Az adószerkezet átalakulása Magyarországon

A költségvetés stabilizálására és konszolidálására úgy került sor Magyarországon 2010-től, hogy közben az összes adóterhelés az Eurostat adatai szerint a GDP 1 százalékával, a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagdíjakat is figyelembe véve pedig a GDP több mint 2 százalékával csökkent. A munkát terhelő adók súlya csökkent, a fogyasztási adók súlya pedig nőtt 2010 és 2013 között. Ez a típusú átcsoportosítás nem magyar sajátosság, de mértéke az egyik legnagyobb Európában.

A válság alatt kiemelt figyelmet kapott a világban a növekedésbarát költségvetési konszolidáció kérdése és ezen belül az adórendszerek gazdaságösztönző átalakításának a lehetőségei is. Nincs olyan univerzális megoldás, amely minden ország számára ugyanúgy alkalmazható lenne, de az elméleti irodalom és a nagy nemzetközi szervezetek (OECD, IMF, Európai Bizottság) ajánlásai is megegyeznek abban, hogy az adórendszeren belül szükségesnek tartják a gazdasági növekedésre leghátrányosabb, a munkát és a tőkét terhelő adók csökkentését, melyeket a költségvetés egyensúlyának fenntartása érdekében a kevésbé káros fogyasztási, környezetvédelmi és ingatlan adók növelésével tartanak finanszírozhatónak. Az ilyen típusú adóátrendezés ugyanis hosszú távon segítheti a gazdaság növekedését, a foglalkoztatást és az ország versenyképességét.

Az ajánlások mögött a következő általános megközelítés húzódik meg: az adórendszer gazdasági növekedést befolyásoló negatív hatásai abból fakadnak, hogy az adófizetési kötelezettség eltéríti a szereplők döntéseit. A kivetett adók csökkentik az egyes gazdasági tevékenységek hasznát, így az optimálisnál kisebb lehet a munkakínálat, a munkakereslet, a beruházás vagy a fogyasztás, és emiatt kevesebb lesz a megtermelt javak és szolgáltatások összes mennyisége. Ebből a szempontból leginkább a tőkejövedelmeket terhelő adók tekinthetők károsnak. Ezek legnagyobb hátránya ugyanis az, hogy torzítják a megtakarítási, beruházási döntéseket, így akadályozzák a tőkefelhalmozást, lassítva ezzel a gazdaság termelékenységének növekedését. A gazdasági növekedésre gyakorolt hatása szempontjából a második legkárosabb adónemnek a munkát terhelő adókat, mint például a személyi jövedelemadót és a járulékokat lehet tekinteni, melyek torzítják a munka és a szabadidő közötti allokációt, a humántőke felhalmozására vonatkozó döntéseket, valamint a vállalkozási döntéseket. A nagy adónemek közül a fogyasztást terhelő adókat tekintik a növekedést legkevésbé korlátozónak. Ezek előnye, hogy nem torzítják a gazdasági szereplők megtakarítási és beruházási döntéseit, illetve általában viszonylag alacsony adminisztrációs költséggel járnak. Emellett fontos tulajdonsága az ilyen adónemeknek, hogy kevésbé befolyásolják az exportra termelő vállalkozások nemzetközi versenyképességét.

Az elmúlt években az adók szerkezetében jelentős átrendeződés következett be Magyarországon. A 2010 óta végrehajtott intézkedések következtében jelentősen csökkent a munkát terhelő adók súlya, amit döntően a fogyasztási és forgalmi típusú adók súlyának növekedése ellensúlyozott. A legálisan, teljes jövedelemmel bejelentett foglalkoztatottak körében a 2010 előtti magyar adórendszer a legmagasabb terheléssel járó és a legprogresszívebb adórendszer volt a régióban, így az indokolatlanul laza szociális rendszerrel együtt hozzájárult ahhoz, hogy a magyar munkaerő-piaci aktivitási ráta a legalacsonyabbak között szerepelt az EU-tagországok között. A magasabb jövedelemnél kifutó adójóváírás következtében az egységnyi többletjövedelemre vonatkozó adó- és járulékterhelést kifejező marginális adóék már az átlagbérnél elérte a 64 százalékot, ami 20 százalékponttal haladta meg a régiós átlagot. Amellett, hogy ez a kiugróan magas adóterhelés az intenzív határon a munkakínálat visszafogására ösztönzött, érdekeltté tette mind a munkavállalót, mind a munkáltatót az adóelkerülésben. Emellett az egy- és kétgyermekes családok esetében nem vette figyelembe az adózó által eltartottak számát.

