Lemerülve

A napelemek és a napenergia-hasznosítás magyarországi vegzatúrája jól mutatja, milyen szerepet szán az alternatív energiának a kormányzat. Legföljebb akkorát, amekkorát Brüsszel előír számára. Az energiakérdés megoldását alapvetően hosszú távú gázszerződésben és Paks II.-ben látja. E szerint az energiabiztonság az, ha az energia biztonságosan jön külföldről. Nagy üzletekkel, nagy megállapodásokkal. Ehhez képest a nap- vagy a szélenergia-hasznosítással csak a baj van, az istennek se lehet egy nagy szerződést aláírni a Nappal és a széllel, hogy aztán ki lehessen pipálni az egészet. Ennek a gondolkodásnak az alapjai ugyan a kormánypárt környezetvédelemhez való viszonyulásában gyökereznek, de nem egyszerűen arról van szó, hogy a zöld gondolat nem divatos arrafelé.

A hazai alternatív, újratermelődő energia kiaknázása, az energiafelhasználás csökkentése ugyanis kőkemény energiapolitika. A magyar politika mégis évtizedek óta ímmel-ámmal támogatja csak ezeket a fejlesztéseket, az állami források morzsák csupán a mindenkori ártámogatások vagy energiaipari befektetésekhez képest. Az ok egyszerű: sok vele a macera, hiányoznak az azonnali eredmények, a hatás lassan, választási cikluson túlnyúlóan jelentkeznek.

Ennek ellensúlyozására kevés egy „zöld” vagy zölddé lett köztársasági elnök. Az kellene, hogy a kormány valóban zászlajára tűzze az alternatív energiafelhasználás növelését, a fűtéskorszerűsítést, az energiafelhasználás csökkenését. Van erre program szakajtónyi, de az erre fordított pénz és akarat világosan mutatja, hogy nem ebben látják a jövőt. Márpedig egy olyan, hagyományos energiaforrásban szegény országnak, mint a miénk, mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy csökkentse az energiafelhasználását és -behozatalát. Az igény megvan rá, a pályázati pénzek pillanatok alatt elfogynak, az emberek, a cégek rezsicsökkentés idején is hajlandóak lennének pénzt költeni az energiatakarékosságra. Lassan azonban már annak is örülhetnek, ha nem büntetik meg őket emiatt.