. A mostani nulla százalék alatti infláció komoly problémákat vethet fel: ha tartósan csökkennek az árak, és a fogyasztói kosár nagyobb részét érinti mindez, akkor az emberek elhalaszthatják vásárlásaikat, ami deflációs spirál kialakulásához vezethet. Vagyis a közkeletű vélekedés ellenére – amit a magyar kormány egyes tagjai is osztanak – nem mindenkinek jó az árcsökkenés. (Például Japánban sem örülnek neki, ahol a gazdaság majdnem két évtizedig pangott a defláció miatt, és most az eurózna tarthat hasonlótól.) Tartós áreséstől azonban egyelőre nem kell tartani nálunk.
Az eltűnő inflációra az MNB lassan újabb kamatcsökkentéssel reagálhat, hiszen nem hagyhatja, hogy tartósan negatív tartományban maradjon az árindex. Ráadásul most kezd igazán érdekessé válni a monetáris politika, hiszen a lakossági devizahitelek eltűnésével megerősödhet a kamatpolitika transzmissziója. Eddig sokszor hiába lett lazább a monetáris politika, a kereslet élénkülése elmaradt, mert rengeteg devizahiteles háztartás veszített a forint leértékelődése miatt. Most azonban már kevésbé fontos az árfolyam alakulása, és nagyobb gazdasági élénkülést hozhat egy kamatcsökkentési ciklus, ami közelebb visz az inflációs célhoz.
Sokan azt gondolják, hogy gyakorlatilag mindegy, milyen irányba tér el az infláció a céltól, az ugyanakkora negatív hatással van a központi bank hitelességére. Most azonban talán közelebb vagyunk a tartósan alacsony inflációs környezet megteremtéséhez, mint korábban bármikor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.