Mit tegyen Obama az innováció felgyorsítására?

Scott Berkun korábban a Microsoft és a WorldPress.com vezetőjeként dolgozott, majd inkább írásra adta fejét, és előadásokat tart sikeres cégek vezetőinek, jeles egyetemek hallgatóinak. Egyik legolvasottabb könyve (The Myths of Innovation) több közkeletű, az innovációhoz kötődő tévhitet tárgyal. Az elegáns megfogalmazás mögött azok a gondolati sémák vannak, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a valami új, valami jobb megalkotásának kudarcához.

Ilyen már maga a szóhasználat is: az „innováció” mára egy elcsépelt, kiürült kifejezéssé vált. Sokak számára a távolba helyezi azt, amit egyébként naponta végeznek: új, vagy új és jobb, vagy új, jobb és nyereségesebb „valami” kitalálását, kialakítását, majd előállítását. Másokat – éppen a fogalom megfoghatatlansága okán – elidegenít. A bevonódást tovább nehezíti, hogy az újításokhoz, felismerésekhez erősen kapcsolódik az „isteni szikra” vagy a „megvilágosodás” mítosza (a legendák világába tartozó Newton almája vagy Archimédesz Heurékája).

Sokan erre a megvilágosodásra várnak ahelyett, hogy elkezdenék azt a kemény, hosszú, szenvedélyes, kíváncsiság fűtötte munkát, amely végül egy probléma megértéséhez, és így egy lehetséges megoldáshoz vezet.
Gyakran az veti vissza a tevőleges kezdeményezést, hogy azt remélik, létezik egy vitathatatlan, biztos sikerre vezető módszertan.

Ez legalább annyira balga elképzelés, mint a bölcsek kövét keresni vagy – mint Newton is kitartóan tette – az „aranycsinálás”. Ugyan léteznek a korábbi innovációk alapján levonható, általános következtetések (például lépések, szakaszok vagy sikeres magatartás-beli minták), de nincs általános recept arra, hogyan lehet világmegváltó ötletet generálni, annak működőképességét igazolni, majd biztos kézzel piaci sikerre vinni. Berkun azt javasolta, hogy ne várjunk, hanem vágjunk bele, csináljuk, kísérletezzünk.

Váljon természetes társunk a bizonytalanság, a kudarc, és maradjon kitartó a kíváncsiságunk! Ed Catmull, a Pixar elnöke szerint a cég filmipari sikere elsősorban a hatékony, nyitott csoportmunkának köszönhető, ahol a vezetők feladata a bizalomteljes környezet biztosítása, az egészséges, alkotó dinamika fenntartása. Ezzel osztja azt a történelmileg is alátámasztható állítást, miszerint nem a magányos újító a jellemző: Thomas Edison, Alexander Bell vagy Steve Jobs mögött is csapatok álltak. Ugyanakkor egyetért azon Berkun-tézissel, miszerint tévedés azt hinni, hogy a vezetők mindent jobban tudnak az innovációról, mint maguk az innovátorok. Némiképp idetartozó mítosz az is, hogy minden újítás egyedi, előzmény nélküli.

A valóság, amivel számolni kell, hogy az ötleteknek, invencióknak nagyrésze korábbi, akár felmerülésükkor kudarcra ítélt ötletekből, gondolatokból táplálkozik. Ugye ismerős a helikopter története? Leonardo da Vinci feltalálta az elvet, 500 évvel azelőtt, hogy az technológiailag kivitelezhető lett volna. Nem kell tehát ismét feltalálni a spanyolviaszt, bátran kell építeni a korábbi ötletekre, kombinálni, aktualizálni azokat.

Berkun folytatja a főleg magunkban lerombolandó mítoszok – tudomány- és kultúrtörténeti olvasmányként is izgalmas – taglalását. Ilyen az a tévhit, miszerint nehéz jó ötleteket találni, hogy az emberek szeretik az új ötleteket, vagy az, hogy a legjobb ötlet győzedelmeskedik. Mindegyik csak arra jó, hogy halogassunk és az innovációt rombolóknak muníciót adjanak.
Önvizsgálatra késztető könyve szerencsére nem csak tiltófákat állít az olvasó elé, hanem utakat is ajánl.

Az első tanácsa a szellem- avagy mítoszirtók bevetése és önbizalmunk megerősítése. A másik megszívlelendő javaslata a cselekvés elsődlegessége. Kezdjük el, először akár csak játékként, gyakorlásképpen. Olyasmivel, ami érdekel, ami segít legyőzni félelmünket a változással szemben, megtanít arra, hogy kísérletezzünk és abból tanuljunk. Ez pedig hihetetlen energiát szabadít fel az emberben.

Számos tanulság levonható a könyvet olvasva, akár szervezeti, akár nemzetgazdasági szinten kívánjuk értelmezni a leírtakat. Szervezeti szinten az innovációs folyamatok praktikussága (röghöz kötése) látszik elsődlegesnek, nem felejtve a vezetés szerepének fontosságát a megfelelő bizalmi, konstruktív légkör kialakításában. Nemzetgazdasági szinten hasznos lehet némi szerepvállalás az innovációs kultúra, a korszerű innovációmenedzsment ismeretek terjesztésében. Ezzel lehetne megalapozni, hogy az EU Horizon 2020 programra jelentkezők az eddigieknél nagyobb siker esélyével pályázzanak.

Azaz, hogy ne csak „húzzuk” pénzügyi forrásokkal, elismerésekkel az innovációt, hanem „toljuk” is azt a kíváncsiság felkeltésével, a kísérletező kedv erősítésével. Berkun – számolva azzal is, hogy a demokratikus berendezkedés nem kedvez a gyors változásoknak – Barack Obama elnöknek azt javasolja, hogy biztosítsa az érdem alapú (tehát nem a vagyoni helyzetétől függő) továbbtanulást és segítse elő az érdem alapú bevándorlást (magyarul: agyelszívást). Biztosítsa a szabadalmi védettség idejének rövidítését és változtassa meg azt a gyakorlatot, miszerint a kongresszusi képviselők idejük 60-70 százalékban a következő megválasztásuk finanszírozásával foglalkoznak. A felszabaduló időben sokat tehetnének a nemzet gyarapodásáért.

Örömmel látnám, ha köztársasági elnökünk vagy miniszterelnökünk személyesen is érdeklődne az innováció, mint nemzetgazdasági kitörési lehetőség iránt. Bizonyára hasznunkra válna egy komoly, nem csak a mai, hanem a holnaputáni gazdaságra – azaz oktatásra vagy az egészségügyre – is figyelő, közös, és mítoszokat nélkülöző gondolkodás.