Próbálkozott a kormány mindennel, hogy csökkentse az elosztogatható keretet

Van költségvetési mozgástér – látszik ez a büdzsé körüli mozgolódásból. Ugyan csak átmenetileg vagyunk nagyon jók – tavaly az uniós támogatások meg a jó idő, idén az olajárak csökkenése meg a banki elszámoltatás segít –, de a három százalék feletti (körüli) növekedés többlete olyan a magyar döntéshozóknak, mint bikának a vörös posztó: egyből rávetik magukat.

Ilyenkor szokott jönni, hogy a jobb tervezhetőség, a kiszámíthatóság, a képviselők kímélése és persze az általános közjó növelése érdekében a nemzetgazdasági miniszter hirtelen már tavasszal szeretne elfogadott költségvetést látni. Vagy kétéveset. Az eszköz mindegy, a cél, hogy a számokat lehetőleg bebetonozzák vagy kőbe véssék, illetőleg földrengésbiztosan rögzítsék. A lényeg ugyanis az, hogy ne nagyon lehessen már hozzájuk férni, mert különben záporoznak az ötletek. Ahogy most is.

A nulla százalékos költségvetési hiánytól a nagyívű adócsökkentési programon keresztül próbálkozott a kormány mindennel, hogy egyre csökkentse az elosztogatható keretet. Vagy ami ezeknél is veszélyesebb, jöhet a béremelés.

A lehetőség mindig csábító. A magyar dolgozók és nyugdíjasok – a kisemberek – ugyanis évek óta megérdemlik a jövedelmük emelését. Vita nélkül: az életszínvonal elmarad a nyugat-európai átlagtól, sőt, lassan már a lengyel és a szlovák szinttől is. Az utolérés iránti igény – jelenjen ez meg a minimálbér, a nyugdíjak, a pedagógusok vagy a rendőrök fizetésének emelésében – időről időre jelentkezik. A kérdés, hogy a politika a hosszú távú célok (a fenntartható, tartós növekedés) érdekében használja-e fel a rendelkezésre álló forrásokat (adót- és/vagy hiányt és adósságot csökkent), vagy más prioritásokat választ. Az eddigi tapasztalatok ez ügyben nem túl kedvezőek, ezért is születik meg időről időre a korán elfogadott büdzsé ötlete. De a tavaszi büdzsé – tudjuk már ezt is tapasztalatból – nem hoz felelősebb politikát.