Kettős présben a könyvelők

A könyvelő vajon a múlt krónikása vagy jövőbe látó bölcs tanácsadó? Feladatuk alapjában véve az ügyfél által átadott bizonylatok számviteli törvény szerinti rögzítése, nyilvántartások, beszámolók készítése. Ehhez kapcsolódóan sok vállalkozásnál ők végzik el az adatszolgáltatási feladatokat, szükség esetén képviselik ügyfeleiket hatósági ügyekben. A könyvelői munka jellemzője, hogy általában utólag követ le egy-egy gazdasági eseményt. Emellett azonban jogosultak az adóbevallások összeállítására, beadására is, és ezért – különösen a kisebb vállalkozások – a könyvelőtől várnak a tanácsot adózási kérdésekben is.

A mikro- és kisvállalkozások felfogása ma Magyarországon ugyanis egyáltalán nem számviteli-szemléletű. Nem az érdekli a vezető tisztségviselőket, hogy számviteli szempontból jól van-e elszámolva egy tétel, hogy mi a számviteli eredmény, hanem hogy mennyi adót kell fizetni. Tetszik, vagy sem, valójában ennek az elvárásnak van alárendelve a könyvelő. Mivel a kisebb vállalkozásoknak nincs arra forrásuk, hogy egy-egy döntésük előtt adótanácsadóhoz forduljanak, a könyvelőtől fogják megkérdezni, hogy a döntéseiknek milyen adókövetkezménye lesz. Tehát a könyvelőknek az eredeti elvárásokkal szemben előretekintve kellene tanácsot adniuk.

A problémát azonban a továbbképzési rendszer okozza. A kreditpontos képzési rendszer ugyanis nem készíti fel megfelelően a könyvelőket az adózással kapcsolatos komplex problémák kezelésére. A munka jó minőségű elvégzéséhez és a tényleges ügyféligényeknek való megfeleléshez a szakembereknek tehát vitán felül szükségük lenne gyakorlatias továbbképzésre. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy sajnos egyáltalán nem jelent versenyelőnyt az ügyfelek megszerzésében ma, ha valaki képzéssel kapcsolatos kötelezettségeit pontosan vagy a minimumot meghaladó módon teljesíti. A vállalkozások ugyanis egyszerűen nem tudják felmérni a könyvelők valódi tudását, sőt, nem ellenőrzik sem a szerződéskötéskor, sem később, hogy könyvelőjük megszerezte-e a szükséges kreditpontokat, jogosult-e egyáltalán könyvelni.

Amikor valaki könyvelést vállal, akkor nem kell igazolnia például a cégbíróság felé, hogy megvan-e a regisztrációs száma. Jogszabály ugyan előírja, hogy rendelkeznie kell vele, de ezt sem az ügyfél, sem a hatóság nem ellenőrzi. Ha pedig valaki azután esik ki a rendszerből, hogy már dolgozik egy cégnek, nyugodtan könyvelhet tovább, rá is írhat egy számot a beszámolóra, senki nem fogja észrevenni, hogy a szám nem valós. Ez legfeljebb a könyvvizsgálat, auditálás során derülhetne ki, ami azonban a vállalkozások többségének nem kötelező.

Ha mégis kiderül, hogy a könyvelő nem rendelkezett engedéllyel, akkor ennek semmilyen jogi következménye nincs rá nézve. Nem kell bírságot fizetnie, nem tiltják el a foglalkozásától. Gyakorlatilag a cégre bízzák, hogy neki ez így megfelel-e vagy sem. Tehát bár a jogszabály szerint kötelező a képesítés és a kreditpont megszerzése, de egyszerűen nem térül meg időt és pénzt fektetni ebbe, mert megszerzett tudásuk nem jelent versenyelőnyt az ügyfélszerzésben. Hiszen azok sem esnek ki a piacról, akik nem tettek semmit tudásuk fejlesztése érdekében.

Ezen segíthetne egy nyilvános, valóban elérhető adatbázis, amely legalább tájékoztatná a vállalkozásokat arról, hogy ki jogosult könyvelni és ki nem. Ha ezentúl bizonyos pontokon kötelezővé tennék a mérlegképes könyvelők adatainak feltüntetését, például cégalapításnál, a cégadatok módosításánál, az éves beszámolókon, és ezt automatikusan összevetnék a regisztrációs számmal rendelkezők adatbázisával, akkor csak azok dolgozhatnának, akik legalább a minimális feltételt teljesítették.

A vállalkozások számára a könyvelő munkája akkor értékes, ha segít az adóterheket optimalizálni, és megszabadítja őket minden adminisztratív feladattól. A bürokrácia ugyanis olyan mértékű terhet ró a vállalkozásokra, hogy egyszerűen nem tudják vállalni, ha a tényleges üzleti tevékenységükkel szeretnének pénzt keresni. Ezért sokszor a teljes adminisztrációt átadják a könyvelőknek.

A feladatok pedig évről évre növekednek. Gondoljunk csak az olyan újabb keletű feladatokra, mint az EKÁER-regisztráció, az élelmiszerlánc-felügyeletidíj vagy a környezetvédelmi termékdíj bevallása. Ezek ráadásul egyre inkább speciális szakmai tudást, a cég napi életében, speciális szakmai kérdéseiben való jártasságot igénylő feladatok, amelyeket azonban a számviteli szakemberek kénytelenek elvállalni plusz juttatás nélkül, ha nem akarják elveszteni az ügyfeleiket.

Végül, de nem utolsó sorban fel kell venniük a versenyt a legújabb fejlesztésekkel, az ingyenes könyvelési szoftverekkel. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ezen a fronton nyerésre állnak a könyvelők, és az „ingyenes szoftverek” nem fogják tovább rontani a szakma helyzetét. Ugyanis jelenlegi formájukban csak a vállalkozások nagyon szűk köre számára jelenthetnek alternatívát az élő könyvelőhöz képest. Egyrészt, csak az alapcsomag ingyenes, ami viszont annyira egysíkú, hogy csak a nagyon egyszerű számvitelt igénylő például alanyi adómentes, évente 20-30 tételt könyvelő cégek számára lehet megfelelő, de minden egyéb szolgáltatásért már fizetni kell. Vagyis ezek a szoftverek nem teszik igazán ingyenessé a könyvelést, miközben használatukkal a vállalkozás lemond a személyes tanácsadásról és minden egyéb segítségről, például az időrabló adminisztrációtól sem szabadulhatnak meg.

Ennél tehát sokkal nagyobb veszélyt jelent a számviteli szakma versenyképességére a felkészületlen, még a jogosultságot megőrizni sem tudó vagy akaró kollégákkal való verseny, az egyre szélesebb feladatkör, a piaci árak irreálisan alacsony volta, és a megfelelő, komplex továbbképzés hiánya.