A cégek titkos hatalomátvétele

Az Egyesült Államok és a világ új kereskedelmi megállapodásokról tárgyal. Ezeket a szerződéseket korábban „szabadkereskedelmi megállapodásnak” nevezték, valójában azonban olyan megállapodások, amelyek a cégek, főként amerikai és EU-s vállalatok érdekeire vannak szabva. Manapság ezeket gyakran partnerségnek nevezik, mint például a Csendes-óceáni Partnerség (TPP). Ezek azonban nem egyenlő felek közötti partnerségről szólnak: azok feltételeit valójában az USA diktálja. Szerencsére, Amerika partnerei egyre inkább ellenállnak ennek.

Nem nehéz belátni, hogy ez miért van. Ezek a megállapodások túlmutatnak a kereskedelmen, miután szabályozzák a beruházásokat, a szellemi tulajdonjogot is, illetve alapvetően megváltoztatják az adott országok jogi, bírósági és szabályozási keretrendszereit, anélkül, hogy a demokratikus intézményeknek ezzel kapcsolatban beleszólásuk lenne.

Talán a legbosszantóbb és legtisztességtelenebb része az ilyen megállapodásoknak a befektetők védelmével kapcsolatos. Természetesen a befektetőket védeni kell a csaló kormányokkal szemben, amelyek elvennék tulajdonukat. De ezek a rendelkezések nem erről szólnak. Az elmúlt évtizedekben nagyon kevés kisajátítás történt, és azok a befektetők, akik megfelelő védelmet szeretnének, a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökségtől vásárolhatnak biztosítást, illetve az amerikai és egyéb kormányok is nyújtanak hasonló megoldásokat. Mindamellett az USA megkövetel ilyen rendelkezéseket a TPP keretében, habár „partnerei” ugyanolyan megfelelő tulajdonvédelmi és bírósági rendszerrel rendelkeznek, mint az Egyesült Államok.

Ezen rendelkezések valódi célja, hogy megkerüljék azokat az egészségügyi, környezetvédelmi, biztonsági és pénzügyi szabályozásokat, amelyek valójában Amerika gazdaságának és polgárainak védelmét hivatottak szolgálni. A cégek teljes kártérítést igényelve perelhetnek be kormányokat, ha a szabályozási környezet megváltozása miatt a várt profitjuk bármekkora mértékben csökken.

Ez nem csak egy elméleti lehetőség. A Philip Morris Uruguayt és Ausztráliát perli, amiért ezen országok azt írták elő, hogy a cigarettás dobozokon fel kell tüntetni az egészségkárosító hatásra vonatkozó figyelmezetéseket. Valójában mindkét ország egy kicsit túllépett az amerikai szabályozáson, miután képi megjelenítést írnak elő a dohányzás következményeinek feltüntetésére. A címkék elérték hatásukat, elriasztanak a dohányzástól.

A Philip Morris így az elvesztett profit kompenzálását követeli.
A jövőben, ha kiderül, hogy más egyéb termékek károsítják az egészséget (gondoljunk az azbesztre), a gyártók ahelyett, hogy perekkel néznének szembe a minket terhelő költségek miatt, maguk perelhetik be a kormányokat, amelyek további emberek megölését akarják megakadályozni. Ugyanez történhet akkor is, ha a kormányok szigorúbb szabályozásokat fogadnak el azért, hogy megvédjenek minket az üvegházhatású gázok emissziójának hatásaitól. Amikor Bill Clinton elnökségekor a Gazdasági Tanácsadók Tanácsának elnöke voltam, a környezetvédelem ellenzői hasonló rendelkezéseket próbáltak törvénybe foglalni. Tudták, ha ez bekövetkezik, akkor azzal megkerülik a korlátozó szabályozásokat egyszerűen azért, mert a kormányzatok nem képesek kifizetni a kártérítéseket. Szerencsére, sikerült elvetni ezt a kezdeményezést mind a bíróságokon, mind a kongresszusban.

Most azonban ugyanezek a csoportok arra törekszenek, hogy a demokratikus eljárások megkerülésével a kereskedelmi törvénytervezetekbe ilyen kikötéseket kerüljenek be, amelyek tartalma teljesen titkos a közvélemény számára. Csak a kiszivárogtatásokból, illetve a demokratikus eljárások irányában jobban elkötelezett kormányzati tisztviselőktől tudjuk, hogy valójában mi történik.

Az amerikai kormányzati rendszer alappillérének számít a pártatlan állami bíráskodás, amelynek jogi normái évtizedek alatt alakultak ki a transzparencia, a precedens jog és fellebbezés lehetőségének elveit tiszteletben tartva. Ezek mindegyikét figyelmen kívül hagyták, miután az új megállapodások magán, nem transzparens és igen drága döntőbíráskodási eljárásokkal számolnak. Ezek az eljárások olyan drágák, hogy Uruguaynak Michael Bloomberghez és egyéb, az egészségügyet védelmező vagyonos amerikaihoz kellett fordulnia, hogy védekezni tudjon a Philip Morris ellen.
Ha valaha volt is egyoldalú vitarendezési mechanizmus, amely sérti az alapvető jogokat, akkor ez az. Emiatt vezető amerikai jogi szakértőkkel együtt egy olyan levelet küldtünk Barack Obama elnöknek, amely elmagyarázza, hogy ezek a megállapodások mennyire károsak saját jogrendszerünkre.

Az ilyen megállapodások amerikai támogatói azzal érvelnek, hogy az USA-t eddig csak néhány esetben perelték be, és egyet sem vesztett el közülük. A cégek azonban most éppen azt tanulmányozzák, hogy miként lehet ezeket a megállapodásokat saját érdekeikben felhasználni. Az USA-ban, Európában és Japánban jól megfizetett vállalati ügyvédek pedig várhatóan felülkerekednek a kormányok közérdeket védeni hivatott, alulfizetett ügyvédjein.

A különböző jogszabályok és előírások határozzák meg, hogy az emberek milyen gazdaságban, társadalomban élnek. Ezek befolyásolják a relatív alkuerőt, amely lényeges kihatással van a szerte a világban növekvő problémát jelentő egyenlőtlenségre. Az a kérdés, hogy vajon meg kell-e engednünk a gazdag cégek számára, hogy az úgynevezett kereskedelmi megállapodásokban elrejtett előírások révén megszabják számunkra, hogy miként éljünk a XXI. században. Remélem, az USA-ban, Európában és a Csendes-óceáni térségben élő polgárok erre egy határozott nemmel válaszolnak.

Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org