A foglalkoztatást és a gazdasági növekedést akadályozó adórendszer 2010 után számottevően átalakult az új kormány által meghirdetett adóreform keretében. Az egykulcsos adórendszer és a családi adókedvezmény bevezetésének, a szuperbruttósítás eltörlésének, valamint a Munkahelyvédelmi Akció intézkedéseinek köszönhetően jelentősen csökkent a munkából származó jövedelmeket terhelő adók súlya. Az szja-rendszer átalakítása mintegy 450 milliárd forinttal csökkentette éves szinten a munkavállalók adóterhelését. Az egykulcsos rendszer bevezetésével a régió országainak szintjére csökkentek a többletmunkát terhelő marginális adóékek, ami a magasabb aktivitási rátával jellemezhető és a munkaerő-piachoz erősebben kötődő munkavállalók esetében növeli a munkaintenzitást és kevésbé ösztönöz a jövedelem eltitkolására. A munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb csoportok esetében pedig a Munkahelyvédelmi Akció keretében bevezetett célzott kedvezmények segítik az aktivitást és a foglalkoztatottságot.

Ezzel párhuzamosan emelkedett a fogyasztási- és forgalmi típusú adók súlya 2009 óta, amit elsősorban az általános áfakulcs és a jövedéki adók emelése okozott, valamint 2013-tól egyes új adónemek is a forgalmi adók közé sorolhatóak (távközlési adó, biztosítási adó, pénzügyi tranzakciós illeték). A tőkejövedelmeket terhelő adók súlya 2006 óta lényegében nem változott, azonban 2010 után ezen a téren is adószerkezeti átalakulás volt megfigyelhető.

Miközben egyes, jellemzően nagyvállalatok által dominált, belföldi piacra szolgáltató ágazatok adóterhelése nőtt, a kkv-szektor adóterhelése csökkent. Ehhez járult hozzá a kisvállalkozásokat célzó két új adónem (kis adózók tételes adója és kisvállalkozói adó) bevezetése, 500 millió forintos adóalapig a társasági adó kulcsának lecsökkentése 10 százalékra, valamint a pénzintézeteket és az energia szektort érintő adóterhek növelése.
Az adórendszert érintő intézkedések elsősorban a munkát és tőkét terhelő adókat csökkentették, ugyanakkor növelték a fogyasztási, forgalmi típusú adókból származó bevételeket, de jelentős költségvetési hatása volt a különadóknak is, melyeket külön tüntettünk fel az ábrán. Fontos azonban kiemelni, hogy a különadókban is jelentős változás történt: 2013-ban kivezették a rendszerből az ágazati különadót és a biztosítók esetében a bankadót, valamint bevezettek új, elsősorban fogyasztási/forgalmi típusú adónemeket (távközlési adó, biztosítási adó, pénzügyi tranzakciós illeték, baleseti adó).

Egy ország adórendszerének értékelésekor az adószerkezet mellett kiemelt szerepet tulajdonítanak az összes adóelvonás mértékét számszerűsítő mutatóknak. A leggyakrabban használt és legegyszerűbb aggregált mutató az összes adóbevételt a GDP arányában mérő adócentralizáció, amely azt méri, hogy a bruttó nemzeti termék mekkora hányadát vonja el adók formájában az állam.

Az Európai Unió országait, valamint az USA-t a GDP arányos adóbevételi hányad és az országok vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP-je alapján vizsgálva megállapítható, hogy Magyarország esetében az adócentralizáció mértéke a hasonló fejlettségi szinten álló régiós országokhoz viszonyítva magasnak tekinthető. A túlzott eladósságodottság mellett a régiós versenytársaink átlagát jóval meghaladó adóterhelés miatt lecsökkent versenyképességünk is szerepet játszhatott abban, hogy Magyarországot a 2008 őszén kitört pénzügyi és gazdasági válság az átlagnál súlyosabban érintette.

Fontos hangsúlyozni ezért, hogy a 2010-ben elindított adópolitikai reformmal párhuzamosan a kormányzati szektor adóbevételeinek GDP-hez viszonyított aránya az Eurostat adatai szerint a GDP 1 százalékával, a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagdíjakat is figyelembe véve pedig a GDP több mint 2 százalékával csökkent 2012-re a 2010 előtti időszakhoz képest, majd ezen az alacsonyabb szinten stabilizálódott.

Az írás a Köz-Gazdaságban megjelent tanulmány szerkesztett változata, a szerzők az MNB munkatársai