Nagy várakozások előzik meg a hétvégi előrehozott görögországi választásokat. A közvélemény-kutatások alapján a választási eredmények nagy valószínűséggel alapvetően átrajzolják a korábbi bipoláris görög politikai teret. Az újkori görög demokráciában a konzervatív és a szocialista baloldal, ezen belül hosszú ideig a Karamanlisz és a Papandreu családok vetélkedése határozta meg a politikai hatalmi viszonyokat. Most viszont minden jel arra utal, hogy Alekszisz Ciprasz radikális baloldali pártja, a Sziriza alakíthat majd kormányt. A nemzetközi pénzpiacok aggódnak, és nemcsak attól tartanak, hogy az új kormány a görög adósságszolgálat és a kiigazító lépések újratárgyalására, netán az euróövezetből történő kilépésre készül. A nemzetközi hitelminősítők félnek attól is, hogy a privatizációs programot leállítják, a közszféra béreit fenntarthatatlan mértékben növelik, sőt, egy olyan gazdaságpolitikai fordulattól is tartanak, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a magántulajdonra és a jogbiztonságra épülő kapitalizmus alapelveit. Az is előfordulhat, hogy Görögország az első, de nem az egyetlen ország lesz ebben a folyamatban. Spanyolországban Pablo Iglesias alig egy éve alapított Podemos pártjának sikerére is komoly esély van a következő választásokon. De mi következik ebből Európára, ezen belül pedig Magyarországra nézve?
Első látásra is nyilvánvaló, hogy a radikális újbaloldal elsősorban kontinensünk déli peremén erősödött meg, főként azokban a mediterrán országokban, amelyek még csupán négy évtizede tartoznak a demokratikus fejlett Európához. Az sem kétséges, hogy részben a 2007 után elmélyülő, és ezekben az országokban máig elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság politikai lecsapódását tapasztalhatjuk ezeknek az új, mozgalmakból kinövő politikai pártoknak a térnyerésében. Ahol a fiatal pályakezdők fele munkanélküli, ott a hagyományos politikai pártok válaszai nem elégségesek, különösen akkor nem, ha a régi politikai elit korruptságát észlelik az állampolgárok. A kelet- és közép-európai országok egy részében a választók kétségkívül hasonló jelenségeket tapasztalnak, mint a mediterrán Nyugat-Európában, és ez bizonyos megszorításokkal Magyarországra is érvényes. A munkanélküliség nálunk ugyan kevésbé tűnik akut problémának, az elszegényedés és a növekvő tömegek által hétköznapi élményként átélt létbizonytalanság viszont mégis hasonló percepciókhoz vezethet. Ráadásul a demokratikus intézmények a posztszocialista térségben számos tekintetben még sérülékenyebbek, a politikai hatalom önkorlátozó hajlama még kevésbé érvényesül.
De miről szól a görög, a spanyol és talán a magyar nép hangja, mit kellene meghallani a gazdasági és a kormányzati szereplőknek? Elsősorban azt, hogy a piac működése az európai félperiférián széles tömegek számára nélkülözi az alapvető biztonságot. Gyengék a tisztességes piaci működést biztosító kontrollok – nem kizárólag és talán nem is elsősorban a papíron létező jogszabályok, illetve egyéb szabályozások, de a hétköznapok gyakorlatát alakító normák biztosan. A bankok és a pénzügyi szektor intézményeivel, a munkaadókkal szemben a válság folyamán egyre több állampolgár radikális kiszolgáltatottságát éli meg, ilyenkor pedig jellemzően a gazdasági és a régi politikai hatalom reprezentánsai ellen fordul. Kivétel persze, ha a politikai hatalom birtokosai sikeresen tudják leválasztani magukat a megelőző időszak korrupt, bűnös felelőtlen politikájáról. Úgy tűnik, ez például Olaszország vagy Magyarország számára inkább, Görögországban és Spanyolországban kevésbé sikerült. Nem lehet azonban nem meghallani: a nép most a korábbinál sokkal szigorúbban szabályozott, hitelesebb piacgazdaságért kiált. Bár a klasszikus szociáldemokrata gondolatvilág tér vissza, most, válságos időkben szélsőséges esetekben ez új, radikális mozgalmak formájában jelentkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.