Miért fontos Piketty könyve Magyarországnak?

Szerencsés csillagzat alatt született Thomas Piketty: A tőke a 21. században című könyve. Igaz, a szerző megdolgozott a sikerért, de a „jókor jó helyen” igazsága ebben az esetben is érvényesült. Piketty könyvének 2013-as francia kiadása még nem okozott igazán nagy feltűnést, a 2014-es angol kiadás viszont az eladási listák élére repítette. Gondoljunk bele, Ferenc pápától Barack Obamáig politikusok sokasága szólalt meg az elmúlt hónapokban-években a társadalmi egyenlőtlenségek kérdésében. Nem egyszerűen a vagyoni-jövedelmi egyenlőtlenségekről beszélünk, bár kétségkívül ezek jelentik a probléma gyökerét. Az egyenlőtlenségek növekedése társadalmi mobilitás lelassulásával – a gazdagok gyermekei gazdagok, a szegények gyermekei szegények lesznek – olyan súlyos problémákat jelez, amelyekről a korábbi évtizedekben azt lehetett gondolni, hogy a fejlett nyugati társadalmak már maguk mögött hagytak.

A 2008-as válság tehát rámutatott a liberálisnak nevezett kapitalizmus súlyos válságjelenségeire (a „crisis of liberal capitalism” kifejezést a Google beütve 0,63 másodperc alatt 26 millió találatot kapunk.) A válság kirobbanását követő egy-két évben a döntéshozók – és a világ – az összeomlás elkerülésével voltak elfoglalva, ami rövidlejáratú, nagyerejű – alapvetően jegybanki – eszközökkel bevetésével sikerült is. Az azóta eltelt idő viszont kellett ahhoz, hogy a baj mélyebb okairól is képet alkothassunk. Ezek egyike az egyenlőtlenségek tendenciaszerű fokozódása a nyugati társadalmakban. Természetesen az olyan komplex szervezetekben, mint az emberi társadalom, minden jelenség minden más jelenségek oka, egyszersmind a következménye is.

Az egyenlőtlenségek felerősödésében nagy szerepet játszott a keynesi jóléti állam kudarca, az annak nyomán elindult neoliberális ellenforradalom, a megváltozott világpolitikai helyzet (a kommunizmus bukása), a felgyorsult globalizáció és nyilván rengeteg más tényező is. Az egyenlőtlenségek felerősödése viszont közvetlenül is hozzájárult a pénzügyi válság kirobbanásához, szélesebb értelemben pedig az elhúzódó legitimációs válsághoz, amely mind a mai napig megbénítani látszik a fejlett országokat politikai és gazdasági értelemben egyaránt.

Nem meglepő, hogy a társadalomtudósok érdeklődése az egyenlőtlenségek tanulmányozása felé fordult. A sok publikáció közül méltán emelkedik ki Thomas Piketty sikerkönyve. A könyv legfőbb erénye, ahogy a szerző fogalmaz, hogy a vitát „informálttá” teszi abban az értelemben, hogy elsődleges források alapján (levéltárak, adóhivatali adatbázisok, államháztartási számlák) nagyon hosszú – 200 évnél is hosszabb – idősorokra épül az egyenlőtlenségek alakulásáról elsősorban a legnagyobb fejlett országokban. Az adatok nagyon „ütősek” és helyességüket egyelőre senki nem cáfolta meg. (Emlékezzünk a híres szerzőpáros, Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff szintén nagy port felvert megállapításaira az államadósság és a gazdasági növekedés kapcsolatáról. A megállapítások alapjául szolgáló adatbázist egy kíváncsi doktorandusz ellenőrizte és komoly hiányosságokat talált bennük, amelyek megkérdőjelezték a megállapítások helyességét is.)

Piketty legfontosabb következtetései egyszerűek és az érdeklődő laikus számára is könnyen beláthatóak: a piacgazdaságban nem működnek olyan automatizmusok, amelyek visszafordítanák (vagy akárcsak megállítanák) az egyenlőtlenségek növekedését, a huszadik század nagyobbik részében (1914-80 között) bekövetkezett egyenlőtlenségcsökkenés oka nem a gazdaságban, hanem a politikában keresendő (államosítás, progresszív adóztatás, a szociális állam kiépítése, stb.). Az 1980-as évek óta az egyenlőtlenségek – a politikai konszenzus megváltozása (a szociális állam leépítése, alacsony adók, globalizáció) okán – újra növekedésnek indultak és ha a politika nem lép közbe, a 21. században is folytatódnak fognak. Mindez alááshatja a demokratikus társadalmak alapját jelentő értékeket, ami súlyos kockázatokat hordoz az érintett társadalmakra és a világ egészére nézve. Piketty gyógymódjának középpontjában a progresszív kulcsokkal működő adócsomag áll, amely egyaránt kiterjedne a munkajövedelemre, a tőkejövedelemre, a vagyonra és az örökösödésre is.

Érdekes-e Piketty könyve a mai Magyarországon? Nagyon is. Jó dolog, ha első kézből értesülhetünk azokról a dolgokról, amelyek a világ vezető gondolkodóit foglalkoztatják. Ennél azonban fontosabb dolgokról is szó van; az országban nagyon sokan vannak (többségben-kisebbségben?), akik az összes válságtünete ellenére a nyugati típusú liberális kapitalizmust tartják az ország számára követendő példának és fontos számukra, hogy e modell jelenlegi válságát leküzdve újra emelkedő szakaszba lépjen. Másfelől a mostani kormány által választott gazdaság-és társadalompolitika iránya éppen ezzel ellentétes: a szociális állam leépítése és az egyenlőtlenségek növelése. Például az alacsony (egykulcsos) személyi (munka és tőke) jövedelemadó, illetve a vagyoni és örökösödési adó hiánya és ezzel szemben a magas fogyasztási adók szükségképpen növelik az egyenlőtlenségeket, hiszen az összes adóterhelésen belül aránytalanul magasabb az alacsonyabb társadalmi csoportok effektív adókulcsa. Piketty francia példát ismertet, ahol a személyi jövedelemadó progresszív és magasabb, a fogyasztási adók pedig alacsonyabbak, mint Magyarországon. Egy felmérés szerint ott a 47 százalékos átlagos adóterhelés mellett a legalacsonyabb jövedelmű 50 százalék átlagos terhelése 40-45 százalék, a középső 40 százaléké 45-50 százalék, viszont a legmagasabb jövedelműeké drasztikusan csökken és végül már csak 35 százalékot tesz ki, azaz degresszív. Gyanítani lehet, hogy Magyarországon az effektív adó degresszivitása ennél sokkal nagyobb.
Piketty könyvének magyarországi megjelenése tehát hasznos: ösztönözheti a hazai egyenlőtlenségek kutatását, megalapozottabbá teheti a „milyen kapitalizmust akarunk/akarunk-e egyáltalán kapitalizmust” típusú vitákat, és segítheti egy korszerű szociáldemokrata kapitalizmuskép kimunkálását, amelyre nagy szükség van.