Az innováció kihagyott ziccer Magyarországon

Ha valakinek az innováció fogalmát kell megmagyaráznia, szinte biztos, hogy az infokommunikációs-technológiai (ikt) iparágból vett példákkal igyekszik abszolválni a feladatot. Az ikt-eszközök és megoldások (kütyük és szolgáltatások) megújulása és megújítási képessége – vagyis az a hatásuk, amit az életünkre gyakorolnak – valóban mindenki számára átélhető. Elég csupán az okostelefonok elterjedésére gondolunk, amelyek nemcsak „menőbbé” tették az életünket, hanem például tértől és időtől függetlenné a munkahely fogalmát.

Ám annak, hogy az innovációról többnyire az infokommunikáció világára asszociálunk, van egy másik oka is. Az ikt-szektor elsődleges, alapvetően technikai jellegű innovációja tesz lehetővé számtalan újítást, sőt, rendszerszintű reformot az élet más területén is – az oktatástól az egészségügyön át a tágan értelmezett közigazgatásig.

Tulajdonképpen az infokommunikációs eszközök és megoldások kritikus tömege mára vált annyira könnyen hozzáférhetővé, hogy azok használatára olcsóbb, gyorsabb és nagyobb lefedettségű, azaz több embert elérő „rendszerfrissítéseket” lehet alapozni, mint korábban. Az efféle reformok pedig nemcsak egy céget tehetnek versenyképesebbé, hanem egy egész országot, annak a nemzetgazdaságát is.

Ezért beszél manapság sok szakember – és távolról sem csupán az ebben közvetlenül érdekelt ikt-stakeholderek – arról, hogy egy, a miénkhez hasonló adottságokkal rendelkező gazdaság számára a legjobb befektetés nem más, mint az innovációs kultúrába történő beruházás.
Hogy e befektetések potenciális kedvezményezettjeit be tudjuk azonosítani, érdemes egy kicsit közelebbről is megvizsgálnunk az innováció fogalmát. Az innovációnak ugyanis két fő „válfaja” van.

Aktív innováció alatt általában a kutatás-fejlesztést értjük, a fent már említett elsődleges kreativitást, állami oldalról az ikt – tágabban a természettudományos – képzésbe történő közösségi beruházást, illetve az innovációval foglalkozó magyarországi vállalkozások tudatos állami támogatását. Fontos megjegyezni, hogy az aktív innovációban „utazó” cégek, mint amilyen a Microsoft is, mindig lokális ökoszisztémákban működnek, azaz beszállítók egész láncolatával léteznek együtt kölcsönösen előnyös kooperációkban. Ennek köszönhetően az innovációs ipar fejlesztésének tovagyűrűző, az adott gazdaság teljes kkv-szektorát előnyösen érintő, fejlesztő hatása van.

Passzív innováció alatt pedig az elérhető innovatív eszközöknek és megoldásoknak „csupán” a használatát, illetve e használat állami szintű támogatását szokás érteni. Ebbe a támogató attitűdbe a háztartások szélessávú internethez és korszerű számítástechnikai eszközökhöz való hozzásegítése éppúgy beletartozik, mint a cégek ikt-fejlesztéseinek gazdaságpolitikai támogatása, ösztönzése.

Az a tény, hogy az innováció jelentősége felértékelődött a világban, helyzetbe hozza az olyan országokat, mint amilyen Magyarország. Ha tetszik: erényt kovácsol abból a hátrányból, hogy hazánknak nincs jelentős nyersanyagkincse (olaj, földgáz), illetve önmagában kicsi piacot képvisel. Az innovációs korszakban ugyanis felértékelődik a tágan értelmezett ötlet, az új infokommunikációs megoldások kidolgozására való képesség és azok alkalmazásával kapcsolatos készség, egyszóval a közösség innovációs kultúrájának a jelentősége.

Magyarország esetében ma két fontos állítást lehet tenni mindezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy hazánk mind az aktív, mind a passzív innováció terén kivételes adottságokkal rendelkezik. Van jó minőségű természettudományos oktatásunk, rendelkezünk pozitív startup tapasztalatokkal, él, sőt identitásunk fontos eleme a magyar leleményesség és kreativitás tradíciója és fejlett az ikt-szektorunk is. A kormányzat készséget mutat a stratégiai együttműködésre és rendelkezésünkre állnak célzott finanszírozási lehetőségek, köztük nem elhanyagolható arányban uniós források.

Másfelől azonban az innováció ma még kihagyott – vagy csak nagyon kis részben kihasznált – ziccer Magyarország számára. Jóval nagyobb az innovációs potenciálunk, mint a valós innovációs teljesítményünk – legyen szó akár az aktív, akár a passzív innovációról.

A kérdés ezek után természetesen az, hogy vajon mi kell a lehetőségek gyakorlati előnyre váltásához, a ziccer érvényesítéséhez? Mindenekelőtt is intézményesített együttműködés az iparággal, vagyis a cégszintű stratégiai megállapodások „felett” olyan ágazati szintű stratégia, amely politikai törésvonalakon és kormányzati ciklusokon átívelő akciótervben ölt testet, azaz a gazdasági és politikai elit konszenzusa áll mögötte. Ha tetszik, „infokommunikációs nemzeti minimum” meghatározására van szükség. Ha ez a keretterv megvan, akkor van értelme és akkor nincs alternatívája annak, hogy a rendelkezésre álló ikt-megoldások használatát és terjedését az állam is ösztönözze, méghozzá egyidejűleg a háztartások és a gazdasági szereplők esetében is.

A fentieknek megfelelő kiindulópontja lehet a Digitális Nemzet Fejlesztési Stratégia, amelyet azonban „élettel” kell feltölteni. Az olyan pilotprogramok, mint a Nemzeti Közoktatási Program, vagy a Digitális Otthon Program ehhez a munkához ma már elég tanulsággal és elég pozitív visszacsatolással járulnak hozzá. Ha a pilotok után végre el merjük kezdeni a „sorozatgyártást” is, akkor Magyarországot az évtized végére a térség innovációs központjává tehetjük.
Akkor belőhetjük azt a bizonyos ziccert.